2010-07-26 17:39:35

Kirill moszkvai pátriárka Ukrajnába látogat az ortodoxok közötti megosztottság leküzdése érdekében


A hit, a vallásos érzület ereje és ennek tiszta és természetes kifejezése – ezek Kirill pátriárka látogatásának alapvető indokai. Az orosz ortodox vallási vezető megválasztása óta második alkalommal utazott Ukrajnába. Útjának előestéjén nyilatkozva elmondta, hogy reméli: az emberek megőrzik ezt a hitet és ezáltal a kijevi Oroszország jelentős spirituális hagyományát. Vallási és nem politikai utazásról van szó – hangsúlyozta Vsevolod Chaplin főpap, a moszkvai pátriárkátus egyház és állam közötti kapcsolatok szinódusi osztályának felelőse.
Az Osservatore Romano vatikáni napilap közölte Mitrofan érsek, a moszkvai pátriárkátushoz kötődő ukrajnai ortodox egyház képviselőjének a gondolatait is. Az ortodox főpásztor kiemelte a hívek várakozásait a Kirill pátriárkával való találkozás kapcsán. A látogatás különleges jelentőséggel bír Ukrajna számára, ahol az ortodoxok három különböző egyházi közösségbe tartoznak: a moszkvai pátriárkátushoz kötődő egyház, a kijevi pátriárkátus és a Moszkvával állandó ellentétben álló kis autokefál ortodox egyház.
Ukrajnában nemrégiben megváltozott a politikai színtér az orosz-barát Viktor Janukovic elnökké választásával. A július 28-án lezáruló látogatás programjai között Kirill pátriárka részt vett július 26-án az orosz ortodox egyház rendes szinódusán, amelyen megvitatták a belső és a társadalmi élethez kapcsolódó kérdéseket. Július 28-án pedig Vlagyimir herceg 988-ban történt megkeresztelkedésének emléknapján ünnepi liturgiát tartanak a kijevi Barlang-kolostorban. Kirill Moszkva és az egész Rusz pátriárkája Odesszában felszentelte a Színeváltozás székesegyházat, végül Kijevbe és Dnyipropetrovszk-ba látogat.







All the contents on this site are copyrighted ©.