Az egyház számára az okozza a legnagyobb kárt, aki beszennyezi a hitet és a keresztény
életet – a pápa homíliája Szent Péter és Pál apostolok ünnepén
Június 29-én az egyház szent gyökereit, Péter és Pál apostolokat ünnepli. Róma védőszentjeinek
liturgikus emléknapján XVI. Benedek pápa ünnepi szentmisét mutatott be a vatikáni
bazilikában. A szertartáson 38 új metropolita érseknek nyújtotta át a szent palliumot,
a római püspökkel való szeretetközösség jelét. A Szentatya homíliájának középpontjában
az egyház szabadsága állt. „A péteri szolgálat a szabadság biztosítéka abban az értelemben,
hogy garantálja az igazsághoz, a hiteles hagyományhoz való teljes csatlakozást. Így
Isten népét megőrzi a hitet és az erkölcsöt érintő tévedésektől”. Az egyház szabadsága,
amelyet Krisztus biztosított Péter számára, kettős, történelmi és spirituális dimenziójában
nyilvánul meg. Isten közel áll hűséges szolgáihoz és megszabadítja őket minden gonosztól,
megszabadítja az egyházat a negatív hatalmaktól – fejtette ki homíliájában a pápa.
Jézus ígérete, miszerint a pokol kapui nem vesznek erőt az egyházon magába foglalja
a Péter és Pál, valamint az evangélium többi tanúja által elszenvedett üldöztetés
történelmi tapasztalatait. Ezen azonban túlmutat és oltalmáról biztosítja egyházát
főleg a spirituális rendet érintő fenyegetésekkel szemben. Isten szabadító cselekvése
kíséri Szent Péter és Pál életét. Az Úr angyalának beavatkozására lehullottak Péter
bilincsei. Az angyal kivezette őt a jeruzsálemi börtönből, ahová Heródes záratta be.
Az Úr mindig közel volt Pálhoz is, akit sok veszélytől mentett meg, hogy végül bevezethesse
országába. A pápa idézett Pál Efezusiakhoz írt leveléből: „Nem a vér s a test ellen
kell viaskodnunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világ kormányzói
és az égi magasságok gonosz szellemei ellen” (Ef 6,12). Az üldöztetések, amelyek
nem hiányoztak az egyház kétezer éves történelme során, azonban nem jelentik a legnagyobb
veszélyt. A legnagyobb kárt ugyanis azok okozzák, akik beszennyezik tagjai és közösségei
hitét és keresztény életét, kikezdve a misztikus test integritását, legyengítve prófétai
és tanúságtevő képességét, elhomályosítva szépségét. A korinthusiakhoz írt első
levélben Pál a megosztottság, a következetlenség, az evangélium iránti hűtlenség problémáiról
szól. A Timóteushoz szóló második levelében pedig a „végső napok” veszedelmes időire
hívja fel a figyelmet (v.ö. 3,1-5). „Az emberek önzők lesznek, kapzsik, kérkedők,
kevélyek, szitkozódók, szüleiknek engedetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek,
lelketlenek, árulók, vakmerők, fölfuvalkodottak. Inkább a gyönyört keresik majd, mint
Istent. Az istenfélelem látszatát keltik, de a lényegét megtagadják”. Az Apostol
végkövetkeztetése azonban megnyugtató: ezek az emberek nem sokra jutnak, mert oktalanságuk
mindenki előtt nyilvánvalóvá lesz. Tehát Isten garantálja egyházának a szabadságot:
szabad az anyagi kötelékektől, amelyek arra törekszenek, hogy megakadályozzák küldetésében,
valamint szabad a spirituális és erkölcsi bajoktól, amelyek megtámadhatnák hitelességét
és hihetőségét. A Szentatya az egyház szabadságának összefüggésében helyezte a
szent palliumot a 38 új metropolita érsek vállára, akik egyenként járultak a pápa
elé. A pallium kifejezi az apostoli Szentszékkel való egységet, valamint biztosítja
a helyi egyházak szabadságát a helyi, nemzeti vagy nemzetek feletti hatalmakkal szemben,
amelyek bizonyos esetekben akadályozhatják az egyházat küldetésében. Az egyház szabadságának
témája fontos olyan helyzetekben, amelyekben az egyháznak üldöztetést, politikai beavatkozást
vagy más kemény próbát kell elviselnie. Ugyanilyen jelentős abban az esetben is, amikor
az egyházi közösségnek félrevezető tanítások, az evangéliummal ellentétes ideológiai
irányzatok és gyakorlat hatását kell elszenvednie. A pallium ebben az értelemben a
szabadság záloga, Jézus igájához hasonlóan, amelyet minden követőjének magára kell
vennie. Krisztus ígérete, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt egyházán, ökumenikus
jelentést is tartalmaz. A megosztottság ugyanis a bűn ereje, amely a megváltás után
is folytatja művét az egyház tagjaiban. Azonban világosan felhangzanak Krisztus szavai:
„Non prevalebunt” – nem vesznek erőt rajta.