Caravaggio 2010 – a Civiltà Cattolica folyóirat cikkének ismertetése - 1. rész

1610-ben, Porto Ercole-ban halt meg a festő Michelangelo Merisi, ismertebb nevén Caravaggio. Halálának 400. évfordulóján számos kiállítást rendeztek, talán a legjelentősebb a római Scuderie del Quirinale tárlata, mely a világ nagy galériáiból hozta az Örök Városba Caravaggio alkotásait. Ismertetjük Peter Conrad Kronenberg jezsuita atya értekezését, amely az olasz jezsuita folyóirat júliusi számában jelent meg.
Európa a Reformáció után
A Reformációt követő zűrzavar és az első vallásháborúk után a trentói zsinattal a katolikus Egyháznak sikerült megbirkóznia belső problémáival átszervezve és megváltoztatva szokásait, szabályait egyházi, liturgikus és teológiai viszonylatban egyaránt. Ezzel egyidőben Európa egész területén sorra keletkeztek az új, vallási alapokra épülő politikai szervezetek és rendek, melyek a XVI. századtól erősödtek meg igazán. A katolikus és a protestáns szféra egyértelműen elkülönült egymástól; az őket elválasztó határvonal a 30 éves háborúval (1618-1648) sem változott meg jelentősen, sőt még most is meghatározza Európát. Vallási téren két nagy, egymással ellentétben álló részre osztódott a kontinens: az egyik fél Spanyolország, Itália és Franciaország, amelyek a katolicizmus védelmében álltak, míg Anglia, Hollandia Dánia és Svédország a protestantizmus védőbástyáivá váltak.
A Szent Római Birodalom német nemzetiségű területe szintén két nagy részre osztódott vallásilag: egyrészről az osztrák császár és a katolikus nemesek, másrészről a dinasztiák hercegei, akik protestánsokká váltak: Szászország, Brandenburg, Hessen és Pfalz. Ennek ellenére az európai „hatalmi harcok”-ban nem a vallás kérdése volt meghatározó szerepű, amire jó példa a francia és svéd összefogás, vagy az angolok és a törökök között létrejött szövetség a Habsburgok ellen is.
A katolikus egyház meggyengülése Európában az új területek megszerzésével lett „kárpótolva”: Dél-Amerikában, Ázsiában a spanyol és portugál gyarmatosításokkal lehetőség adódott a misszionárius tevékenységre, amellyel a római egyház egyetemes Egyházzá nőtte ki magát ott, ahol „soha nem megy le Nap”. A trentói zsinat Rómát az új világ spirituális központjává tette; a Rómában megjelenő művészeti irányzatok egyetemes stílussá váltak meghatározva valamennyi földrész festészetét és szobrászatát.
Róma: a kultúra európai fővárosa
A XVI. század elején II. Gyula pápa merész döntése, miszerint újjá építi a több, mint ezer éves, gyönyörű (de romos) Szent Péter bazilikát, egy megújulási folyamatot indított el az Örök Város építészetében. Bramante egyszerű, klasszikus terveit Michelangelo impozáns elképzelésére cserélték fel, majd Maderno és Bernini végső tervei alapján megépült a ma is látható Szent Péter bazilika, mely tökéletesen tükrözi az Egyház egyetemes mivoltát. Ebben az időben, vagyis a XVI. és XVII. században a Vatikán, Rómával együtt a művészek és a művészet fellegvárává vált.
Olyan épületek, mint pl. a Michelangelo közreműködésével készült Farnese palota, felkeltették mind az egyházi, mind a világi művészetpártolók érdeklődését. Ez a folyamat Róma arculatváltozásához vezetett: V. Sixtus pápa 1585 és 1590 között a várost építészetileg szisztematikusan újrarendezte. Az építkezések nagy számban csalták Rómába az építészeket, a szobrászokat, a festőket. Michelangelo már a Szent Péter bazilika kupolájának terveivel túllépte a reneszánszban megszokott emberi mértéket, továbbá a Sixtus-kápolnában megfestett „Utolsó ítélet” c., érzelmekkel teli freskójával felülmúlta a manierizmus hidegségét, intellektuális elzártságát. Az építészetben és a festészetben érezhető új (kissé túlzott) lendület átformálta az addig megszokott méreteket és arányokat, félelmet gerjesztett, erőszakot és erőt fitoktatott. Az érzelmekkel szabadon játszott, mint pl. az ítélettől való félelem vagy a megmenekülés boldogsága.
A XVI. század vége felé a Caracci testvérek, Annibale és Ludovico, tovább formálják a Michelangelo féle modelleket, és végleg felülmúlják a manierista, intellektuális stílust. Róma az 1600-as évek tájékán Itália és Európa minden részéről ide vonzotta a művészeket, úgy, mint ahogy az a Caracci testvérek esetében is történt. A művészek tehát egymástól igen különbözőek voltak: Guido Reni, Pieter Paul Rubens, vagy Michelangelo Merisi másként Caravaggio.
Intellektuális értekezések, tudomány és hit.
A város kulturális életét jelentősen meghatározta az új szerzetesrendek jelenléte: jezsuiták, oratoriánusok, teatinusok. Ezek az új rendek modern rendszabályzatot követtek, a tudományoknak, a tanításnak, a művészeteknek szentelték tevékenységüket, emellett egy alapvető, fontos szabályhoz voltak kötve: alárendeltség és végtelen engedelmesség a római pápának, továbbá a trentói zsinat szabályainak pontos megtartása.
A kulturális pluralizmus nemcsak a figuratív művészetben mutatkozott meg, hanem az intellektuális élet terén is, így a vallásfilozófiában és a csillagászat tudományaiban is.