2010-09-14 16:57:17

XVI. Benedek vasárnap fogadta a pakisztáni kisebbségügyi minisztert


A Szentszék Sajtótermének tájékoztatása szerint a rövid magánmegbeszélés formájában lezajlott találkozóra Castel Gandolfo-ban került sor szeptember 12-én a vasárnapi Úrangyala imádságot követően. Shabbaz Bhatti az első katolikus, aki az ázsiai ország történelmében betölti ezt a miniszteri posztot.

Az elmúlt napokban a pakisztáni keresztény kisebbség képviselői diszkriminációs eseményekről számoltak be a Fides missziós hírügynökségnek. Állításuk szerint a nagy esőzések által érintett területeken hátrányos megkülönböztetés éri a keresztény és hindu kisebbséget a segélycsomagok szétosztása során.

Bhatti kisebbségügyi miniszter a RAI 2 olasz tv csatornának adott interjújában kizárta ezt a körülményt. Megerősítette, hogy figyelembe vették a tiltakozásokat és felállításra került egy bizottság. A pakisztáni katolikus miniszter elmondta, hogy a pápa lelki közelségét fejezte ki az áradásokkal sújtott területeken élő személyeknek és mindent megtesz, hogy könnyítsen helyzetükön. Továbbá a Szentatya buzdította a pakisztáni kormányt, hogy folytassa a vallásközi párbeszédet.







All the contents on this site are copyrighted ©.