2010-06-14 17:35:28

Az elmúlt héten lezárt papi évre és az új boldogokra emlékezett a Szentatya a vasárnapi Úrangyala imádságában


A múlt pénteken lezárt papi évre emlékezett XVI. Benedek pápa a szokásos vasárnap déli Úrangyala imádsága során, mintegy ötvenezer zarándok és turista jelenlétében: „Felejthetetlen napokat éltünk át itt Rómában a világ minden tájáról érkezett több mint tizenötezer pap jelenlétében. Ezért most hálát mondok az Istennek minden jótéteményéért, melyet ebben az évben adott az egyetemes Egyháznak. A pap Krisztus szívének ajándéka, adomány az Egyház és a világ számára” – mondta a pápa. „Innét, Krisztus szívéből fakadnak az egyház javai és különösképpen innét nyerik hivatásukat azok az emberek, akik az Úr Jézustól meghódítva, mindenüket elhagyva, magukat egészen a keresztény nép szolgálatára szentelik. A papot Krisztus szeretete formálja, mely Őt arra indította, hogy életét adja barátaiért és megbocsásson ellenségeinek. Ennél fogva a papok a szeretet civilizációjának első munkásai” – mondta a pápa. Ezek között számosan vannak széles körben ismert papi személyek, mint az Arsi plébános és vannak sokan olyanok, akiknek emlékét a szűkebb világuk ápolja és őrzi.

Vianney Szent Jánosnak a papi év során oly sokszor idézett alakja mellett a Szentatya megemlékezett az egy hete Varsóban boldoggá avatott Jerzy Popieluszko pap és mártír példájáról. Ő azok mellett folytatta nagylelkű és bátor szolgálatát, akik elkötelezték magukat a szabadság, az élet védelme és méltósága iránt. Így a közjó és az igazság szolgálatában kifejtett munkássága a Lengyelországot akkor kormányzó kommunista rezsim ellenmondásának a jele lett. Krisztus Szívének szeretete arra indította őt, hogy életét adja oda, így tanúságtétele az egyházban és a társadalomban egy új tavasz magvetése lett. Ha a történelmet tekintjük, a valódi lelki és társadalmi megújulás megannyi fejezetét láthatjuk meg benne, melyet katolikus papok határozott hozzájárulása adott, pusztán csak az evangéliumért, az ember igazi vallási és polgári szabadságáért. Hány és hány, a teljes emberi személyt szolgáló kezdeményezés előmozdítása született a papi szív megérzése révén! – mondta a pápa.

Az Úrangyala imádság után Benedek pápa a múlt században élt és a hétvégén boldoggá avatott két személyre emlékezett. Az egyik az andalúziai világi hívő és újságíró, Manuel Lozano Garrido, aki betegsége és fogyatékossága ellenére keresztény lélekkel és áldásosan dolgozott a tömegtájékoztatás világában, a másik pedig a fiatal szlovén mártír, Alojzij Grozde. Ő különös tisztelettel fordult mindig az Eucharisztia felé, ami rendíthetetlen hitét, az áldozatvállalás készségét a lelkek üdvösségéért és a Katolikus Akcióban folytatott apostolkodását segítette, mellyel a fiatalokat Krisztushoz vezette. A Szentatya, Szűz Mária Szeplőtelen Szívének szombati ünnepére és közbenjárására utalva, végül apostoli áldását adta a hívekre.










All the contents on this site are copyrighted ©.