„Jézus – híd ég és föld között” – P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése Urunk mennybemenetele
ünnepére
Urunk mennybemenetele
ünnepének első olvasmánya az Apostolok Cselekedeteinek nyitánya, amelyben a szent
író ünnepélyesen kifejti, hogy Jézus feltámadt: „Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította,
hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról”.
Jézus ma is él és hívei tanúskodnak erről életükkel, szavaikkal, tetteikkel.
A
második olvasmányban Szent Pál azért imádkozik, hogy a dicsőség Atyja, Jézus Krisztus
Istene, adja meg az Efezusban élő híveknek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás lelkét,
hogy megismerjék Jézus Krisztust. Mi is hálásak vagyunk Szent Pálnak, ezért a szép
imáért, hiszen nekünk is szükségünk van a kinyilatkoztatás lelkére, hogy egyre mélyebben
behatolhassunk hitünk szent titkaiba.
Urunk mennybemenetelének Evangéliumában
Szent Lukács Jézus utolsó szavait ismerteti. Jézus három dolgot mondott. Először azt
mondta, hogy be kell teljesednie mindannak, amit Róla a törvényekben, a prófétákban
és a zsoltárokban írtak. Másodszor megnyitotta értelmüket és megmagyarázta nekik,
hogy a Messiásnak szenvednie kellett. Harmadszor meghagyta nekik, hogy rájuk bízza
a nagy feladatot, hogy minden népnek hirdessék mindazt, aminek tanúi voltak.
Először,
Jézusban beteljesedett a kinyilatkoztatás. Isten mindent elmondott magáról, amit mondani
akart, elsősorban azt, hogy szereti az embert. Csakhogy ezzel nem lett vége a kinyilatkoztatásnak.
Jézus mennybemenetelével csak az egyik szereplő „forgatókönyve” ért véget. Isten szólt,
kimondta önmagát, elmondta mindazt, amit el akart mondani. Most a másik szereplőn
a sor: az embernek kell színre lépnie és megérteni azt, amit hallott, magáévá tenni
azt, ami a neki szánt üzenet.
Másodszor, a mi „forgatókönyvünk” még rengeteg
anyagot tartalmaz, amit nem mondtunk el. Jézus ezt nagyon jól tudta, nemcsak a mi
esetünkben, hanem első tanítványai forgatókönyvét is jól ismerte. Jézus tudta, hogy
tanítványai maguktól fogva képtelenek lesznek megérteni a kinyilatkoztatásban foglalt
igazságokat, ezért megnyitotta értelmüket és megmagyarázta nekik, hogy a Messiásnak
szenvednie kellett. Számunkra is a legnehezebb feladat a szenvedés értelmének felkutatása.
Nekünk is szükségünk van isteni ihletre, hogy megfejtsük a titkokat. Jézus minket
sem felejtett el: nekünk ajándékozta a Szentlelket, mellénk állította az Egyházi Tanítóhivatalt,
amelynek a hit kérdésében szavatolta a tévedhetetlenséget, Vértanúkat és Szenteket
támasztott az Egyház történelme során, hogy hiteles tanúként álljanak mellettünk.
Harmadszor,
nekünk is tanúkká kell válnunk és hirdetnünk kell mindazt, amit magunk is megtapasztaltunk.
Mi is beépülünk a Vértanúk és Szentek végeláthatatlan láncolatába és folytatjuk azt
a küldetést, amelyet az Apostolok kezdtek el és amelyet majd tovább kell adnunk gyermekeinknek
és az utánunk következő nemzedékeknek.
Urunk mennybemenetelével új szakasz
kezdődött a világ és minden ember egyéni sorsában: Jézus saját személyében hidat vert
az ég és a föld, Isten és az ember között. A Szentek már átmentek a hídon, mi viszont
reménnyel a szívünkben, égre emelt tekintettel valljuk, hogy nyitva a mennyország,
amint ezt Urunk mennybemenetelekor az első tanítványok tették. Erőnk pedig az az áldás,
amelyet Jézus utolsó földi gesztusaként nekünk ajándékozott. Szent Lukács evangélista
zárószavai minden hívő életprogramja: „Leborulva imádták, aztán nagy örömmel visszatértek
Jeruzsálembe. Mindig a templomban voltak, és dicsőítették az Istent”.