2010-06-21 16:49:14

Bejrút: az Oázis Nemzetközi Alapítvány tudományos bizottságának gyűlése a keresztény és muzulmán párbeszédről


A 2004-ben létrejött nemzetközi alapítványt Angelo Scola bíboros, velencei pátriárka hozta létre azzal a céllal, hogy elősegítse a muzulmánok és keresztények közötti kapcsolatot, ismeretséget. Az alapítvány számos információs lehetőséget kihasználva folytatja működését, így pl. egy több nyelven, közöttük arabul is megjelenő folyóiratot készít, havi hírújságot szerkeszt és terjeszt, könyvsorozatot ad ki, valamint saját internetes oldalán számol be az újdonságokról. Tevékenysége az egész világra kiterjed, mely nemzetközi kapcsolatai széleskörű hálójának köszönhető.

Az Oázis Alapítvány 2004 óta évente tartja általános gyűlését, melyet az idén a Libanoni Köztársaság fővárosában, Bejrútban rendeztek meg június 21-én hétfőn. A tanácskozás fő témája a „Nevelés hit és kultúra között. Keresztény és muzulmán tapasztalatok párbeszédben”, melyen az idén is számos európai és nemzetközi tudományos egyházi szaktekintély, kutató vett részt, így pl. Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke vagy Nasrallah Sfeїr, bíboros, a maroniták antiochia-i pátriárkája.

A közel-keleti városban megrendezett tanácskozás témája is szorosan kapcsolódik az október 10-e és 24-e között megrendezésre kerülő közel-keleti különleges püspöki szinódushoz, melynek Munkadokumentumát a Szentatya június 6-án, ciprusi apostoli látogatása során adott át a főpásztoroknak. A Szentföld békéjének megteremtéséhez a keresztények feladatvállalása elengedhetetlen, mely az igazságosságosság és a kölcsönös tisztelet megtartásával jöhet létre muzulmánok és zsidók között. P. Samir Khalil Samir jezsuita atya, a Bejrúti Saint-Joseph Egyetem arab kultúra és iszlamológia tanára nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak a témával kapcsolatban. A jezsuita professzor véleménye szerint a keresztények feladata alapvető a szentföldi béke megteremtésében, ugyanis ha ők nem vállalják fel ezt a feladatot, mint keresztények, akkor sajnos az izraeli-palesztin konfliktusnak soha nem lesz vége. A keresztény a Szentföldön arra hivatott, hogy az igazságosságot és a jogot védelmezze, melyhez elengedhetetlenül kapcsolódik a megbocsátás is. A béke érdekében ugyanis – hangsúlyozza Samir atya – el kell tudni fogadni olyan eseteket is, melyek igazságtalanul történtek, s tudni kell megbocsátani értük a jövő érdekében. A Szentföldön jelenleg csak a keresztények képesek erre, s azt kell megértetni a Szentföldön élő népekkel, hogy a béke többet ér az elfoglalt földterületeknél – nyilatkozta a vatikáni Rádiónak P. Samir Khalil Samir jezsuita professzor.








All the contents on this site are copyrighted ©.