2010-05-04 17:16:32

Lezajlott a közel-keleti szinódus harmadik előkészítő ülése


„Az egyház a Közel-Keleten sok nehézséggel küszködik, mely az ott élő népek, köztük a keresztények elvándorlásához is vezet. Ennek ellenére az egyház mégis bizalommal van egy békés és igazságos jövő megteremtésének lehetősége iránt a térségben élő népek számára. Ehhez szükség van a különböző vallások, így a zsidóság, az iszlám minden tagja által támogatott és elfogadott együttműködésre.” E végszóval zárult le a Közel-Kelettel foglalkozó különleges püspöki Szinódust előkészítő tanács harmadik ülése Rómában, melyet 2010. április 23-án és 24-én tartottak meg.

A tanácskozást Nikola Eterovic érsek, szinódusi főtitkár nyitotta meg, majd a bizottság tagjai egyenként beszámoltak az egyes közel-keleti részegyházak helyzetéről társadalmi és politikai szempontból vizsgálva azt. Az ülés folyamán a tagok a Szinódus „Instrumentum laboris”-át, vagyis munkadokumentumának részletes vázlatát dolgozták ki.

A Közel-Kelettel foglakozó különleges püspöki Szinódus 2010. október 10-e és 24-e között zajlik majd a Szentatya által megjelölt fő témában: „A katolikus egyház a Közel-Keleten: közösség és tanúságtétel”, melyet az Apostolok cselekedeteiből vett idézet kísér: „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke” (Ap.Csel 4,32).

A különleges szinódus célja kettős: erősíteni és biztosítani kívánja a Közel-Keleten élő keresztények identitását Isten Igéje és a Szentségek által, valamint újra akarja éleszteni a helyi egyházak közötti szeretetközösséget annak érdekében, hogy a kereszténység valódi tanúi legyenek.

A Lineamenta-t, vagyis a szinódus vázlatát a tanácskozás folyamán a bizottság tagjai a közel-keleti „sui iuris” jogú részegyházak, az egyes püspöki konferenciák, a Római Kúria dikasztériumai, valamint a különböző egyházi intézmények beszámolóival is kiegészítették. Ezek az ismertetők a legfontosabb és a tárgyalást kívánó kérdésekre, témákra vonatkoznak, melyek elsősorban a közel-keleti egyházi életet érintik.

A szinódust előkészítő harmadik tanácskozás folyamán létrejött az az összefüggő vázlat, mely a pontos szerkesztést követően a szinódusi atyákat szolgálja majd mint munkadokumentum és az egyes napirendi pontok ismertetője.

A bizottság tagjai nagy örömmel és hálával fogadták a Szentatya meghívását arra a szentmisére, melyet Ő maga mutat be júniusi, Ciprusra tervezett apostoli látogatása során Nicosiában. XVI. Benedek pápa ekkor osztja majd ki a szinódus munka dokumentumát, az „Instrumentum laboris”-t a közel-keleti egyházak főpásztorainak.

A kétnapos tanácskozás végén a bizottság tagjai a húsvéti Regina Coeli imával a Boldogságos Szűz Mária oltalmát és támogatását kérték a Szinódusra, valamint az egész közel-keleti egyházra, mely reménnyel van egy békés, igazságos és tiszteletet ismerő jövő iránt minden ott élő nép számára.








All the contents on this site are copyrighted ©.