A Jó Pásztor négy ajándéka – P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése

A Húsvét utáni negyedik vasárnap első olvasmánya drámai jelenettel záródik: Pál és Barnabás előbb a zsidóknak hirdették az Evangéliumot, de mivel ezek visszautasították Isten szavát, a két Apostol a pogányokhoz fordult az evangéliumi jó hírrel, amit ezek nagy örömmel elfogadtak. Jó időnként tudatosítani magunkban, hogy Isten kegyelméből vagyunk hívők, nem pedig saját erőnkből vagy erényünkből.

A második olvasmányban a Jelenések könyvében Szent János úgy mutatja be a megdicsőült Jézust, mint Bárányt, de aki egyben Pásztor is, hiszen legelteti és élő vizek forrásához vezeti övéit. Isten mindig a javunkat akarja és mindig többet ad, mint amennyit mi el tudunk képzelni.

Az Evangéliumban a Jó Pásztorról szóló példabeszéd folytatását halljuk, amelyben Jézus elmondja, mit tesz juhaiért: a juhok hallgatnak Jézus szavára, Jézus ismeri őket, és azok követik Őt, örök életet ad nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezéből senki, mert maga az Atya adta őket Neki.

Először megtudjuk tehát azt, hogy Jézus beszél juhaihoz. Erre abból következtethetünk, hogy a juhok hallgatnak Jézus szavára, tehát Jézus szól hozzájuk. A múlt század derekán egy híres teológus könyvet írt ezzel a címmel: „A hallgatag Isten”. Tényleg vannak pillanatok, események az életben és a történelemben, amikor úgy tűnik, mintha Isten hallgatna. Sokszor hallottuk már a vádat, hogy miért hallgatott Isten Auschwitzben és más koncentrációs táborokban? De a mi Istenünk olyan Isten, aki beszél is. Szent Pál mondta, hogy Isten sokféleképpen és sokszor beszélt az embereknek, az utóbbi időkben azonban Szent Fia által szólt hozzánk. Ezért írt egy másik híres teológus egy könyvet ezzel a címmel: „Az Ige hallgatói”, ami arra utal, hogy hitünk lényege az, hogy Isten beszél az emberhez, mi pedig odafigyelünk arra, amit Isten mond nekünk. Hitünk első alappillére az az igazság, hogy a megváltás Isten kezdeményezése, vagyis, hogy Isten megszólította az embert. Isten úgy szerette az embert, hogy egyszülött Fiát küldte a világba, hogy senki el ne vesszen. A keresztény olyan ember, aki a világ zaja közepette is felismeri Isten szavát.

Másodszor megtudjuk azt, hogy Jézus ismeri juhait. Mindig örülünk, amikor valaki, akivel régóta nem találkoztunk, megismer bennünket a tömegben és néven szólít bennünket. Isten így ismer bennünket. Már az Ószövetségben olvassuk, hogy amikor Isten rábízta Mózesre a küldetést, hogy vezesse ki a rabszolgaságban sínylő népet Egyiptomból, akkor ezt azzal indokolta, hogy ismeri a nép szenvedését. Isten minket is ismer, megismer a tömegben, néven szólít bennünket és aggódó szeretettel kíséri életünk minden napját. Hitünk második alappillére az az igazság, hogy Isten állandóan jelen van, amint ezt Jézus ígérte mennybemenetele pillanatában: „én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig”. A keresztény olyan ember, aki tudja, hogy még akkor is Isten jelenlétében megy előre, amikor úgy tűnik, hogy körülötte minden sötétség, amint ezt a Jó Pásztort magasztaló 23. zsoltár mondja: „Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hiszen Te velem vagy…”

Harmadszor megtudjuk azt, hogy Jézus örök életet ad juhainak. A juhok nem veszhetnek el soha, mert az Atya adta őket Jézusnak. Hitünk harmadik alappillére az az igazság, hogy a keresztségben mi is az Atya fogadott gyermekei lettünk, aki minket is hazavár az örök boldogságba. A keresztény olyan ember, aki égre emelt tekintettel éli földi életének napjait.

Negyedszer megtudjuk azt, hogy Jézus biztonságot ígér juhainak, vagyis senki sem ragadhatja ki őket kezéből. Szent Pált szinte megigézte ez a gondolat, amikor így ujjong; „Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől?”, és válaszából kicseng nagy hite: „senki és semmi nem szakíthat el bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (vö. Róm 8, 35-39). Hitünk negyedik pillére az az igazság, hogy Jézus Egyházán a pokol kapui sem vehetnek erőt. A keresztény olyan ember, aki tudja, hogy Isten ereje nagyobb, mint minden testi vagy lelki szenvedés, rendületlenül vallja, hogy Isten jósága nagyobb, mint az emberi gonoszság. Jézus a Jó Pásztor nekünk is nyújtja ajándékait: ismer bennünket, szeret bennünket, óv bennünket és haza vár bennünket.

(ApCsel 13, 14. 43-52; Jel 7, 9. 14b-17; Jn 10, 27-30)