Az egység szolgálatában - Walter Kasper életútja egy interjú tükrében – P. Szabó Ferenc SJ könyvismertetésének első része

Walter Kasper – Daniel Deckers: A hit szívverése. Vigília, Bp, 2009
Walter Kasper bíboros a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke volt, amikor Daniel Deckers teológiai író, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) politikai szerkesztője érdekes és tanulságos beszélgetést folytatott vele. Az 1933-ban született W. Kasper, jelentős teológus, majd püspök, 2001-től mostanáig vezette az Egységtörekvés Tanácsát. 2010. július 1-én XVI. Benedek elfogadta – életkorára való tekintettel benyújtott – lemondását, és utódául a Tanács élére Kurt Koch bázeli püspököt nevezte ki, akit egyben érseki rangra emelt. Walter Kasper rendkívüli nehéz körülmények között folytatta az ökumenikus párbeszédet ortodoxokkal, protestánsokkal, anglikánokkal, valamint a nagy vallások képviselőivel. Rokonszenves személyisége, kiegyensúlyozott teológiája és korábbi püspöki tapasztalatai kiválóan alkalmassá tették a fontos szentszéki hivatal vezetésére.
Könyvismertetésemben nem W. Kasper teljes életútját akarom vázolni, hanem a kötetben tallózva szeretném idézni volt kollégái, Joseph Ratzinger és Hans Küng teológiai nézeteire vonatkozó megjegyzéseit. (Úgy tűnik, hogy Ratzinger és Küng több kérdésben egymással szembenálló nézetei között Kasper középúton haladt.) Ezzel mintegy kiegészítem J. Ratzinger/XVI. Benedek teológiájáról tartott sorozatomat. Végül a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának titkára, majd bíboros prefektusa ökumenikus szolgálatának néhány kiemelkedő mozzanatát idézem fel. Itt is voltak nézeteltérések J. Ratzinger és W. Kasper között.
Tübingen. – A fiatal sváb szeminarista 1952-ben Tübingenbe költözött, a püspöki kollégiumba, teológiai tanulmányokra. (1957-ben szentelték pappá.) A híres Tübingeni teológiai iskola, amely Johann Adam Möhler (és általa Newman) szellemében működött, alapvető jelentőségű lett a XX. századi ökumenikus teológiában, és Kasper életművére is döntő befolyást gyakorolt. A tübingeni egyetemnek a katolikus mellett evangélikus teológiai fakultása is volt, amely régebbi hagyományra tekintett vissza, számos nagy protestáns teológus működött ott. Kasper rövid káplánkodás után visszakerült Tübingenbe, hogy doktoráljon teológiából.
Értekezését „A hagyomány a Római iskolában” címmel írta meg; ennek előkészítése során két alkalommal is több hetes tanulmányútra érkezett Rómába. A zsinat megnyitása előtti forrongó időszak volt ez. A zsinat megnyitása (1962) előtt Kasper már megvédte doktoriját. „ A dolgozat bírálója az akkoriban még fiatal svájci professzor, Hans Küng volt, aki 1958-ban ’Rechtvertigung’ (Megigazulás – Karl Barth tanítása és egy katolikus reflexió) címmel írt nagystílű doktori értekezést Párizsban, és 1960 óta Tübingenben tanított fundamentálteológiát. Az ember csak csodálkozhat: a vatikáni nevelésügyi kongregáció vétót emelt az ellen, hogy a hasonlóképpen Svájcból származó Hans Urs von Balthasart hívják meg erre a tanszékre. Joseph Ratzinger a következőt írta Küng megigazulás-könyvéről: ’ezért az ajándékáért Küng méltó mindazok köszönetére, akik a szétszabdalt kereszténység egységéért imádkoznak és dolgoznak.’” (42)
Kaspernek habilitálnia kellett. Leo Scheffczik és Hans Küng mellett lett tudományos munkatárs. A jövőbeli konfliktusokból és összeütközésekből még semmit sem lehettt érezni. Kasper három év leforgása alatt megírta habilitációs dolgozatát, noha két egyetemi előadáson helyettesítenie kellett a zsinati tanácsadóként Rómában levő Hans Küngöt. Schelling történelemfilozófiáját választotta témának. E foglalatoskodás döntő élménnyé vált számára.
Münster.- 1964-ben Kaspert a Münsteri Egyetem dogmatika tanszékére hívták meg, ahol a mainzi püspöknek kinevezett Hermann Volk utódja lett. Kaspert mindebben Joseph Ratzinger támogatta, akit 1963-bn hívtak Bonnból Münsterbe. J. Ratzinger mellett Münsterben olyan neves személyek tanítottak, mint Johann Baptist Metz, Joachim Gnilka, Wilhelm Thüsing. Ratzinger Frings kölni bíboros mellett volt zsinati tanácsadó. A zsinat ülésszakai közötti szünetekben zsúfolt előadótermekben számolt be a zsinat legfrissebb fejleményeiről. Kasper a zsinati időszakban (1964/65-ben) krisztológiát adott elő. Két éven át tanított ugyanazon a fakultáson Ratzingerrel. „1966-ban Ratzinger elfogadta a Tübingeni Egyetem meghívását, ahol Kasper tanult. Elsősorban Hans Küng szorgalmazta Ratzinger meghívását. Önéletrajzában Küng azt írja: úgy tervezte, hogy Tübingen legyen a Zsinat utáni megújult teológia központja. ’Ennek kapcsán különösen egy hozzám hasonló korú, érzületű és képességű kollégába, Joseph Ratzingerbe vetettem reményemet.’ Sőt: ’Igen, ez volt az álmom: Rahner, Ratzinger és én, a helyünkre lépő Hermann Häring, Walter Kasper, Karl Lehmann, Johann Baptist Metz, Otto Herman Pesch és lehetőleg sokan mások támogatásával – egy megújított katolikus teológia avantgárdja Németországban.’ „ (46)
Münsterben Ratzinger búcsúvacsorára hívta a kollégákat egy étterembe. Az aggiornamentóról beszélt, amelynek megvan a maga legitim helye az egyház életében, de időközben fontossá vált számára, hogy a megőrzés, a megmaradás és a hűség is alapvető bibliai fogalmak. „Ebben csak egyetérthettünk vele – mondja Kasper. Mindazonáltal az efféle kijelentésekben olyan tendenciát lehetett felfedezni, amelyek a későbbiekben még inkább felszínre kerültek. Kétségtelen, hogy nem csak Tübingenben, az ottani diákság zavargásai nyomására változott, illetve differenciálódott a dolgokhoz való hozzáállása, mint ahogyan gyakran állítják. Már a zsinat vége felé módosult, vagy pontosabban végérvényesen letisztult az álláspontja. Hans Künggel mindezek mellett is jó közös munka folyt. Közösen adtak ki teológiai könyvsorozatot és írtak alá nyilatkozatokat, amelyek egyházpolitikailag meglepőek voltak.” (46-47) Tübingen a katolikus teológia mekkája lett. Ratzinger utóda K. Rahner lett, aki Münchenből jött Münsterbe. Magával hozta fiatal asszisztensét, Karl Lehmannt is, aki akkor 30 éves volt, Kasper pedig 33; rövid időn belül összebarátkoztak. Már korábban Münsterben tanított K. Rahner egyik tanítványa, J.B. Metz. Kasper hat évet töltött Münsterben: teológiai tanársága és a Zsinat által hozott egyházi fellendülés korszaka volt ez. Utána következett a megújulás mellett a válság.
Megújulás és válság a Zsinat után. – W. Kasper abszurd nézetnek tartja azt, hogy a Zsinat nem az egyház növekvő válságára adott válasz volt, hanem maga okozta a nehézségeket és a válságjelenségeket. A válság már korábban felütötte fejét, és így vagy úgy felszínre tört volna, sőt a Zsinat nélkül még súlyosabb lett volna, hangsúlyozza Kasper. Az is a II. vatikáni zsinat szándékának félreértelmezése, hogy megtörte az eddigi hagyományt, sőt szembement az I. vatikáni zsinattal. A II. Vaticanum az egyházatyák és az első évezred osztatlan egyházának szellemiségéből hozott megújulást: új fénybe állította a Tradíciót, és ezzel egy új egyháztörténeti korszak alapját és nyitányát képezi. De hamarosan feszültségek jelentkeztek. 1965-ben megjelent a Concilium c. folyóirat első száma. Célja az volt, hogy ébren tartsa és továbbgondolja a Zsinat ösztönzéseit. A vezető teológusok csatlakoztak hozzá: Küng, Rahner, Böckle, Metz, Kasper és Ratzinger a németek közül, továbbá: Congar, Lubac, Schillebeeckx, Aubert, Mejia és mások. Csak később váltak szét a résztvevők útjai. Walter Kasper akkor távozott, amikor a folyóirat irányvonala túlságosan egyoldalúvá vált. Joseph Ratzinger és Hans Urs von Balthasar 1972-ben megalapította a Communio c. nemzetközi katolikus folyóiratot.
A Zsinat utáni években heves viták alakultak ki a teológusok között. Sok kísérletezés történt ezekben a nyugtalan években a reformok terén (pl. a liturgiában nagy összevisszaságot tapasztaltak; néha képrombolásra emlékeztető újítások jelentek meg a népnyelv bevezetésével, a templomok átalakításában stb.) Sok tisztázatlanság jellemezte ezeket az éveket. (53) Az 1968-as év diáklázadásai nagy fordulatot hoztak. Valójában egyfajta kulturális forradalmat robbantottak ki az európai társadalomban. Az egyetemi városokban – Párizsban, Berlinben, Frankfurtban – de Münsterben és Tübingenben is, szó szerint terrorizáltak néhány professzort. Ebben a helyzetben választották Kaspert 1968/70-ben a münsteri teológiai kar dékánjává. Emlékezetes, hogy VI. Pál Humanae vitae k. enciklikája 1968 júliusában (a helyes születésszabályozásról), a robbanásig feszítette az egyházi tekintély-válságot. (Erről Kasper bővebben nyilatkozik: 57-60.)