„Uram, a te arcodat akarom keresni” – Giuseppe Ghiberti prelátus elmélkedése a 27.
zsoltár alapján
A torinói egyházmegyei szindonológus bizottság elnöke elmélkedésében felidézi az ószövetségi
Izrael földjén élő zsoltárost, akinek szívét a félelem és az eltévelyedés marcangolják.
Nagy bizalommal van az üdvözítő Isten iránt, de élete most drámai fordulóponthoz érkezett.
Végtelen aggodalmában, imájában önmagával, de mindenekelőtt az Úrral folytat párbeszédet.
Így születik meg a 27. zsoltár, amelynek kétségbeesett fohásza Isten arcát, tekintetét
keresi: „Uram, a te arcodat akarom keresni. Ne rejtsd el előlem arcodat”.
A
zsoltárost bizonyos fokig Jézus egyfajta előfutárának tekinthetjük, amennyiben Jézus
is megtapasztalta a legkétségbeesettebb magányt és ez rendkívül kemény próbára tette
fiúi érzelmeit. Soha nem érthetjük meg igazán mennyire szenvedett Jézus, amikor látnia
kellett, hogy a gonosz erői egyre jobban felülkerekednek. Ennek ellenére szüntelenül
teljesítenie kellett az Atya akaratát, aki pedig titokzatos csöndbe, hallgatásba burkolózott.
Jézus története után a miénk soha nem lehet már olyan fájdalmas, hogy ne tudjunk megnyílni
a bizalomnak.
Jézus megmutatja, hogy testvérünk, mert hozzánk hasonlóan szenved,
egyben ő maga Isten válasza a mi egyedüllétünkre. Isten Jézusban hallgatta meg az
ősi könyörgést: „ne rejtsd el előlem arcodat”. Amióta Jézus belépett az emberi történelembe,
Isten arcának keresése új irányt vett. Jézus arca Isten emberi arca, amely lehetővé
teszi, hogy az ember kevésbé érezze magát magányosan.
A Kolosszeiekhez írt
levélben olvassuk Jézus egy sajátos meghatározását: „Ő a láthatatlan Isten képmása”
(Kol 1,15). A Zsidókhoz írt levél pedig megállapítja: Jézus, Isten „dicsőségének kisugárzása
és lényének képmása” (Zsid 1,3).
Minden esetben jelképekről van szó, amelyek
egy kimondhatatlan valósághoz próbálnak közelíteni: Jézus és az Atya között rendkívül
szoros kötelék áll fenn, amelynek következtében, ha valaki Jézus mellé áll, kapcsolatba
kerül az Atya láthatatlan valóságával is. Ádám volt az első minden teremtmény között,
aki a leginkább hasonlított Istenhez, a Teremtés könyve szerint: „Isten megteremtette
az embert, saját képmására” (Ter 1,27). Ez még sokkal inkább igaz Krisztusra. Aki
a Fiút nézi, megtalálja benne az Atya dicsőséges ragyogásának valóságát. Mondhatjuk,
hogy aki Jézus arcát nézi, Isten arcát látja – ahogy ezt János evangéliuma állítja:
„Aki engem lát, látja az Atyát is” – válaszolja Jézus Fülöp apostolnak, aki kéri,
hogy mutassa meg neki az Urat.
Hatalmas tömegek látták Jézus arcát. Sokakra
tett mély benyomást, egyeseknek egész életére hatással volt. Az azóta eltelt hosszú
történelmi időszakban mindig erőteljesen tovább élt a hívőkben a vágy, hogy láthassák
ezt az arcot. Annak ellenére, hogy Jézus megkérte Mária Magdolnát ne érintse meg megdicsőült
testét, ne tartsa vissza küldetése teljesítésében. Tamás apostolnak pedig ezt mondta:
„Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek” (Jn 20,29).
A hívő, aki a Torinói
Halotti Lepel elé áll, szintén magában hordozza ezt a vágyat. Tudja, hogy a lenvásznon
látható kép és Jézus szenvedésének evangéliumi elbeszélése között rendkívüli és titokzatos
egybeesés áll fenn, bár nem lehet biztosan meghatározni a kép eredetét. Milyen meglepetést
okoz azonban, ha rápillantunk arra az arcra, amely úgy tűnik, hogy Izajás ősi próféciáját
váltja valóra:
„Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfija,
aki tudta, mi a szenvedés, olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat…Igen, a
mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért
érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” (Izajás, 53).
Vajon
Isten kinyilatkoztatott arcáról van szó? Mindenképpen kiegyensúlyozott, békés arc,
amelynek halálában is szép és nemes vonásai vannak.
Spontán tör fel bennünk
a fohász:
„Add meg, hogy elfogadjuk ezt az arcot a rettenetes szenvedés vonásaiban,
hogy méltók lehessünk majd dicsőségének csodálatára is. Adj bátorságot, hogy arcodat
szemlélve leküzdjük minden félelmünket, követve példádat. Minden szenvedésünk találjon
vigaszra a Te arcodban, amely a legmagasztosabb béke kifejezése. Add, hogy minden
alkalommal felismerjük arcodat számtalan testvérünk szenvedésében, akik kiváltságosan
a te képmásaid, Krisztus arcának arcai”.