„A Boldogságos Szűz pártfogása kimeríthetetlen erőforrás a megújuláshoz” – Erdő Péter
bíboros homíliája a vatikáni Magyarok Nagyasszonya kápolnában
Október 12-én reggel 8 órakor Erdő Péter bíboros szentmisét mutatott be a Szent Péter
bazilika altemplomában lévő Magna Domina Hungarorum kápolnában, amelyet 30 évvel ezelőtt,
1980. október 8-án szentelt fel Tiszteletre méltó II. János Pál pápa.
A bíborossal
koncelebrált Németh László pápai prelátus, a Római Pápai Magyar Intézet rektora és
növendékei, P. Somorjai Ádám bencés szerzetes, a vatikáni államtitkárság munkatársa,
Kovács Gergely pápai káplán, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője, P. Harsányi
Pál Ottó ferences erkölcsteológus, a Pápai Antonianum Egyetem tanára, számos Rómában
dolgozó magyar pap. A szertartáson jelen volt Győriványi Gábor, új szentszéki magyar
nagykövet, akit a bíboros külön köszöntött. A kápolnát római, magyarországi és erdélyi
hívek töltötték meg.
A jubileumi szentmisét a bíboros a következő szavakkal
vezette be: „Magyarok Nagyasszonyának ünnepi szentmiséjét végezzük, ezt az ünnepet
annak idején a millennium alkalmából iktatták be a római kalendáriumba és X. Szent
Piusz pápa volt az, aki október 8-ra helyezte a napot. Évfordulót ünneplünk, hiszen
1980. október 8-án Magyarok Nagyasszonyának ünnepén szentelte fel ezt a kápolnát Isten
Szolgája II. János Pál pápa. Imádkozzunk a mai szentmisében egész hazánkért és népünkért!”
Erdő Péter bíboros szentbeszédében a következőket mondta:
Krisztusban
kedves Testvérek!
Magyarok Nagyasszonya ünnepén mindig újra és újra arról elmélkedünk,
hogy nekünk, magyaroknak valóban különleges kapcsolatunk van a Szűzanyával? A történelem
emlékezete úgy őrzi, hogy igen. Hiszen itt látjuk a kápolnában is azt a jelenetet,
amikor a hagyomány szerint Szent István a koronát ajánlja fel a Szűzanyának és a koronában,
mint jelképben az egész országot, az egész népnek a sorsát. Okkal tehette ezt élete
végén, hiszen tőle származó fiúörökös nélkül halt meg, tudta, hogy vagy idegenre száll
az ország, vagy olyan magyarok kezdik el újra igazgatni a sorsát, akik az ő művét,
a kereszténység, az európaiság kiépítésének a művét nem értik, vagy nem osztják teljesen.
Bízik tehát a Szűzanyában. Maga a legenda konkrétan azután bukkan fel először
a forrásokban, amikor a Szentszék kezdi hangoztatni, hogy Szent István tulajdonképpen
Szent Péternek ajánlotta a koronát, s erre akár válasz is lehetett, hogy nem annyira
Szent Péternek, hanem magának a Szűzanyának ajánlotta fel. Ebben láthatjuk Árpád-házi
királyainknak a komoly elhatározását arra, hogy minden szempontból, minden oldalról
megőrzik az országnak a szuverenitását. Ha tetszik, nemcsak a szent korona, a magyar
szuverenitás gondolatának a jelképe a nehéz történelmi századokon keresztül, hanem
Magyarok Nagyasszonyának a különleges tisztelete is. Egyébiránt a magyarság imádságában
is kifejezte, hogy meg van róla győződve: különleges kötelékek fűzik a Szűzanyához.
Hogy is imádkozzuk az Üdvözlégyet? Az elején, aminek a szavait hallottuk
a mostani evangéliumi szakaszban is, ugyanúgy, mint a világegyházban bárki. De a közepén,
a későbbi hozzáfűzött könyörgésnél nem úgy kezdjük, hogy Szent Mária, nem úgy kezdjük,
hogy Santa Maria, Heilige Maria, hanem azt mondjuk, hogy Asszonyunk Szűz Mária. Tehát
szubjektív módon, saját magunkkal kapcsolatba állítva a Szűzanyát, ő a Miasszonyunk,
nem egyszerűen csak Krisztus Édesanyja, hanem nekünk is különleges pártfogónk.
És
ez a gondolat az évszázadok során különösen nehéz időkben újra meg újra felmerült.
Erőteljesen merült föl a töröktől való megszabadulás évtizedeiben. Az 1600-as évek
végén, az 1700-as évek elején valamennyi magyarul író katolikus szerző, legyenek azok
szerzetesek, püspökök, világi papok, vagy akár olyan világiak, mint Esterházy Pál
nádor, mindenképpen hangoztatják, hogy ezt a felszabadulást is a Szűzanya közbenjárásának,
a Szűzanya anyai szeretetének tulajdonítják. Nem puszta elmélkedésről van szó, hanem
olyan embereknek az élménybeszámolójáról, akik személyükben tanúi vagy részesei voltak
ezeknek az eseményeknek. Ha Hevenesi Gábor jezsuitát olvasom, aki azt mondja,
hogy „ott volt bent az ostromolt Bécsben”, tudjuk Kollonich Lipót titkáraként, amikor
Sobieski legyőzte a török hadsereget és a vezérkarral együtt bevonulva a városba,
első útja a Loretói Szent Szűz kápolnájába vezetett, hogy a Szűz Mária különleges
közbenjárásáért adjon hálát Bécs felszabadítása miatt. Egyébként ugyanezt tette közben
Nagy Lipót császár is, aki Passauban imádkozott ugyanerre a szándékra. Tehát a Szűzanya
csodájának hitték és vallották. És ez volt az a folyamat, ami még abban az évben Esztergom
felszabadulásához is vezetett.
Nem véletlen, hogy ezeknek az éveknek és évtizedeknek
a kísérői a könnyező Mária képek csodái Magyarországon. Még azt is firtatják a szerzetes
szerzők, hogy miért pont nálunk történnek ezek, és miért könnyezik a Szűz Mária? Sokféle
választ adnak rá, mindenképpen könnyezhet az ország állapotán – mondják, való igaz,
a török után olyan országot találtunk, amelyben egyharmad annyi ember élt, mint Mohács
előtt. Közép-Magyarországnak még a gazdasági hasznosítása is új közösségek betelepítését
kívánta. Olyan országot találtunk itt, ahol bizony nem volt egyetértés. Nem volt egyetértés
vallási, politikai elképzelések dolgában, és sok más tekintetben sem. Tehát kellett
a Szűzanyának a szánalma is, kellett, hogy igyekezzünk ráhangolódni Isten akaratára,
és közös utat keressünk.
Egy másik híres jezsuita, Csete István, aki főleg
Erdélyben működött, ugyanezekben az években, véletlenül Vizkeleti Zsigmond álnéven,
mert akkoriban az Erdélyi Fejedelemségben a vallásszabadságnak bizonyos jelei ellenére
a katolikusoknak természetesen nem volt teljes a vallásszabadságuk, nos, ő is azt
írja Pázmány imádságos könyvének 1701-es második kiadásában, az előszóban, hogy „nagy
dolgokat élünk át napjainkban, a Szűzanya közbenjárására megújul az ország. Megszabadulnak
egyre-másra az egyes vármegyék, és kezdődik a nagylelkű, nemes embereknek az áldozatos
munkája”. És felsorolja, dedikálja a könyvét egy erdélyi arisztokratának, és köszönetet
mond neki, név szerint több templomnak a romokból való újjáépítéséért, s megjegyzi:
itt Rómában pedig a Szent István emelte magyar zarándokházat is ő állíttatta ismét
helyre.
Tehát a török idők utáni újjászületésnek még a külföldi zarándoklatokban,
még az itteni magyar templom, kápolna és zarándokház ügyében is meg volt a hatása.
Ma megint egyfajta újjászületésnek az idejét éljük. Megint ellentmondásos és nehéz
folyamat ez, a felszabadulás eufóriája és a kuruc kor háborúi időben egybeesnek. Mégis
arra kell néznünk, ami megújul, arra kell néznünk, amit mi a Szűzanya segítségével
tehetünk ennek a megújulásnak az érdekében.
Talán egy korai kezdet ez a kápolna?
Hiszen 30 évvel ezelőtt, amikor II. János Pál fölszentelte, ez is már egy kicsi lépés
volt. Akkor nem nagyon beszéltek arról, hogy ezek a kis lépések milyen irányba kell,
hogy vezessenek. Ma már jobban látjuk, a Gondviselés jobban tudta: a kis lépések nemcsak
a saját erejükből, hanem az egész világ átalakulása folytán odavezettek, hogy sokkal
nagyobb szabadságokat élvezünk, mint azelőtt, és valóban tehetünk egyéni erőfeszítéseinkkel
is azért, hogy hitben, reményben, értelmes életben megújuljon az egész népünk.
Ehhez
Istennek a kegyelme, a Boldogságos Szűznek a pártfogása kimeríthetetlen erőforrás.
Ma is megkísérthet bennünket az emberi reménytelenség, ma is eszünkbe juthat, hogy
mit tervezünk mi, amikor az ország lakossága évente 30-40 ezerrel csökken. Amikor
a népességnek a kortáblája olyan elöregedést mutat, mint kevés más országban Európában.
Nem csak mi tervezünk. A lehetetlenség ellenére is lehet reménykedni és ennek a reménynek
a cselekedeteink számára is utat kell mutatnia. Ehhez kérjük a mai napon a magunk
számára és egész népünk számára is a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását, Ámen.
Erdő
Péter bíboros a következő szavakkal köszöntötte a szentmise végén Győriványi Gábor
új szentszéki nagykövetet:
„Azt hiszem, hogy különleges alkalom ez a mai,
szeretettel üdvözlöm körünkben nagykövet urat, aki ebben a közösségben ilyen magyar
misén először jelenik meg. Öröm számunkra, hogy olyan személy képviseli hazánkat,
akivel itt is, a szentmisében is közösségben lehetünk”.
Az ünnepi szentmise
a Pápai Himnusz és a Boldogasszony anyánk ősi himnusz eléneklésével zárult.