„Ne félj, te kisded nyáj!” – a Közel-keleti püspöki szinódus munkadokumentumának
evangéliumi üzenete a térség keresztényeihez
Az október 10-e és 24-e között megrendezésre kerülő püspöki szinódus témája: „A Katolikus
Egyház Közel-Keleten: szeretetközösség és tanúságétel”. A mintegy 40 oldalból álló
„Instrumentum laboris”, azaz munkadokumentum azokat a válaszokat dolgozza fel, amelyeket
a keleti egyházak szinódusainak püspökei, a püspöki konferenciák, a Római Kúria dikasztériumai,
a Legfőbb Szerzeteselöljárók küldtek be a Lineamenta, azaz a vázlat kérdéseire.
Az
előszóban Nikola Eterović érsek, szinódusi főtitkár megállapítja: a jelenlegi Közel-keleti
helyzet sok szempontból hasonlít arra, amelyet az első keresztény közösségek éltek
meg a Szentföldön, nehézségek és üldöztetések közepette.
A Bevezető emlékeztet
rá, hogy XVI. Benedek személyesen kívánta meghirdetni az eseményt 2009. szeptember
19-én. A szinódus két fő célja a következő: először is meg kívánja erősíteni a keresztényeket
önazonosságukban Isten Szava és a szentségek révén. Másodszor meg akarja újítani a
„sui iuris” egyházak közötti szeretetközösséget, hogy hiteles, örömteli és vonzó tanúságot
tegyenek a keresztény életről. Fontos továbbá az ökumenikus elkötelezettség, valamint
a zsidókkal és a muzulmánokkal való párbeszéd.
A munkadokumentum három fejezetre
oszlik:
Az első fejezet emlékeztet rá, hogy a világ minden egyháza a jeruzsálemi
egyházból származik. A keresztények megosztottsága az ötödik századtól kezdve, majd
a XI. században bekövetkezett egyházszakadás mindenekelőtt politikai és kulturális
okokra vezethető vissza. Jelenleg a latin hagyományú egyházon kívül hat patriarkális
egyház van jelen a Közel-Keleten. Mindegyik gazdag spirituális, teológiai és liturgikus
hagyománnyal rendelkezik. A Közel-keleti egyházak apostoli eredetűek és nagy veszteséget
jelentene az egyetemes egyház számára, ha a kereszténység eltűnne onnan, ahol megszületett.
A térség keresztényei, kicsiny számuk ellenére teljes mértékben részét alkotják az
egyes országok társadalmi szövetének és identitásának. A katolikusok feladata, hogy
előmozdítsák az állam „pozitív laicizmusát”, hogy enyhítsék a kormányok teokratikus
jellegét, és lehetővé tegyék a különböző vallású állampolgárok nagyobb egyenlőségét.
A keresztények legyenek aktív kisebbség, anélkül, hogy magukba zárkóznának. A Közel-Keleten
a vallásszabadság általában véve csak az istentiszteleti szabadságot jelenti, nem
pedig lelkiismereti szabadságot, vagy annak a lehetőségét, hogy valaki szabadon áttérjen
egyik vallásról a másikra. A Lineamenta határozottan elutasítja a keresztény részről
történő hittérítést, a prozelitizmust, amelyet egyes „evangélikus” közösségek gyakorolnak.
A
munkadokumentum második fejezete az egyházi közösségekkel foglalkozik. A katolikus
egyházon belül a szeretetközösség két fő jel révén nyilvánul meg: a keresztségben
és az Eucharisztiában, szeretetközösségben Róma püspökével, Péter utódával, aki az
első az apostolok között: a hit és a szeretetközösség egységének örökös és látható
kezdete és alapja. A különbözőségben megvalósuló egység előmozdításához együttműködésre
kell bátorítani az egyes közösségeket. A patriarkális egyházakban a szeretetközösség
a szinódus révén nyilvánul meg, amely egybe gyűjti a püspököket a Pátriárka, egyházának
Atyja és Feje köré.
Az Instrumentum laboris harmadik fejezete a keresztény
tanúságtétel témáját vizsgálja meg. Hangsúlyozza a katekézist, illetve a liturgikus
megújulás szempontjaira mutat rá. Ennek egyik legfőbb lépése a liturgikus szövegeknek
a beszélt nyelvre, főleg arabra való lefordítása.
Alapvetően fontos a zsidósággal
folytatott párbeszéd. Ezzel kapcsolatban a dokumentum ismételten szilárdan elítéli
az antiszemitizmust. Az arab és a zsidó nép közötti jelenlegi negatív magatartások
politikai jellegűek és idegenek minden vallási kérdéstől. Tovább kell folytatni a
muzulmánokkal megkezdett vallási és kulturális párbeszédet is. Tudatosítani kell,
hogy a keresztények ezekben az országokban jelen voltak már jóval az iszlám megérkezése
előtt. A keresztények és muzulmánok működjenek együtt a társadalmi igazságosság, a
béke és a szabadság, az emberi jogok, valamint az élet és a család értékének védelme
terén. Javasolják a tankönyvek szövegének felülvizsgálását, hogy azok előítéletektől
mentesek legyenek. Ez különösen vonatkozik a hitoktatásra. A térség társadalmait is
fenyegetik az olyan felfogások, amelyekből hiányzik Isten: az ateizmus és a materializmus,
a relativizmus és a közömbösség. Ezek a szélsőséges vallási irányzatokhoz hasonlóan
pusztító hatásúak a családra, a társadalomra és az egyházakra. Az evangelizálás egy
muzulmán társadalomban csak a keresztények tanúságtétele által valósítható meg – állaptja
még meg a dokumentum.
A Végkövetkeztetés c. zárszó ismételten a remény üzenetét
hangsúlyozza. Bár a történelem folyamán a keresztények mindössze „kisded nyájjá” váltak
Jézus születésének helyén, mégis meghatározó tényezővé alakulhatnak át.
Évtizedek
óta nem oldják meg az izraeli-palesztin konfliktust, nem tartják tiszteletben sem
a nemzetközi jogot, sem az emberi jogokat, a nagyhatalmak önzése destabilizálta a
térség egyensúlyát és olyan erőszakot kényszerít a helyi lakosságra, amely kétségbe
esésbe sodorhatja őket. Ezekkel a kihívásokkal szemben, élvezve az egyetemes egyház
támogatását, a Közel-Kelet keresztényei fogadják el hivatásukat a társadalom szolgálatában.
Végül Lukács evangéliumából vett buzdítással zárul a püspöki szinódus munkadokumentuma:
„Ne félj, te kisded nyáj!” (Lk 12,32).