Tóth László, a magyar nyelv és irodalom fáradhatatlan olaszországi terjesztőjének emlékezete – P. Szabó Ferenc jegyzete

A magyar nyelv és irodalom fáradhatatlan olaszországi terjesztője, apostola, Tóth László egyetemi tanár, 100 évvel ezelőtt (1910. jún. 6-án) született Győrött. Joggal tekintjük az olaszországi magyar nyelvoktatás megalapozójának. A hetvenes években személyesen is megismertem Rómában, többször találkoztunk a Békés Gellért bencés által szerkesztett Katolikus Szemle szerkesztőségében is mint szerkesztőségi tagok, munkatársak. A Szemle repertóriumát lapozva legalább élszáz írásával találkozunk: műfodítások, irodalomkritikai tanulmányok, magyar szépirodalmi művek recenziói. Főműve a két kiadást is megért Grammatica teoretico-pratica della lingua ungherese, magyar nyelvtan olaszoknak.
Emlékszőttes c., 1956-ban megjelent emlékirataiban elmeséli mozgalmas életét, kalandos életútját Győrtől Rómáig. Különösen színesen írja le gyermekkori élményeit. A győri bencéseknél töltött nyolc év meghatározó volt. „Szüleimnek és bencés nevelőimnek köszönhetem, hogy nyolcadikos koromban igazságos, keresztény, európai magyarnak éreztem magam”. (64 o.) Miután a bencés gimnáziumban leérettségizett, már 1930-ban mint ösztöndíjas diák a római egyetemre került, két év múlva pedig Páviában folytatta olasz nyelvi és irodalmi tanulmányait. 1934-ben mint a pécsi egyetem olasz intézetének tanársegédje szerez tanári diplomát. 1935 végén a közoktatási miniszter őt jelöli ki a magyar nyelv lektorának a római egyetemre, és egyúttal rá bízza a Római Magyar Akadémia titkári munkakörét. Erről kissé bővebben szólok.

Klebelsberg Kunó kulturális miniszter kezdeményezésére a magyar kormány 1927-ben megvásárolja a Via Giulián fekvő Falconieri palotát, és megalapítja a Római Magyar Akadémiát. Ennek igazgatója, Gerevich Tibor professzor 1928-ban Várady Imre egyetemi magántanárt bízza meg az itt tanuló ösztöndíjasok igazgatásával és egyúttal a római egyetemi magyar tanszék megszervezésével. Várady professzor elkezdi a magyar nyelvoktatást az egyetemen, majd pár év múlva olaszul magyar nyelvtankönyvet ír. Közben az 1929/30-as tanévben már a magyar kormány Miskolczy Gyulát bízza meg az Akadémia igazgatásával és a római egyetemi magyar tanszék vezetésével. Utána Koltay Kastner Jenő, majd Genthon István, 1947-48 között pedig Kardos Tibor töltötte be ezt a kettős feladatot. Mellettük tehát az Akadémia titkára, Tóth László látta el a nyelvtanári (lektori) teendőket.

1939-ben jelent meg először Tóth László említett szakmunkája, a Grammatica. 1943-ban hazahívják, és a debreceni egyetemen megbízzák az olasz nyelv és irodalom tanításával. Itt doktorál summa cum laude minősítéssel. Mint debreceni tanár 1946 augusztusában kapja meg lektori kinevezését a római egyetemre és a nápolyi Keleti Intézetbe. Ezután már végleg Itáliához köti sorsát. 1956-ban olasz állampolgár lesz, 1957-ben pedig megkapja az Olasz Köztársaság Érdemrendjének Lovag-keresztjét. 1973-ban a nápolyi Keleti Intézet rendes tanára lesz. Az olasz rádió magyar nyelvű adásában rendszeresen ismerteti az olasz nyelvet és irodalmat, olasz nyelvtant ír magyaroknak, olasz költőket és elbeszélőket fordít magyarra, lexikonoknak megírja a magyar irodalom címszavait és olaszra fordít néhány magyar írót: pl. Márai Sándor „A szegények iskolája” c. művét és Nyírő József novelláit.

Tóth László ny. egyetemi tanár 1982. márc. 22-én hunyt el hosszú szenvedés után. Torokrák vitte el. Békés Gellért bencés meleg szavakkal írta meg munkatársa és barátja emlékezetét a Katolikus Szemlében. Őt idézem: „Tóth László nemcsak tehetséges és szorgalmas tanár, az olasz-magyar kulturális kapcsolat lelkes munkatársa volt. Ami ennél sokkal fontosabb: ő jó ember volt, a szó legtisztább humánus és keresztény értelmében. S ez az emberi jóság, természete szerint, nemes szerénységgel párosult. (…) Egy héttel halála előtt e sorok írójától (P. Békéstől) azt kérte: imádkozzék, hogy minél előbb elszólítsa az Isten.”