„Szűz Mária, a nép, a pápa” – P. Federico Lombardi SJ jegyzete az Octava Dies műsorban

Miközben a körmenet áthaladt Fatima hívekkel megtelt hatalmas főterén, figyeltem az arcokat, melyeket a pislákoló gyertyalángok világítottak meg: ezrek és ezrek, egyszerű emberek, nők és férfiak, fiatalok és idősek, édesanyák és gyermekeik… Átható tekintetek, fájdalomtól és az élet nehézségeitől megviselt arcok, ártatlan ábrázatok… Mélyről jövő és őszinte meghatódottság, könnyek és mosolyok. A nép, Isten népe van itt: az ünnepet megelőző hosszú éjszakán és nappalon, esőt, szelet, napot elhanyagolva Portugália és Európa minden szegletéből repülővel, autóval vagy akár gyalogosan érkezett ide. Szívében magával hozta titkos imáját és fáklyával kezében énekelte a szeretett dalt: „Ó Mária”.
Ki hívta ide? Ki hívta össze őket? Egy biztos: nem a média, nem a felkészült szervezők és nem is a püspökök, sem a pápa. Jól tudjuk, hogy ez a nép egy „kis és fényességes asszony” hívó szavára érkezett, aki megjelent három gyermeknek ezen a jelentéktelen és elhagyatott helyen. Majdnem 100 év telt el azóta, s a hívás semmit sem vesztett erejéből. Az utóbbi 40 évben 5 alkalommal jött el ide a pápa Rómából.
Ő sem akart elbújni e hívás elől és Isten népével együtt, aki rá lett bízva, zarándokként érkezett ide. Eljött, hogy kimondhassa: „szeretek” imádkozni, a megtéréséért és a népek üdvösségéért bűnbánatot végezni, Istennek ajánlani a fájdalmakat, aggodalmakat, örömöket és reményeket. Mint ahogyan azt XVI. Benedek is magyarázta Fatima felé tartva: a pápa az Egyházért van, ahol ő van, ott van az Egyház is, ahol az Egyház van, ott van a pápa is. Fatimában Szűz Mária a kezdetektől azt kérte, hogy imádkozzanak a pápával és a pápáért a világ életéért. Ezt az imát hallottuk és éltük meg ezekben a napokban nagy boldogsággal, mély érzelmekkel, igaz reménnyel.
A belső és külső megpróbáltatások ellenére az Egyház él és halad útján a Szentlélek kíséretével.