Elmélkedések az egyházról – P. Szabó Ferenc SJ sorozata

Az Egyház bibliai képei – negyedik rész
A zsinati atyák a Lumen gentium 5.-7. pontjaiban számos bibliai képet sorolnak fel, főleg az Újszövetségből. Most a következő kettőt elemezzük kissé részletesebben: Isten országa és Krisztus Teste. Isten népéről (amely a 2. fejezet címe) később szólunk.
Isten országa. – Korábban, amikor az Egyház alapításáról szóltunk, már idéztük a modernista Alfréd Loisy hírhedt kijelentését: „Jézus az Isten országát hirdette, és az egyház jött helyette.” Mindjárt szögezzük le: a zsinat gondosan megkülönbözteti Isten országát és az Egyházat, amely csak a parúziakor (végső úrjövetkor) beteljesedő Ország csírája. „Az Úr Jézus azzal indította el útjára egyházát, hogy hirdette a jó hírt, azt, hogy elérkezett Istennek az Írásokban ősidők óta megígért országa: ’Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa’ (Mk 1,15, vö. Mt 4,17) Ez az ország Krisztus igéjében, tetteiben és jelenlétében ragyogott föl az emberek előtt. (…) Ez az Ország azonban mindenekelőtt magának Krisztusnak, az Isten fiának és az Emberfiának személyében nyilvánul meg, aki ’azért jött, hogy szolgáljon és odaadja életét váltságul sokakért’ (Mt 10,45). Miután pedig Jézus az emberekért elszenvedte a kereszthalált és föltámadt, úgy jelent meg, mint Úr, Krisztus és örökre rendelt Pap (vö. ApCsel 2,36; Zsid 5,6; 7,17-21), és kiárasztotta tanítványaira az Atyától megígért Szentlelket (vö. ApCsel 2,33. (...) Ez az Egyház (…) küldetést kapott Krisztus és Isten országának hirdetésére és a népek közötti terjesztésére, s ennek az Országnak a csírája és kezdete a földön.” (LG 5)
Jézus példabeszédeiben leírja Isten országának kibontakozását, titokzatos növekedését, beteljesedését. Neves exegéták (Dupont, Schnackenburg) megmutatták, hogy e példabeszédek (parabolák) közös jellemzője kettős: Egyrészt előre hirdetik az Ország beteljesedését a végső időkben (a magvetőről vagy a mustármagról szóló parabolák ezt világosan jelzik). Másrészt érzékeltetik, hogy nagy különbség van a mostani szerény jelen és az eljövendő dicsőség között. A magot Jézus veti el; a bő terméshez/aratáshoz a magnak ki kell csíráznia, a vetésnek sok viszontagságot kell átvészelnie, a konkoly együtt nő a jó búzával, csak a világ végén történik a kirostálás. Az Isten országa titokzatosan már jelen van a világban, bár még hosszú időre van szükség ahhoz, hogy kibontakozzék, beteljesedjék. Isten országáért dolgozni kell, fáradozni és mindet elhagyni ezért a kincsért. Az Egyház tehát az Ország csírája és kezdete. „Miközben lassanként növekszik, maga is az Ország beteljesedéséért áhítozik, és minden erejével reménykedik és vágyódik arra, hogy Királyával a dicsőségben egyesüljön.” (LG 5)
Isten országa tehát titokzatos valóság: az égből száll le, hogy minket az égbe vezessen. Az Isten országa közöttünk, bennünk van, mert Jézus, a Feltámadott, Lelke által felkelti lelkünkben a hitet, reményt és szeretetet. A Lélek által új teremtmények leszünk. Isten akarata szerint az Egyház folytatja Krisztus művét a világ végezetéig. Az Egyház Isten Egyháza és Krisztus Egyháza.
Az Egyház Krisztus Teste. – A LG 6. pontja felsorolja az Egyház bibliai képeit: Isten emberek közötti hajléka, temploma, Krisztus jegyese, a Magasságbeli Jeruzsálem, anya (Ecclesia Mater), akol stb. A 7. pontban pedig részletesen foglalkozik a páli képpel: az Egyház Krisztus Teste. Már XII. Piusz Mystici Corporis kezdetű körlevele összegezte a két háború közötti kutatásokat (Emile Mersch S. J. teológiai tanulmányai e téren jelentősek.). De megvolt a veszélye – az eredeti zsinati szkémából ez világos – hogy az Egyházat szinte kizárólag a test allegóriájával írják le, és elhanyagolnak olyan képet, mint az Isten népe. (Erről később szólunk.) A zsinati dokumentum összefoglalja Szent Pál leveleinek tanítását Krisztus Testéről. Lucien Cerfaux neves belga exegéta a zsinati szöveghez írt kommentárjában hangsúlyozza: 1) Nem szabad a test képét elválasztanunk az egyház más bibliai képeitől; a zsinat előtti teológia hajlott erre az egyoldalúságra, részben még a Mystici corporis körlevél is. 2) A „test” hasonlatát (allegóriáját) a páli levelek szövegösszefüggésében kell értelmeznünk. Pálnál meg kell különböztetnünk két csoportot: egyrészt az első Korinthusi és a Római levél szövegeit, másrészt a Kolosszei és az Efezusi levél tanítását. Az első két levél tanítása inkább a test tagjaira vonatkozik (ezekkel foglakozik a LG 7, 2-3), ezzel szemben a fogságban írt levelek (Kolosszei, Efezusi) a Test Fejének, Krisztusnak a szerepét világítják meg, továbbá azt mutatják meg, hogy miként részesednek a tagok a Fő kiváltságaiban, miként egyesíti őket Krisztus Lelke (LG 7, 4-7).
Charles Moeller a Lumen gentium geneziséről, kidolgozásáról írva megjegyzi, hogy a zsinat ugyan integrálta a Mystici corporis-t de átdolgozták az eredeti tervezetet, kiegészítették XII. Piusz körlevelét az újabb exegétikai kutatásokkal, tehát részben túlhaladtak azon. Ugyanis annak a téves nézetnek a cáfolatára irányították a figyelmet, amely azonosította a „titokzatos Testet” és a „láthatatlan egyházat”, és ezt szembehelyezte a jogi szerkezettel. E nézettel szemben az enciklika hangsúlyozta a látható szervezetet is, amelyet – szerinte – kifejez a „test” képe.
Fontos itt megjegyeznünk: a titokzatos, misztikus jelző nem szerepel Szent Pálnál, ő egyszerűen Krisztus Testéről beszél. Henri de Lubac Corpus mysticum c. könyvében megmutatta, hogy a Középkorban az Eucharisztiát jelölték a „titokzatos Test” kifejezéssel. Csak később kezdték az Egyházra alkalmazni a „titokzatos Test” megjelölést. (A jelentésváltozás összefügg az Eucharisztiával kapcsolatos vitákkal, a valóságos jelenlét hangsúlyozásával.)
A páli tanítást, a test allegóriáját összegezve a konstitúció kifejti a Fő, Krisztus és a Test tagjainak kapcsolatát, főleg ötvözve az első Korintusi és az Efezusi levél tanítását. „Minden tagnak hasonlóvá kell formálódnia Őhozzá, amíg Krisztus ki nem alakul bennük. (Gal 4,19). Ezért fölvétetünk az Ő életének misztériumaiba, hasonlóvá válunk Őhozzá vele együtt meghalván és föltámadván, míg csak együtt nem fogunk uralkodni vele. (…) Annak érdekében, hogy benne szüntelenül megújuljunk (vö. Ef 4,23), a Lelkéből adott nekünk, aki egy és ugyanaz a Főben és a tagokban, az egész testet úgy élteti, fogja össze és mozgatja, hogy tevékenységét ahhoz a szerephez hasonlíthatták az egyházatyák, amelyet az életelv, azaz a lélek tölt be a testben.” A konstitúció árnyaltan fogalmazott: nem állította azt, hogy a Szentlélek az Egyház-Test „lelke”, hiszen ez így nem áll a Szentírásban. Ezzel az atyák e ponton kifejezetten módosítani akarták a Mystici corporis nézőpontját: azért csak azt állították, hogy az egyházatyák a Szentlélek szerepét a léleknek a testben betöltött szerepéhez hasonlították.
A Krisztus testéről szóló tanítást az exegéták, teológusok, lelkiségi írók újra felfedezték a két háború között: a gondolat népszerű lett a liturgikus mozgalomban, a lelkiségben, a katolikus akcióban, néhány újonnan alakult szerzetesi vagy világi intézményben. Kiváló helyet érdemel az egyháztanban. De mint mondtuk, nem szabad elszigetelni más bibliai képektől, és főleg ki kell egészíteni az Isten újszövetségi népe gondolattal, amelyet a zsinat előnyben részesített. A LG 2. fejezetének címe: Isten népéről. Ez az eszme, bibliai kép új dimenziót és dinamizmust adott a katolikus egyháztannak. Pontosabban: felelevenítette a Biblia egyik fontos, kissé elfelejtett szempontját. Minderről részletesebben szólunk a következő alkalommal.