2010-08-19 16:01:08

„Remélhetőleg a pápa Egyesült Királyságnak szóló látogatása hatékonyan rámutat az egyház pozitív, alapvető lényegére” – interjú P. Federico Lombardi szentszéki szóvivővel


A Szentszék sajtótermének igazgatója szerdán interjúban fejtette ki a XVI. Benedek pápa közelgő látogatásához fűződő elvárásokat, miután közzétették az eseményekben gazdag út részletes programját. P. Lombardi SJ elmondta, hogy az utazást természetesen nagy várakozás előzi meg. A pápa már az első nap találkozik Őfelségével, a Királynővel. Ez egyben a Skóciával való találkozás napja is lesz, amelyre éppen az ország evangelizálója és védőszentje, Szent Ninian liturgikus ünnepén kerül sor. Tehát rendkívül fontos nap a skótok számára. P. Lombardi kiemelte még a pápa beszédét, amelyet a Westminster Hall-ban mond el, ahol találkozik az angol társadalmi, kulturális élet kiemelkedő személyiségeivel. A pápa beszédében rendkívül széles távlatokban veszi majd sorra az Egyesült Királyság mai problémáit. Ez az esemény minden bizonnyal a közvélemény nagy érdeklődésére számíthat.
A látogatás ökumenikus dimenzióját fejezi ki az anglikán prímással, Canterbury érsekével való találkozása, az ökumenikus szertartás. Tudjuk, hogy eléggé kényes pillanatról van szó az anglikán közösség belső vitáira való tekintettel – tette hozzá a szentszéki szóvivő. Ezek pedig hatással vannak a katolikus egyházzal való kapcsolatokra is. A látogatás záró szakasza két mozzanatot tartalmaz: imavirrasztás a londoni Hyde Parkban, illetve Newman bíboros boldoggá avatása Birminghamben. Ezzel a kiemelkedő személyiséggel, a látogatás spirituális középpontjával zárul a pápa útja. Tudjuk, hogy XVI. Benedek éppen a boldoggá avatás alkalmából fogadta el a meghívást – mutatott rá P. Lombardi.
Arra a kérdésre, hogy lehet-e párhuzamot vonni Newman bíboros, a XIX. század nagy lelkipásztora és gondolkodója, valamint Joseph Ratzinger, XVI. Benedek pápa között, rádiónk főigazgatója a következőket válaszolta:
„Természetesen megalapozott ez a hasonlat, mivel XVI. Benedek pápát is jellemzi a hit és az értelem, sőt a spiritualitás mély szintézise. Newman bíboros alakja éppen teljessége miatt vonzó, nemcsak intellektuális és kulturális, hanem lelkipásztori szempontból is. Minden bizonnyal kitűnően felmutatja a modern társadalom számára a keresztény tanúságtétel méltóságát, amely képes arra, hogy szembenézzen a mai ember legnagyobb problémáival és kérdéseivel is”.
P. Federico Lombardi, szentszéki szóvivő ezután a pápai események és az azokra szükséges belépők vitatott kérdését tisztázta egyértelműen és végérvényesen.
(Az utazás szervezője, Andrew Summersgill prelátus már elmagyarázta, hogy a belépők ingyenesek, de egyes esetekben, mint például a Hyde Parkban tartott imavirrasztás esetén a hívek önkéntes hozzájárulását kérik).
Teljesen téves, amikor azt állítják, hogy a Vatikán kérésére a pápai szentmisékre fizetni kell a belépőkért. A pápa minden esetben azért megy el egy országba, mert meghívták az állam legfőbb képviselői – jelen esetben a Királynő és a kormány, valamint meghívást kapott a helyi egyháztól is. Nem arról van tehát szó, hogy a pápa saját magának megszervezett egy angliai utazást.
Először is le kell szögezni, hogy a Vatikán semmi erre vonatkozót nem határozott meg. A szervezési problémákat a helyi egyházak oldják meg, figyelembe véve azokat a korlátozásokat, amelyeket a polgári hatóságok szabnak meg. Ebben az esetben kivételes helyzetről van szó: a hívek ugyanis nem mehetnek gyalog a nagy események helyszíneire, azokat csak szervezetten, közlekedési eszközökkel közelíthetik meg. Szükség van tehát arra, hogy a szervezők pontosan tudják a résztvevők létszámát, és mindenkinek előre lefoglalt helye legyen. Ezért a helyi egyházi vezetők minden hívőnek különleges engedélyt ún. „pass-t” adnak, egy zarándokcsomaggal együtt, ehhez kérték a szervezők a hívek hozzájárulását.
Nincs tehát arról szó, hogy fizetni kell a szentmisén való részvételért. Az újságírókra vonatkozó szabályok is rendkívül szigorúak, de ez nem a Vatikántól és nem a helyi egyháztól függ.
Lombardi atya az interjúban még utalt rá, hogy II. János Pál pápa 30 évvel ezelőtti, Nagy-Britanniában tett történelmi látogatása óta nagyon megváltozott az országban a helyzet társadalmi és kulturális szempontból is. Más az utazás jellege, mivel válasz a Királynő és a kormány hivatalos meghívására, míg II. János Pál látogatása kifejezetten lelkipásztori volt. Remélhetőleg XVI. Benedek utazása rámutat arra, hogy milyen szolgálatot tesz a keresztény hit, a katolikus egyház egy nagyon fejlett, de ugyanakkor nagyon szekularizált társadalomban. Olyan valóságról van szó, amelyben talán sokan megkérdőjelezik a keresztény, a katolikus tanúságtétel értékét. A cél tehát az, hogy az emberek tudatára ébredjenek ennek az ajándéknak, amely olyan gazdagság, amelyet az egyház spirituális szolgálatával, az oktatás, az egészségügy és a karitatív tevékenység terén nyújt az egész társadalomnak – mondta a pápa közelgő Egyesült Királyságnak szóló látogatását kommentálva P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő.








All the contents on this site are copyrighted ©.