2010-08-06 18:02:32

Emlékmise a Vatikánban Isten szolgája, VI. Pál pápa tiszteletére


Augusztus 6-án, pénteken délután 5 órakor a Szent Péter bazilika Katedra oltáránál Marcello Semeraro albanói püspök ünnepélyes szentmisét mutatott be a 32 évvel ezelőtt Castel Gandolfo-ban elhunyt VI. Pál pápa lelki üdvéért. A főpásztorral koncelebrált számos bíboros, püspök és pap.
Homíliájában a főpásztor többek között idézett Montini pápa tanításából, miszerint korunkban az egyház a Szentlélek kiváltságos pillanatát éli. Nem beszélhetünk evangelizálásról, ha nem bízunk a Szentlélek működésében – mondta Semeraro püspök. Ezért állíthatja XVI. Benedek pápa, hogy az egyház fiatal és nyitott a jövőre. Az egyház a világban egy hatalmas megújító erőt képvisel nem saját, hanem az evangélium ereje révén, amelyben a teremtő és megváltó Isten Szentlelke fúj. XVI. Benedek néhány nappal ezelőtt megismételte péteri szolgálata kezdetén mondott szavait: „az egyház, bár ma is sokat szenved, örömteli egyház, nem öregedett meg. Az egyház fiatal, a hit pedig örömre késztet”.
Semeraro püspök ezután utalt VI. Pál 1972. szeptember 20-án Castel Gandolfo-ban mondott beszédére, amelyben a pápa eltért az előre elkészített hivatalos szövegtől. Félretéve a gépelt oldalakat öreg, kérges törzsű olajfák képét idézte fel, amelyek az aggkor, a halál vigíliájára emlékeztetnek. Ha azonban felemeljük tekintetünket, friss, fiatal, zöld és ezüstszínű ágakat látunk, amelyek tele vannak olajbogyókkal. Ez az egyház! Akik alulról szemlélik, azt látják, hogy valóban megalázott, belefáradt az évek, évszázadok terhébe, történelmének szerencsés és szerencsétlen eseményeibe. De aki felfelé néz, megpillantja az új ágakat, amelyek nem tudni milyen módon törnek az ég felé ezekből a csaknem száraz, elhasznált fatönkökből. Ekkor megértjük Isten, Krisztus misztériumát, aki mindig jelen van az egyházban – idézte fel a 32 évvel ezelőtt elhunyt VI. Pál szavait Marcello Semeraro püspök a Szent Péter bazilikában bemutatott emlékmisén.
Marcello Semeraro, albanói püspök rádiónknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy ma is élénken él emlékezetében VI. Pál, hiszen papi szolgálatának nagy részét éppen az ő pápasága idején teljesítette. „Számomra vonatkozási pontot jelentett tanítása és főleg az egyház iránti szeretete” – mondta a főpásztor. Felidézte VI. Pál szerdai katekézis-sorozatát, amelynek központi témája az egyház építése volt. „Mint Albano főpásztora, alkalmam volt olyan emberekkel találkozni, akik a Pápai Villákban dolgoztak és mindennapos kapcsolatban álltak VI. Pállal a Castel Gandolfo-i Apostoli Palotában. Ezek az emberek úgy beszéltek róla, mint egy vidám, derűs, humánus pápáról” – tette hozzá Marcello Semeraro püspök. Külön kiemelte VI. Pál „Evangelii nuntiandi” k. apostoli buzdítását, amely ma is rendkívül jelentős. Nem véletlen, hogy XVI. Benedek pápa éppen erre a dokumentumra hívta fel a hívek figyelmét Szent Péter és Pál apostolok ünnepének vigíliáján. Ez az apostoli buzdítás ugyanis gyakorlatilag nyitánya annak a nagy tervnek, amelyet II. János Pál az „új evangelizálás” névvel foglalt össze. Nem felejthetjük el továbbá „Humanae vitae” k. enciklikáját sem, amely a felelős apaság-anyaság kérdését tárgyalta, és amely rendkívül időszerű ma is. Az enciklika tanítása az idő múlásával egyáltalán nem kopott meg, sőt egyre inkább kitűnik prófétai jellege. Az életvédelem jelenlegi kihívásaival szemben ténylegesen a pápa szándékának megfelelő értéket képviseli: prófécia a mai világ valóságában – nyilatkozta rádiónknak Marcello Semeraro albanói püspök VI. Pál pápa halálának 32. évfordulója alkalmából.
Achille Silvestrini bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának nyugalmazott prefektusa is megemlékezett Giovanni Battista Montini pápáról, aki 1978. augusztus 6-án, Urunk színeváltozása ünnepén adta vissza lelkét a Teremtőnek. Rádiónknak adott interjújában a bíboros kiemelte VI. Pál, az evangélium alázatos tanúságtevője eredetiségét és példaszerűségét. Montini pápa magáévá tette XXIII. János örökségét, folytatta a II. vatikáni zsinatot és annak tanítását átültette a gyakorlatba. Az egész világra kiterjedt figyelme, amelyet külföldi utazásai bizonyítanak: elzarándokolt a Szentföldre, továbbá ő volt az első pápa, aki beszédet mondott az ENSZ-ben. Többek között Kenyában, Bogotában tett apostoli látogatást. Mindenekelőtt azonban értékes tanítást hagyott ránk örökségül. „Ecclesiam suam” k. enciklikája arról szól, hogy az egyház párbeszédet folytat a világgal, „Populorum progressio” k. körlevele pedig a világ gazdasági és társadalmi globalizációjának nagy problémáival néz szembe. Silvestrini bíboros személyes emlékei közül azt emelte ki, hogy VI. Pál rendkívül kedves és figyelmes ember volt. Mosolyával, atyai gondoskodásával meghódította az emberek szívét.








All the contents on this site are copyrighted ©.