2010-08-31 18:12:40

„Iszlám és kivándorlás” – egyházi vélemény Moammer Kadhafi líbiai elnök olaszországi látogatásáról


Nagy visszhangot keltettek az észak-afrikai ország vezetőjének vasárnap, a római líbiai akadémián mondott szavai, miszerint az iszlámnak egész Európa vallásává kellene válnia. Ehhez az első lépést jelenthetné Törökország Európai Uniós csatlakozása – fogalmazott Kadhafi, aki az olasz-líbiai egyezmény második évfordulójának megünneplésére érkezett Rómába.
Domenico Mogavero szicíliai püspök, az olasz püspöki konferencia jogi tanácsának elnöke rádiónknak adott interjújában provokációnak nevezte a líbiai elnök kijelentését, amely azonban hordozzon pozitív üzenetet az európaiak számára. Végre hagyjunk fel azzal a szemlélettel, amely a vallást önazonosságunk másodlagos szempontjának tekinti, és főleg hagyjunk fel azzal a kísérlettel, hogy a vallást a privátszférába szorítsuk, mintha az akadályozná a személyek haladását és fejlődését – fejtette ki a főpásztor. A vallás, a vallásosság minden személy és nép identitásának átfogó és alapvető aspektusa. Sajnos Európában minderről már régen lemondtunk. Ezt ékesszólóan bizonyítja az a tény, hogy visszautasítottuk Európa keresztény gyökereinek megjelölését az uniós szerződésben.
Kadhafi elnök olaszországi látogatásának másik fontos témája az emigráció. Mogavero püspök aggodalmának adott hangot az afrikai menekültek líbiai fogva tartását illetően, mivel soha semmilyen nemzetközi szervezetnek nem nyílt alkalma, hogy meggyőződjön ezeknek a személyeknek a fogva tartási körülményeiről. Mivel az egyház az emberek barátja, ezért kötelessége, hogy a személy méltóságának és alapvető jogainak védelmezője legyen, csak így lehetünk következetesen hűek az evangéliumi üzenethez – mondta rádiónknak adott interjújában Domenico Mogavero szicíliai főpásztor, az olasz püspöki konferencia jogi tanácsának elnöke.








All the contents on this site are copyrighted ©.