„Legyetek Isten hírnökei az emberek között” – a pápa buzdítása a szeminaristákhoz

XVI. Benedek pápa október 18-án kelt személyes hangú levelet intézett a szeminaristákhoz, az idén befejeződött papság éve alkalmából. A Szentatya visszaemlékezik rá, hogy 1944-ben, amikor behívták katonai szolgálatra, kifejtette, hogy pap akar lenni. A hatóságok azt válaszolták: az „új, náci Németországban” nincs szükség papokra. A pápa azonban tudta, hogy a náci őrület által okozott óriási pusztulást követően még sokkal nagyobb szüksége lesz az országnak papokra, mint valaha.

Ma is sokan gondolják, hogy a katolikus papi hivatás már a múlté, nincs jövője. Ezzel szemben az embereknek mindig szükségük lesz Istenre, a technika által uralt, globalizált világban is. Arra az Istenre, aki Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki magát, és aki az egyetemes egyházban gyűjt egybe mindnyájunkat. Ahol az emberek elvesztették az Isten iránti érzéket, ott kiüresedik az élet. Ezért sokan a mámorban, az erőszakban keresnek menedéket.

Aki pap akar lenni, mindenekelőtt legyen Isten embere – írja levelében a Szentatya. Isten számunkra nem egy távoli hipotézis, nem egy ismeretlen valaki, aki a „big bang” után visszavonult. Ezért a legfontosabb a papi életben az Istennel való személyes kapcsolat Jézus Krisztusban. A pap nem egyfajta társulat adminisztrátora, amelynek növelni kívánja tagjai létszámát, hanem Isten küldötte az emberek között.

A szemináriumi évek szolgálják a papjelöltek emberi érlelődését is. Fontos, hogy egyensúlyban tartsák szívüket és értelmüket, összhangban legyen testük, lelkük, érzelmeik. A szexualitás a Teremtő ajándéka, amely azonban, ha nem integrálódik személyiségükbe, pusztítóvá válhat. A közelmúltban az egyház nagy fájdalommal tapasztalta, hogy papok eltorzították szolgálatukat gyermekeken és fiatalokon elkövetett szexuális visszaélésekkel.

Ezek a papok olyan pusztítást végeztek, amellyel szemben a pápa mély fájdalmat és sajnálatot érez. A történtek nyomán sokakban felmerül a kérdés: van-e értelme a papi nőtlenségnek? A visszaélés, amelyet erőteljesen el kell ítélni, nem teszi hiteltelenné a papi küldetést, ami továbbra is nagy és tiszta ajándék. Hála Istennek mindnyájan ismerünk olyan papokat, akik meggyőzően tesznek tanúságot arról, hogy a papi nőtlenség életformájában el lehet jutni a hiteles, tiszta és érett humanizmusra. Mindaz, ami történt, arra késztet bennünket, hogy legyünk éberebbek és figyelmesebbek, végezzünk önvizsgálatot Isten előtt.

XVI. Benedek pápa levelében érinti a népi ájtatosság kérdését is, amely, bár olykor irracionális irányba, a külsőségek felé mutat, az egyház nagy örökségének részévé vált. A Szentatya az egyházi mozgalmakat csodálatosnak nevezi, ugyanakkor meg kell vizsgálni, hogy valóban nyitottak-e a katolikus valóságra, Krisztus egyetlen és közös egyházának életére. A pápa végül arra buzdítja a szeminaristákat, hogy tanuljanak egymástól, gazdagodjanak egymás által, miközben mindnyájan ugyanazt az egyházat, ugyanazt az Urat szolgálják.

(vm)