2010-09-20 17:39:51

A szentszéki szóvivő mérlege XVI. Benedek egyesült királyságbeli útjáról


A pápa számára fontos szempontból pozitív az eredménye az apostoli látogatásnak. Ez a szempont pedig nem más, mint az, hogy hirdethessen egy pozitív üzenetet Krisztus, a keresztény hit nevében és tudja, hogy ez az üzenet elérkezik a meghallgatására kész fülekhez – nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak P. Federico Lombardi. XVI. Benedeket nem érdeklik a nagy számok, még ha valóban nagyon sokan részt is vettek a pápai programokon. Elmondható, hogy amit a Szentatya közölni akart ezen az úton a társadalommal, a katolikus közösséggel és a politikai vezetőkkel, meghallgatásra talált.

Radikális változás történt a média hangvételét illetően is, miszerint XVI. Benedek személyes sikeréről beszélnek. A szentszéki szóvivő ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a pápa nemcsak egy nagy tanító, a kultúra embere, ahogy mindenki tudja, de egy alázatos, udvarias és érzékeny teremtés, aki mély emberséggel szeretne mások közelébe kerülni. Ezt sokan megértették a nagy-britanniai út során. Túlléptek a személyével kapcsolatos előítéleteken vagy az ismeretek hiányán.

P. Lombardi ezt követően kiemelte a televíziót, amely ha jóra használják, nagy szolgálatot tehet és ez esetben tett is a látogatás során. Objektíven képet adott a jelenlevők létszámáról és arról, hogy meghallgatásra kerültek a pápa szavai. Emellett bemutatta közelről a Szentatya arcát, személyét és gesztusait. Segített az embereknek megérteni és gyakran megváltoztatni a véleményt, amelyet előzőleg kialakítottak a pápáról.

A brit miniszterelnök a repülőtéri búcsúbeszédében jelentős megállapítást tett: a pápa feladatot adott az országnak, hogy elgondolkodjon. Lombardi atya ezzel kapcsolatban megerősítette, hogy ez valóban kitűnő lezárása volt az útnak. Nagyon is igaz és jó, hogy éppen a kormányfő szájából hangzott el, aki a társadalom egyik legrangosabb személye az Egyesült Királyság életében. A pápának éppen ez volt a vágya: nem a rákényszerítés, hanem a felkínálás. Amikor David Cameron azt mondta: „Társadalmunk, az egész Egyesült Királyság arra kapott meghívást, hogy álljon meg és gondolkodjon el”, az azt jelenti, hogy megértette: megéri a pápa üzenetét nagyon is komolyan venni, hogy felmérjük, mi a jó, amit keresnünk kell; melyik az az út, haladnunk kell társadalmunk és az emberiség java érdekében és nemcsak a hívő emberek, de a társadalom egésze szempontjából.

Az Egyesült Királyság nagy tekintéllyel rendelkezik a világban történelmi, kulturális és nyelvi szempontból. Ez az ország kiválóan megmutatta, hogy mi az a helyes magatartás, amellyel a pápával szemben viselkedni kell. Ez nagy reményre ad okot – állapította meg a szentszéki szóvivő.

Végül arra vonatkozóan, hogy a négynapos pápai útból melyik pillanat marad meg leginkább emlékezetében, elmondta: a pápa beszéde a Westminster Hall-ban. Itt megtapasztalta a brit társadalom legmagasabb szintű képviselőinek figyelmét és csendjét, akik hallgatták, hogy a pápa milyen elmélkedést kínál számukra a hit és az értelem közötti kapcsolatról, a hit szerepéről és hozzájárulásáról a társadalom java érdekében, a felelősségről, amellyel mindannyian tartozunk társadalmunk jövőjéért. Ez a figyelmesen hallgató nagyszámú közönség a pápa szavai előtt a Westminster Hall-ban, ezen a történelmi helyen, ahol soha egyetlen pápa sem szólt még, Lombardi atya számára jól kifejezte az apostoli látogatás egyik kulcsmozzanatát.

(sv)







All the contents on this site are copyrighted ©.