2010-09-11 15:54:22

Pietro Sambi érsek, az USA-ban működő apostoli nuncius kérvényezte egy halálos ítélet megváltoztatását


Szeptember 9-én a Szentatya nevében Pietro Sambi érsek, apostoli nuncius kérelmet nyújtott át az USA Kentucky állama kormányzójának, hogy változtassa meg Gregory Wilson halálos ítéletét. A halálos ítélet végrehajtását szeptember 16-ára tűzték ki. Wilsont 1988-ban ítélték el rablás, valamint egy nő ellen elkövetett nemi erőszak és emberölés vádjával. Az elítélt fellebbezést nyújtott be a bírósághoz, kérve, hogy állapítsák meg szellemi fogyatékosságát és végezzék el a DNS-vizsgálatot. Louisville érseke annak a reményének adott hangot, hogy érvényre jut az irgalmasság, amely megvédi a társadalmi közjót, tiszteletben tartja az igazságosságot és magasabb rendű célt szolgál. A halálos ítélet ugyanis olyan eszköz, amely visszafordíthatatlan. Egyedül csak az irgalmasság lehet gyógyító és reményt keltő módszer – tette hozzá a főpásztor.
P. Federico Lombardi SJ, a vatikáni sajtóterem igazgatója hasonló estekre utalt, amikor múlt vasárnap megállapította, hogy a „Szentszék figyelemmel” kíséri a halálra kövezésre ítélt iráni Sakineh sorsát. A vatikáni szóvivő hangsúlyozta: közismert, hogy az egyház ellenzi a halálbüntetést. Lombardi atya emlékeztetett rá: amikor a Szentszékhez fordulnak azzal a kéréssel, hogy lépjen közbe humanitárius ügyekben más országok hatóságainál, mint ahogy erre számos ízben sor került a múltban, a Szentszék ezt soha nem nyilvános formában teszi meg, hanem diplomáciai csatornáin keresztül fordul az illetékes hatóságokhoz.








All the contents on this site are copyrighted ©.