„Árpád-házi Szent Erzsébet Krisztus felfedezésére hív bennünket” – XVI. Benedek tanítása a középkori magyar szentről

Október 20-án, a hagyományos szerdai általános kihallgatáson a Szentatya egy újabb középkori női szentről tanított a Szent Péter térre összegyűlt zarándoknak nagy örömet szerezve ezzel elsősorban a magyar híveknek. Katekézisét Árpád-házi Szent Erzsébetnek szentelte, aki a középkor egyik legcsodálatraméltóbb alakja volt. XVI. Benedek pápa a kihallgatás során a következő köszöntéssel fordult a magyar hívekhez:

„Isten hozta a magyar zarándokokat. Első helyen köszöntöm a tarjáni híveket és a csíksomlyói csoport tagjait. Mai katekézisemben Árpádházi Szent Erzsébetről, a felebaráti szeretet védőszentjéről elmélkedtem. Az ő közbenjárását és pártfogását kérve szívesen adom apostoli áldásomat Kedves Mindannyiótokra. Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

Árpádházi Szent Erzsébet 1207-ben született, ennek pontos helyét egyelőre a történészek még nem határozták meg – kezdte katekézisét a pápa. Édesapja II. András, Magyarország gazdag és nagy hatalommal bíró királya, édesanyja Merániai Gertrúd volt. A kis Erzsébet életének első négy évében a magyar királyi udvarban nevelkedett négy testvérével. Kedvelte a játszás örömét, a zenét és a táncot, sokat imádkozott és már nagyon fiatalon különleges figyelmet szentelt a szegényeknek, akiket jó szóval és szeretetteljes gesztusokkal vigasztalt.

Boldog gyermekkora akkor szakadt meg, amikor a messzi Türingiából lovagok érkeztek a magyar királyi várba, hogy elvigyék új otthonába, Közép-Németország területére. A korban, vagyis a XIII. században e német tartomány grófja Európa egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb hercege volt, udvara a fényűzés és a kultúra fellegváraként volt ismert. A pompa mögött azonban komoly feudális érdekek húzódtak meg, amelyekből kifolyólag I. Hermann türingiai őrgróf nagy örömmel fogadta fia, Lajos és a kis Erzsébet közötti eljegyzés lehetőségét. Erzsébetet tehát nagy örökségével, kíséretével és személyes társnőivel Eisenach-ba, Wartburg várába küldték. Fiatal évei során vőlegénye a lovagi élet fortélyait sajátította el, míg Erzsébet németül, franciául, latinul tanult, továbbá zenei oktatásban vett részt és hímzést művelt. Annak ellenére, hogy a két fiatal házasságának politikai okai voltak, mégis őszinte szerelem alakult ki közöttük, amelyet a hit és az isteni akarat beteljesítésének vágya táplált.

A fiatal Lajos 18 éves korában, apja halála után vette át a hatalmat Türingiában. Felesége, Erzsébet azonban folyamatos kritikáknak volt kitéve, ugyanis a hercegi család tagjai szerint viselkedése nem felelt meg az udvari elvárásoknak. Esküvőjüket sem a megszokott pompával rendezték meg, ugyanis a költségek egy részét Erzsébet inkább a szegényeknek adományozta. Érzékeny lelkének mélyén Erzsébet látta a valódi hit és annak gyakorlása közötti különbségeket, nem viselte el az ellentmondásokat. Egy alkalommal a kápolnában, ima közben levette fejéről koronáját, a keresztre tette, amit aztán később anyósa számon kért rajta. Erzsébet így felelt a vádakra: „Hogyan tehetem én, nyomorult teremtés, fejemre a földi hatalom koronáját, amikor Jézus Krisztus tövissel volt megkoronázva?” Erzsébet igaz példa lehet mindazok számára, akik vezető szerepet töltenek be – állapította meg a Szentatya. A hatalom gyakorlását mindig úgy kell felfogni, mint a jóságra és az igazságosságra irányuló tevékenységet a közjó keresésének érdekében.

Erzsébet fáradhatatlanul végezte a szeretetcselekedeteket élete során: enni adott az éhezőnek, inni a szomjazónak, ruhát adott a ruhátlanra. E tevékenysége folyamán történt meg a híres rózsacsoda, amikor szoknyája kötényében kenyeret vitt a szegényeknek. Férje megállította, hogy megtudja tőle mit visz benne. Erzsébet azt felelte, hogy rózsát és amikor megmutatta kötényét, valóban rózsák voltak benne. Ez az esemény sokszor megjelenik az ábrázolásokon is – magyarázta katekézisében a pápa.

Házassága nagyon boldog volt: Erzsébet segítette férje emberi értékeit egy magasabb rendű, természetfölötti szintre emelni, aki cserébe feleségét mindig megvédte a szegényekért folytatott tevékenységében. „Kedvesem, Krisztus az, akit megfürdettél, akinek ételt adtál és akinek gondját viselted” – mondta egyszer Lajos Erzsébetnek. Ez valóban csodálatos példa arra, hogy a hit, az Isten és a felebarát iránti szeretet megerősíti a családi élet kötelékeit és még mélyebbé varázsolja a házasság egységét – hangsúlyozta a Szentatya.

A fiatal pár lelki segítséget, támaszt talált a korban elterjedőben lévő ferences szerzeteseknél, akik közül Erzsébet Rüdiger testvért választotta lelki vezetőjéül. Rüdigertől ismerte meg Assisi Szent Ferenc megtérésének történetét is, amely még inkább megerősítette Erzsébetben azt, hogy kövesse a keresztre feszített Krisztust, akit a szegényekben ismert fel. Később, amikor Erzsébetnek gyermekei születtek, akkor sem hagyott fel a rászorulók és a ferences testvérek megsegítésével. Támogatta őket a kolostor építésben, amelynek elöljárója Rüdiger lett. Ettől kezdve Marburgi Konrád vált Erzsébet lelki vezetőjévé.

1227-ben Erzsébet búcsút vett férjétől, Lajostól, aki II. Frigyes német-római császár oldalán keresztes hadjáratba indult. Még mielőtt hajón elhagyta volna Európát, meghalt a dél-itáliai Otrantóban 27 éves korában. Erzsébet megtudván a hírt mély magányba és imába merült azzal vigasztalva magát, hogy majd a Mennyországban viszont láthatja szerelmét. Lajos halálával Erzsébet sógora vette át az uralkodói hatalmat azzal magyarázva tettét, hogy Erzsébet képtelen lenne az irányításra. Ezt követően elűzték őt a wartburgi várból. Erzsébet egyik városból a másikba ment, és ahol szükség volt segítségére ott dolgozott, ápolta a betegeket, megvarrta ruháikat. Családja egyes tagjai, akik szerették Erzsébetet és elítélték sógora viselkedését, segítettek neki abban, hogy a család marburgi kastélyában élhessen megfelelő körülmények között, ahol közel volt lelki vezetőjéhez, Konrádhoz. 1228 Nagypéntekén Erzsébet néhány ferences barát jelenlétében lemondott a világi javakról. Ezt követően egy kórház építésébe kezdett, ahová befogadta a földönfutókat, betegeket és ő maga gondozta őket.

Ez a tette Assisi Szent Ferencéhez hasonló misztikus tapasztalatot tükröz – magyarázta a Szentatya. Ő is arról beszélt, hogy a betegeket, leprásokat szolgálva „az ami korábban keserű volt a léleknek, édessé változott”. Erzsébet rövid életének utolsó éveit kórházában töltötte mindig alázatosan kúrálva a szegényeket és betegeket. A világban élt megszentelt életet és társnőivel szürke, hosszú ruhába öltözött. Pontosan ezért vált a ferences harmadrend, a Ferences Világi Rend védőszentjévé.

1231. november 17-én halt meg „édesen elszunnyadva az Úrban” – magyarázta XVI. Benedek. Számtalan tanúságtétel érkezett csodás tetteiről olyannyira, hogy négy évvel halála után IX. Gergely pápa szentté avatta, ezt követően pedig a marburgi székesegyházat az ő tiszteletére szentelték.

Szent Erzsébet alakja azt mutatja meg mindannyiunknak, hogy a Krisztussal való barátság, a hit kialakítja bennünk a helyes igazságérzetet és egyenlővé tesz bennünket; szeretetet és jóságot szül, amelyből remény születik, bizonyosság arra, hogy Krisztus szeret bennünket és az Ő szeretete minket vár. Így válunk képessé arra, hogy meglássuk embertársainkban Krisztust. Árpád-házi Szent Erzsébet Krisztus felfedezésére hív bennünket, arra, hogy mi is szeressük Őt, arra, hogy higgyünk, amely által rátalálhatunk a szeretetre, a boldogságra, az igazságosságra. Mindez remény arra, hogy egy nap mi is az örökkévalóság örömében élhetünk Istennel – fejezte be katekézisét XVI. Benedek pápa.

(hh)