2010-09-24 17:37:47

Közzé tették XVI. Benedek spanyolországi apostoli látogatásának programját


A Szentatya november 6-án és 7-én Spanyolországba utazik. Santiago de Compostela-ba látogat a compostelai szentév alkalmából, Barcelonában pedig felszenteli a Sagrada Familia templomot.

November 6-án, szombaton XVI. Benedek reggel fél 9-kor a fiumicinói repülőtérről indul Santiago de Compostela-ba, ahová fél 12-kor érkezik meg. A város nemzetközi repülőterén kerül sor a pápa hivatalos fogadtatására, amely során beszédet mond. Majd magántalálkozó keretében a spanyol király fiával, Asztúria hercegével folytat megbeszélést.

Délután egy órakor XVI. Benedek látogatást tesz a Szent Jakabról elnevezett székesegyházban és köszöntő beszédet mond. Háromnegyed 2-kor együtt ebédel a spanyol bíborosokkal, a püspöki konferencia végrehajtó tanácsának tagjaival és a pápai kísérettel az érsekség épületében.

Fél 5-kor a pápa szentmisét mutat be a compostelai szentév alkalmából a székesegyház előtti téren és homíliát mond. A szertartást követően este negyed 8-kor indul Barcelonába.

November 7-én vasárnap délelőtt fél 10-kor a Szentatya a spanyol királyi párral találkozik a barcelonai Sagrada Familia templom múzeumi termében. 10-kor szentmisét mutat be a templomban, amely során felszenteli a Szent Család templomot és oltárát. A vasárnapi Úrangyala imádságot a templom előtti téren imádkozza el és beszédet mond.

Délután 1 órakor a pápa együtt ebédel a jelenlevő bíborosokkal és püspökökkel illetve a pápai kíséret tagjaival. Fél 5-kor vesz búcsút a barcelonai érsekségtől.

Negyed 6-kor ellátogat a l’”Obra benefico-social Nen Deu” intézménybe, amely a fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek nevelésével foglalkozó központ a barcelonai egyház működtetésében.
Este fél 7-kor a barcelonai nemzetközi repülőtéren kerül sor a búcsú ceremóniára, amely során a pápa beszédet mond. Negyed 8-kor indul vissza Róma ciampinói repülőterére.

(sv)







All the contents on this site are copyrighted ©.