A papok emlékezzenek mindig küldetésük nagyságára – a pápa beszéde a szerda délelőtti általános kihallgatáson

Szerdán délelőtt a Szent Péter téren a szinte nyári melegben lezajlott általános kihallgatás során a pápa a modern idők két olasz szentjéről tartotta katekézisét. A papságnak szentelt év közelgő lezárása adott alkalmat arra, hogy bemutassa Leonardo Murialdo és Giuseppe Benedetto Cottolengo példamutató életútját. A Szent Péter téren 16 ezer zarándok gyűlt egybe, hogy köszöntse a pápát és hallgassa tanítását.

Szent Murialdo és Szent Cottolengo teljesen Isten és a testvérek szolgálatára szentelte önmagát, az egyházban és az egyházért éltek. Leonardo Murialdo 110 évvel ezelőtt halt meg és 40 évvel ezelőtt avatták szentté, míg Giuseppe Benedetto Cottolengo esetében arra emlékezünk, hogy most kezdődtek meg pappá szentelése 2. centenáriumának ünnepségei.

Murialdo 1828-ban született Torinóban, Bosco Szent János városában. Leonardo egyszerű családban nyolcadik gyermekként jött a világra. Egyik fiú testvérével együtt a savonai piaristák iskolájába járt, ahol felkészült és buzgó lelkületű tanítók foglalkoztak vele. Serdülő éveiben azonban eltávolodott a hittől és az iskolából is kimaradt. Ám 17 éves korában egy tisztító általános gyónás hatására visszakapta a hit ajándékát és elhatározta, hogy pap lesz. 1851-ben szentelték pappá. Éppen abban az időszakban ismerkedett meg Don Boscóval, az ifjúság nagy apostolával, aki nagyra becsülte és megbízta őt a Szent Lajos oratórium vezetésével. Ezt a hivatalát 1865-ig töltötte be. Azokban az években megismerkedett a társadalom legszegényebb rétegeivel és egyre tisztábban felismerte saját szociális, nevelői és apostoli hivatását. 1873-ban megalapította a Szent József kongregációt a szegény és sorsukra hagyott fiatalok megsegítésére. Nevelői módszere középpontjában a hitoktatás, az iskolázás és a rekreáció állt. 1900. március 30-án bekövetkezett haláláig a Murialdo által alapított intézmények egész sora meghatározó szerepet játszott a torinói egyház életében. A pápa örömmel emlékezett arra is, hogy lelkiségében milyen fontos szerepet foglalt el Isten irgalmas szeretete és következésképpen ő is mindig úgy viselkedett gondozottjaival, mint türelmes, jószívű és szerető édesapa.

Ugyanez az irgalmas szeretet vezérelte a 40 évvel korábban élt Giuseppe Benedetto Cottolengo életét. Ez a szeretet sugallta abban, hogy létrehozza az „Isteni Gondviselés Kis Művét”. A Szentatya jelezte, hogy jövő vasárnap, amikor Torinóba látogat a Szent Lepel kiállítása alkalmából, lehetősége lesz arra is, hogy tisztelegjen e nagy szent földi maradványai előtt és találkozzon a „Kis Ház” lakóival. Giuseppe Benedetto Cottolengo 1786-ban született a Cuneo tartomány Bra nevű városban sokgyermekes családban. Összesen 12-en voltak, de 6 testvére még gyermekként meghalt. Kicsiny korától kezdve nagy szeretettel közeledett a szegények felé és egészen fiatalon elhatározta, hogy papnak megy. Hivatásában követte őt két testvére is. Torinóban kezdte meg küldetését, ahol mindenki példás életű jó papnak tartotta. Egy véletlen és rendkívül drámai esemény hatására határozta el, hogy menedékhelyet hoz létre szükségben lévő személyek számára. Egy öt gyermekes előrehaladott terhes asszony ugyanis szeme láttára halt meg, mivel nem talált helyet a város kórházaiban és a közszálláson. E tragikus eset teljesen megváltoztatta hivatásáról alkotott elképzelését. Minden erejét, anyagi erőforrásait és kiváló szervezői képességét arra fordította, hogy otthonokat hozzon létre a nélkülözők számára. Torino külterületén megalapította a szegények faluját. Minden épület már nevében is jelezte az alapító szándékát. Felépült a „hit háza”, a „reménység háza” és a „szeretet háza”, amelyekben mint szerető és egymást segítő családokban kaptak otthont a rászorulók. Önkéntes férfiak és nők hálózata segített a szolgálatban, akik egy emberként fogtak össze, hogy leküzdjék a nyomorúság kihívásait.

Az Isteni Gondviselés Kis Házában mindenkinek megvolt a sajátos feladata: volt, aki tanított, aki a házimunkákat végezte, aki imádkozott és aki intézte a gondnoki teendőket. Saját személyének nem tulajdonított semmi érdemet. Azt mondogatta magáról, hogy „én egy semmirekellő vagyok, azt sem tudom mit csinálok, ám az Isteni Gondviselés annál inkább tudja mire van szükségünk. Én csak az Ő egyszerű kétkezi munkása vagyok.” Cottolengo a szegények faluján kívül 5 szemlélődő kolostort és remeteséget alapított és ezeket tartotta valamennyi létesítménye szívverésének. 1842. április 30-án hunyt el ezekkel a szavakkal az ajkán: „Irgalmazz Uram, Jó és Szent Gondviselés. Szent Szűz most rajtad a sor.” Temetésekor egy újság ezt jegyezte fel róla: „Giuseppe Benedetto Cottolengo életútja olyan volt, mint az irgalmas szeretet egyetlen nagy napja.”

A pápa szerdán délelőtt a két olasz szentről tartott katekézisét ezekkel a szavakkal zárta: „Papi szolgálatuk során teljesen a szegényeknek, az elesetteknek, a legutolsóknak ajándékozták önmagukat. Tevékenységük kimeríthetetlen forrása az Istennel való kapcsolatukból forrásozott. Az Ő szeretetéből merítették az erőt azzal a mély meggyőződéssel, hogy a szeretet gyakorlása lehetetlen, ha Krisztus és az egyház nélkül élnek. Az ő közbenjárásuk és példájuk legyen a világosság továbbra is nagyon sok pap szolgálata számára, akik nagylelkűen Istenért és a gondjaikra bízott nyájért élnek.”