Kikezdhetetlen támpontok - P. Szentmártoni Mihály elmélkedése az évközi 18. vasárnapra

Az évközi tizennyolcadik vasárnap első olvasmányában a Prédikátor lesújtó szavait olvassuk, miszerint minden „hiábavalóság, csupa hiábavalóság”. A „hiábavalóság” itt az élet ürességét jelenti. Ezt az ürességet nekünk kell kitöltenünk Isten jelenlétével, akitől minden jó származik.
A második olvasmányban Szent Pál arra buzdítja a kolosszei híveket, hogy azt keressék, ami ott fönt van, vagyis Krisztusra gondolva éljék földi életüket. A mi életünk is csak úgy válik tartalmassá, ha földi zarándoklásunk során a mennyei valóságra is tudunk gondolni.
Az Evangélium két témát tár szemünk elé. Az első a fösvénység, a másik a beképzeltség. A fösvénységre elrettentő példa a két testvér, akik az örökségen marakodnak, a beképzeltséget pedig érzékelteti az esztelen gazdag példabeszéde. Nem igen tudjuk magunkra alkalmazni e két példa üzenetét. Elfogadjuk Jézus tanítását, de úgy gondoljuk, nem ránk vonatkozik. Legtöbbünk nem mondhatja magát gazdagnak, és nem építünk új csűröket, legjobb esetben hozzáadunk egy kis pénzt bankszámlánkhoz, hogy legyen valami tartalékunk öreg napjainkra. Fontoljuk meg azonban, hogy Jézus ezt a példabeszédet nem a gazdagoknak mondta el, hanem az egyszerű népnek, akik ott ácsorogtak körülötte és egész biztosan nem voltak gazdagok. Jézus tulajdonképpen arra figyelmeztette hallgatóit, hogy nincs az a vagyon, amely biztonságot adhat. Nemcsak a gazdagság ringathat bele bennünket a hamis biztonság érzésébe, hanem minden más olyan valóság is, amelyről úgy hisszük, hogy sebezhetetlenné tesz bennünket. Ide tartozik a hatalomvágy, amely útján másokat manipulálunk, de emlékezzünk arra, hogy Jézus még a hamis lelki „biztosítékokat” is elítélte a farizeusoknál, akik azt hitték, hogy a törvény megtartása biztosítja majd nekik a földi jólétet és az örök életet.
A két viszálykodó testvér esetében megfigyelhetünk még egy érdekes lélektani mozzanatot. Szent Lukács úgy fogalmaz, hogy „valaki” megszólalt a tömegben. Egy névtelen valakiről van tehát szó, aki nem akarta kitenni magát annak a veszélynek, hogy felismerjék. Nem tudjuk, hogy jelen volt-e mind a két testvér, vagy csak az, aki a vádat emelte, hogy később bosszantani tudja testvérét azzal, hogy még a Mester is az ő pártjára állt. Amikor pénzről, gazdagságról, örökségről van szó, érdekes módon mindig úgy érezzük, hogy nekünk van igazunk. Az Evangéliumban szereplő emberünk is meg volt győződve arról, hogy testvére igazságtalan vele szemben. Jézus természetesen elhárította a bíró szerepét, és Ő így viselkedik ma is: a mi ügyes-bajos dolgainkat, viszályainkat, magunknak kell megoldanunk, nem pedig Tőle várni a megoldást. Jézus általános elveket hagyott ránk, amelyeknek fényében tudunk tájékozódni és helyesen dönteni. Pontosan az Evangélium folytatása nyújt egy fontos támpontot ahhoz, hogy életünket az Evangélium fényében alakítsuk. Jézus azzal zárja a két testvér közötti vitát, hogy rámutat a kapzsiság veszélyére.
Jézus elsősorban nem a gazdagság ellen intette hallgatóit, hanem arra figyelmeztette őket, hogy fennáll annak a veszélye, hogy biztonságukat a vagyonban keressék. Megfigyelhetjük, hogy hányszor ismétli meg az esztelen gazdag az „én” és „enyém” szócskákat, ami arra utal, hogy egészen önmagára zsugorodott össze világnézete. Ez az önközpontú világnézet kizárja az ember életéből a szeretetet.
A példabeszéd igazi üzenete azonban a zárómondat: Istenben kell gazdagodni. Mit jelent Istenben gazdagodni? Sajnos, a vasárnapi Evangélium itt megszakad. A választ ugyanis a folytatásban tudjuk meg. Jézus a példabeszédet a Gondviselésbe vetett bizalommal folytatja. Istenben gazdagodni azt jelenti, hogy egyre bátrabban rábízzuk magunkat Istenre. Néha kissé zavaróan hat a homília szempontjából, amikor az evangéliumi olvasmányt tágabb szövegkörnyezetéből kiszakítva olvassuk és ez próbára teszi a szónok képességeit, hogy az adott szöveg alapján dolgozzon ki egy épkézláb prédikációt. De lehetséges, hogy pontosan így van ez jól, vagyis, hogy az olvasmányban felvetett kérdés válasz nélkül marad, mert ez arra kényszerít bennünket, hogy mi adjuk meg a választ. Mit válaszolunk ma arra a kérdésre, hogy mi adja meg életünk biztonságát: a gazdagság, az egészség, a jólét, vagy valami más? Elővételezve az evangéliumi választ, az így hangzik: nem valami, hanem Valaki, a minket mindig szerető Isten. Ő az egyetlen kikezdhetetlen támpont, amely biztonságot ad életünknek.