2010-07-26 12:32:58

A pápa szeretetcselekedete a háborúk és a természeti katasztrófák áldozatainak


Július 22-én, csütörtökön a „Cor Unum” Pápai Tanács delegációja Haitire látogatott, hogy elvigye a Szentatya segítségnyújtásából származó felajánlást, mintegy 250 ezer dollárnyi összeget, mellyel a Port-au-Prince-ben található Szalézi Szent Ferenc katolikus intézmény újjáépítését fogják finanszírozni. Nemcsak pénzbeli támogatásról van szó, hanem arról a gesztusról is, mellyel a pápa ki kívánja fejezni lelki közelségét a földrengés áldozatainak. A pápai dikasztérium delegációja ellátogat egy, az egyház által működtetett menekülttáborba is, hogy közös szentmisén vegyen részt az ott élőkkel.
A Szentatya segítségnyújtása a természeti katasztrófák, a szegénység és az éhezés, valamint a háborús konfliktusok áldozatainak a világ katolikus híveinek köszönhető, akik adományaikkal lehetővé teszik a pápának ezt a pénzbeli támogatást. Az adományok kezelésével a „Cor Unum” Pápai Tanács van megbízva, amely a Szentatya kérései alapján ossza szét a rendelkezésre álló összeget.
2009-ben 1.869.000 dollárnyi összeget osztott szét 25 országban a Szentatya karitatív adományként, míg 2008-ban 1.763.320 dollárt. XVI. Benedek pápa hozzájárul a teljes emberi fejlődés segítéséhez is, amelynek kezdeményezéseit 2009-ben 2.304.000 dollárral támogatta mintegy 45 országban.
A pápa karitatív cselekedeteit két alapítványon keresztül is folytatja, melyek közül az egyik a „II. János Pál Alapítvány a Száhel-övezetért”, mely az elsivatagodás ellen, valamint a sivatagos afrikai országok fejlődése érdekében tevékenykedik. A másik ilyen pápai alapítvány a „Populorum Progressio”, amely jelenleg a Dominikai Köztársaság fővárosában ülésezik a jövő évi, mintegy 20 országot érintő támogatások ügyében.







All the contents on this site are copyrighted ©.