A Szentatya Assisi Szent Klára alakjának szentelte katekézisét az általános kihallgatáson

XVI. Benedek szeptember 15-én a vatikáni VI. Pál teremben tartotta meg a hagyományos szerda délelőtti kihallgatást, amelynek alkalmával a XIII. században élt és ma is nagy tiszteletnek örvendő szentről, Assisi Kláráról szólt az egybegyűlt zarándokoknak. Az Egyház hálával tartozik a szenteknek, akik bátorságukkal és hitükkel képesek lendületet adni az egyház megújulásnak.

Ki volt Assisi Szent Klára? – tette fel a kérdést a Szentatya beszéde kezdetén. Életútját, személyiségét, tetteit jól ismerjük azokból a középkori forrásanyagokból, amelyek ránk maradtak, és amelyek jelentős része azoktól a személyektől származik, akik közelről ismerték Szent Klárát. Tehetős családból származott, az ezzel járó pompás és gazdag életről azonban fiatalon lemondott, hogy Assisi Szent Ferencet követve ő is szegény és alázatos életet éljen.

1211-ben, Virágvasárnapkor Klára titokban elhagyta az apai házat és egy társnőjével csatlakozott a Porciunkula-kápolna mellett élő szerzetes testvérekhez. Szent Ferenc ekkor levágta haját, majd Klára felöltötte magára a bűnbánat egyszerű ruháját. Ettől a pillanattól Krisztus jegyeseként szegényen és alázatosan élt teljesen Neki szentelve életét. Az egyháztörténelem folyamán számos nő áldozta életét Krisztus szeretetének, amely teljesen eltöltötte szívüket. Az egész Egyház a szent szüzek misztikus jegyesi hivatása által mindig is Krisztus szép és tiszta jegyespárja marad – magyarázta a Szentatya.

Assisi Szent Klára, különösen szerzetesi életének kezdetén, testvéri barátságban volt mesterével, Szent Ferenccel. Amikor ugyanis két tiszta és az Isten iránt érzett mély szeretettől lángoló lélek egymásra talál, akkor a kölcsönös barátságból kapott erő segít a tökéletesség útján való előrehaladásban. A barátság az egyik legnemesebb és legkülönlegesebb emberi érzelem, amelyet az isteni kegyelem megtisztít és tökéletesít – fejtette ki katekézisében a pápa. Hasonló példa e mély baráti kapcsolatra Szalézi Szent Ferenc és Chantal Szent Franciska barátsága.

A Szentatya tanításában felidézte Assisi Klára életének további jelentős pillanatait, amikor a hozzá csatlakozó társnőkkel kialakították első kolostorukat az Assisi melletti Szent Damján kápolna körül. Ezen a helyen élt több, mint negyven éven keresztül Szent Klára egészen haláláig, 1253-ig. Jacques da Vitry, korabeli flamand püspök itáliai utazásakor hosszan írt a ferences testvérek életéről, lelkiségük egyik legfontosabb jellegzetességéről, vagyis a szegénységről, a nélkülöző életmódról, amely az isteni gondviselésben való bizalmon alapszik. Ennek érdekében Assisi Klára kérte IX. Gergely (sőt, valószínűleg III. Ince) pápától a „Privilegium Paupertatis” (a szegénység privilégiuma) elfogadását, amely a javakról való lemondást és a szegény életvitelhez való regulát jelentette számukra.

Assisi Szent Klára tehát alázatosan, karitatív cselekedeteket végrehajtva, bűnbánó életmódot folytatott. Halála után 2 évvel, 1255-ben IV. Sándor pápa kanonizálta. Ezt olvashatjuk róla: „Klára elbujdosott, mégis élete ismertté vált; ő maga keveset beszélt, híre azonban messze földre eljutott”. A szentek tehát azok – hangsúlyozta a Szentatya – akik megváltoztatják és jobbá teszik a világot, csak az Evangéliumból eredő szeretet képes erre. A szentek az emberiség jótevői!

Adjunk tehát hálát Istennek a szentekért, akik szívünket szólítják meg, és a keresztény életvitelre mutatnak példát. Katekézisének végén a Szentatya Assisi Szent Klára szavait idézve apostoli áldását adta a zarándokokra.