A szeretet szűk kapuja – P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése

Az évközi huszonegyedik vasárnap első olvasmányában Izajás próféta vigasztaló szavait halljuk, amelyekkel a számkivetésből érkezett népbe igyekezett lelket önteni. Alapüzenete az, hogy Isten beváltotta ígéretét. Ez nekünk szánt üzenet is: Isten hű ígéreteihez, megbízhatunk szavában.
A második olvasmány a Zsidókhoz írt levélből vett szakasz, amely szintén bátorító szavakat tartalmaz. A szent író arra buzdítja olvasóit, hogy tartsanak ki keresztény hivatásukban minden nehézség ellenére. Emlékeztető ez nekünk is, hogy a mostani élet tulajdonképpen a jövendő örök élet iskolája, ahol sok mindent meg kell tanulnunk és sok erényt be kell gyakorolnunk.
Az Evangéliumban ismét az Isten Országáról olvasunk. Az „Isten Országa” kifejezés három különféle valóságot jelöl meg. Vonatkozhat a mennyországra, pl. amikor az Úr Jézus arról beszél, hogy az üdvözültek majd asztalhoz ülnek és Uruk szolgál fel nekik. Vonatkozhat az Egyházra, pl. amikor Jézus átadta a mennyek országa kulcsait. Végül vonatkozhat Isten jelenlétére a lélekben. Bárhogy is értelmezzük az „Isten Országa” kifejezést, három igazságot mindig szem előtt kell tartanunk.
Az első igazság az, hogy az Isten Országába való belépés nem történik automatikusan, hanem feltételezi aktív közreműködésünket. Jézus azt mondta, hogy igyekeznünk kell, hogy bejussunk az Isten Országába. A lelki élet hasonlít a hegymászáshoz: állandó kapaszkodás a csúcs felé.
A második igazság az, hogy mindenkinek egyedül kell meghódítania az Isten Országát. Nem fontos, hogy hányan üdvözülnek, fontos az, hogy mi is az üdvözültek között legyünk. Nem lehet mások számlájára élni keresztény hitünket. Ezek voltak azok az Evangéliumban, akik arra hivatkoztak, hogy Jézussal ettek és ittak együtt. Ez nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy bejussanak Isten Országába.
Az Evangéliumban egy furcsa kérdéssel találkozunk. Valaki megkérdezte Jézustól: „Uram, ugye kevesen üdvözülnek?” A kérdés azért furcsa, mert magában hordozza a választ, azaz, hogy tényleg kevesen üdvözülnek. Mert ha az ember úgy tette volna fel a kérdést, hogy hányan üdvözülnek, akkor ez nyitott kérdés lett volna és a válasz lehetett volna az, hogy sokan üdvözülnek. Az a benyomásunk, hogy a kérdező ki akart zárni sokakat az üdvösségből. Sajnos, nem tudjuk ki volt ez az ember és kiket akart kizárni Isten Országából. Jézus válaszából azonban feltételezhetjük, hogy farizeus volt a kérdező, mert őket rótta meg Jézus egy másik alkalommal, hogy nemcsak ők nem igyekeznek bemenni az Isten Országába, hanem ebben másokat is akadályoznak. Sajnos, ez a kísértés nálunk is előfordulhat: néha nehéz elképzelni, hogy a mennyországban majd összetalálkozunk régi ellenségeinkkel, azokkal, akik megaláztak bennünket. De micsoda mennyország lenne az, ahol nem tudnánk elviselni egymást?
Jézus válaszában nem foglalkozik a számokkal, hanem annak módjával, hogyan kell bejutni a mennyek országába. Azt mondta, hogy a szűk kapun kell bejutnunk. Ezt a fogalmat már sokszor hallottuk és a szónokok nem ritkán arra használják fel, hogy elítéljék a gazdagságot és a fényűzést. Ha igaz, hogy farizeus volt a kérdező, akkor a „szűk kaput” úgy is lehetne értelmezni, mint a szeretet kettős parancsát, ellentétben a farizeusok több száz előírásával, amely annyira „tág kapu” volt, hogy az emberek nem is tudták, hogyan kell bemenni rajta. Egy másik képpel élve: a farizeusok „tág kapuja” akkora vasajtó volt, hogy az egyszerű ember ki sem tudta nyitni. Jézus arra szólít fel bennünket, hogy a mindennapi életben úgy éljünk, hogy a szeretet kapuja mindig nyitva maradjon előttünk.
(Iz 66, 18-21; Zsid 12, 5-7. 11-13; Lk 13, 22-30)