2010-09-02 17:39:19

„Osztatlan szeretet” – P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése az évközi 23. vasárnapra


RealAudioMP3 Az évközi huszonharmadik vasárnap első olvasmánya a Bölcsesség Könyvéből vett részlet, amelynek az a címe, hogy „Ima a bölcsességért”. Az ima csúcspontja az a hitvallás, hogy Isten akaratát csak az ismerheti meg, akinek Isten megadta a bölcsesség lelkét. Nekünk is szükségünk van a bölcsesség isteni ajándékára, mert érezzük, hogy az evilági bölcsesség nem képes választ adni legaggasztóbb kérdéseinkre.
A második olvasmány a Filemonnak írt megható levélből vett részlet, amelyben Szent Pál, aki öregnek mondja magát, Onezimuszért, az elszökött rabszolgáért imádkozik, és arra kéri Filemont, hogy vegye vissza ne csak úgy, mint szolgát, hanem úgy, mint hittestvért. Nekünk is jobban el kellene mélyítenünk azt a tudatot, hogy minden keresztény tulajdonképpen hittestvérünk.
A vasárnapi Evangéliumot sokan aligha lesznek képesek örömhírként értelmezni. Jézus gyűlöletről beszél, keresztről és lemondásról: „Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom”. Hogyan gyűlölheti valaki saját szüleit, amikor tudjuk, hogy szüleinket Isten adta nekünk. Hogyan gyűlölheti valaki Isten ajándékát? Hogyan gyűlölheti valaki saját magát, amikor tudjuk, hogy Isten teremtményei vagyunk, akiket szeretetben alkotott meg. Hogyan gyűlölheti valaki Isten alkotását?
Jézus egész biztosan nem akarta a gyűlöletet, hiszen Ő maga buzdított a megbocsátásra. Az újabb fordítások a „gyűlölni” igét a „kevésbé szeretni” szavakkal próbálják módosítani, de lényegében nem sokat változtat a jelentésén. Mit akart tulajdonképpen Jézus mondani? Próbáljuk megközelíteni a választ indirekt úton. Azt szoktuk mondani, hogy Istent mindenek fölött kell szeretnünk. Ha a statisztika nyelvén akarjuk kifejezni ezt a nézetet, akkor így mondhatnánk: ha Isten iránti szeretetünk 90%-os, akkor szüleinket csak 80%-os szeretettel szerethetjük, hitvestársunkat 70%-os szeretettel, barátainkat 50%-os szeretettel és így tovább. Érezzük, mekkora képtelenség az ilyen gondolkodásmód, mert a szeretetet nem lehet felosztani, felmérni, számokban kifejezni. Csak egy szívünk van és egy szeretetünk: ezzel az egyetlen szívvel és egyetlen szeretettel szeretjük Istent és az embereket.
Mi leginkább úgy fogalmazunk, hogy valakit jobban szeretünk, mint másokat, pl. szüleinket jobban szeretjük, mint barátainkat, barátainkat jobban szeretjük, mint ismerőseinket, és így tovább. Így nem lehet szeretni. Ha Jézus jobban szerette volna mennyei Atyját, mint minket, akkor nem vállalja értünk a kereszthalált. Ha Szent Gellért jobban szerette volna hazáját, mint a magyarokat, akkor nem jött volna el hozzánk. Ha Boldog Teréz anya jobban szerette volna saját népét, mint a szegényeket, akkor nem maradt volna ott Kalkuttában a kisemmizettek között.
Jézus mindig örömhírt hirdetett és olyan igazságokról beszélt, amelyek érintik az ember lényének legmélyebb rétegeit; ezt a két elemet meg kell találnunk ebben az evangéliumi szakaszban is. Úgy tűnik, hogy a rejtély megoldásához a kulcsot Jézus feltételes módon történt fogalmazása adja meg: „ha valaki követni akar”. Tehát nem kényszerről van szó. Jézus elvárja, hogy ha követni akarjuk Őt, akkor ezt iránta való szeretetből tegyük. Itt tulajdonképpen a hitünk megindokolásáról van szó, ezért a vasárnapi Evangélium arra szólít fel bennünket, hogy vizsgáljuk meg szeretetünk minőségét.
Sokatmondó az evangéliumi szakasz bevezető, kezdő mondata: „Nagy tömeg kísérte Jézust. Hozzájuk fordult, és így szólt: Ha valaki követni akar…” Vegyük fontolóra, miért követték az emberek Jézust? Nem sok emberismeret kell ahhoz, hogy feltételezzük, hogy nem mindenki Jézus iránti őszinte szeretetből követte Őt. Valószínűleg voltak köztük olyanok, akik saját maguk részére valamiféle nyereményt véltek kapni emiatt, tehát szeretetük önző volt, jobban szerették magukat, mint Jézust. Valószínűleg voltak olyanok is, akik nem a maguk, hanem családjuk részére reméltek kapni valamit, tehát jobban szerették családjukat, mint Jézust. Jézus minket is kérdez, miért követjük Őt tulajdonképpen, miért vagyunk keresztények, miért járunk templomba: iránta való tiszta, önzetlen szeretetből, vagy titokban valami hasznot remélünk magunknak vagy családunknak abból, hogy keresztények vagyunk?
(Bölcs 9, 13-19; Filem 9b-10. 12-17; Lk 14, 25-33)









All the contents on this site are copyrighted ©.