2010-06-18 16:31:27

„Az európai civilizáció a kereszténységnek köszönhető”- a bolgár püspöki konferencia nyilatkozata


Június 18-án, pénteken a bolgár főpásztorok is nyilatkozatban fejtették ki véleményüket a vallási jelképek nyilvános kifüggesztését illetően. Megállapítják, hogy éppen a kereszténység tette lehetővé a vallási pluralizmust, valamint az evilági és a spirituális szféra különválasztását, amely a demokrácia egyik alappillére. A keresztények azt kívánják, hogy minden személy lelkiismeretének megfelelően, teljesen szabadon, diszkrimináció nélkül megvallhassa és gyakorolhassa vallását. A keresztény hagyományban a feszület mindig is Krisztus szenvedésének jelképe volt. Azé a szenvedésé, amelyet Krisztus szabadon magára vállalt az egész emberiség üdvösségéért és szabadságáért. A feszület nem jelent kényszert, hanem a minden ember iránti legmélyebb szeretet kifejezése, hitre, fajra, nemzetiségre való tekintet nélkül. A bolgár püspökök minden keresztény eredetű és hagyományú államot arra szólítanak fel, hogy ne tagadják meg a hagyományos keresztény jelképek nyilvános kifüggesztését, mint a kereszt vagy az ikonok. Ez vonatkozik főleg az iskolákra, ahol az európai gyerekeket oktatják, nevelik. A kifüggesztést tiltó határozat megszakítaná azt a hagyományt, amely az európai identitást és értékeket kialakította. Az Európai Unióban a vallásszabadság kész tény, a nem-keresztény vallási jelképek számos nyilvános helyen jelen vannak. Az unióban mindenki számára biztosítják a vallásszabadságot, de ez nem jelenti azt, hogy az európai népek ősi hagyományait és értékeit ki kell törölni a közéletből. Éppen ellenkezőleg, meg kell teremteni megőrzésük és fennmaradásuk megfelelő körülményeit.

A bolgár főpásztorok támogatják hazájuk kormányát, amely 10 további európai állammal együtt fellebbez az Európai Emberi Jogi bíróság döntése ellen, amely arra vonatkozik, hogy az olasz iskolákból távolítsák el a keresztény vallási jelképeket. Ez veszélyes precedenst jelentene minden európai nemzet számára – írják nyilatkozatukban a bolgár püspöki konferencia tagjai.








All the contents on this site are copyrighted ©.