2010-06-24 16:51:51

Walter Mixa lemondott augsburgi püspök nyilvános levele


Június 22-én, kedden az augsburgi püspökség közzétett egy dokumentumot, melyet a püspökség jelenlegi vezetése és Walter Mixa lemondott megyés- és tábori püspök közösen fogalmazott meg. Az öt pontos nyilatkozat megállapítja, hogy Mixa nyugalmazott püspök kiköltözködik a püspöki palotából, és az egyházmegye egy alkalmas lakást bocsát rendelkezésére, amihez a bajor püspökök mindnyájan hozzájárulnak. A XVI. Benedek pápával a közeljövőre tervezett találkozása során a nyugalmazott püspök nem hozza szóba visszalépésének korábbi megkérdőjelezését és Mixa püspök nem tesz felelőssé senkit sem az ügy miatt ránehezedő nyomásért.
A közös nyilatkozat ötödik pontjának megfelelően Mixa nyugalmazott püspök szerdán egy levelet tett közzé, melyet az egész egyházmegyének címzett. Ebben elismeri a felelősségét és a bűneit, amelyeket különböző kollégiumokban elkövetett. Az egyházmegye híveitől és püspöktársaitól nemcsak megértésüket kéri, hanem bocsánatukat is. Mixa püspök bízik egy kölcsönös kiengesztelődésben, Isten áldásával és a Szűzanya közbenjárásával. Ugyanakkor örömének ad hangot levelében, hogy továbbra is végezheti a papi szolgálatát és még a bérmálás szentségét is kiszolgáltathatja.







All the contents on this site are copyrighted ©.