2010-09-09 17:33:51

„Raffaello: tervrajzok és kárpitok a Sixtus-kápolna számára” – kiállítás Londonban XVI. Benedek apostoli látogatásával egyidőben


Szeptember 8-án nyílt meg a londoni Viktória és Albert Múzeumban (Victoria and Albert Museums) az az időszaki kiállítás, amely Raffaello 1515 és 1516 között a Sixtus-kápolna számára készített faliszőtteseit és annak tervrajzait mutatja be a közönségnek. A hathetes tárlat a londoni intézmény és a Vatikáni Múzeumok együttműködésével jött létre annak örömére is, hogy XVI. Benedek pápa Nagy-Britanniába látogat a hónap folyamán.
A reneszánsz remekművei közé tartozó négy falikárpit egy tízrészes sorozat részét képezik, amelynek terveit a Victoria and Albert múzeumban, míg a szőnyegeket – amelyek a brüsszeli mester, Pieter van Aelst műhelyében készítettek – a Vatikáni Múzeumokban őrzik. Első alkalommal kerül sor arra, hogy a tervek és a kárpitok együtt láthatóak.
Az eddig előkerült források szerint X. Leó pápa (1513-1521) bízta meg a neves művészt két olyan sorozat elkészítésével, amelyek Szent Péter és Szent Pál történetét mutatják be. A gyapjúból, selyemből és aranyozott ezüst szálakból készített szőnyegek közül hét 1519-ben került a Vatikánba, míg a többi három 1521-ben. Később a kárpitokat a Sixtus-kápolnában helyezték el, amelyeket több alkalommal felhasználtak a Szent Péter tér dekorációjához az Úrnapi szertartásokra. A Raffaello által készített tervrajzok az angol királyi család tulajdonában állnak mindmáig.
A kiállítást szeptember 8-án Vincent Nichols westminsteri érsek, Anglia és Wales Püspöki Konferenciájának elnöke mutatta be kiemelve a szőnyegek csodálatos ikonográfiáját Szent Péter és Pál küldetésének ábrázolásakor, amelyek tanúskodnak Krisztus ajándékáról egy olyan világban, ahol az emberek nem képesek megfelelő módon beszélni Róla.







All the contents on this site are copyrighted ©.