Ádám János jezsuita atya halálára (1927-2010) – P. Szabó Ferenc SJ megemlékezése

2010. április 15-én, szerzetesi hivatásának 65., papságának 50. évében elhunyt P. Ádám János jezsuita, aki hosszan tartó, türelmesen viselt, súlyos betegség után 83. születésnapján rendtársai körében békésen visszaadta lelkét Teremtőjének.

A gyászmise 2010. április 23-án, pénteken délután 3 órakor lesz Miskolcon, az Avas-déli jezsuita templomban.

Kalandos életét kérésemre megírta 1998-ban a Magyar jezsuiták vallomásai II. c. kötet számára. Azzal kezdte, hogy elmesélte kalandos szökését a vonat alatt 1949 februárjában. Az út 18 óráig tartott fagyasztó hidegben. Amikor Linzbe megérkezett a vonat, és nehezen kimászott alóla, azt érezte, hogy lába elfagyott. Jelentkezett a jezsuita rendházban. Így kezdődött 45 évig tartó „számkivetése”. Az észak-olaszországi Chieriben tanult két évig filozófiát (ide gyülekeztek a magyar menekült jezsuiták). Majd internátusi nevelő volt egy németországi jezsuita kollégiumban. Ezután Leuvenben a Katolikus Egyetemen hallgatott pszichológiát és pedagógiát. Ezt követően Münchenben tanult és 1957-ben filozófiai doktorátust szerzett. Utána elöljárója az „új világba” helyezte. Torontóban elvégezte teológiai tanulmányait. Itt szentelték pappá 1960-ban. Tanulmányai alatt nyaranként lelkipásztori munkát is végzett, főleg a cserkészek voltak kedveltjei.

1962 augusztusában érkezett New York-ba, a jezsuita Fordham Egyetemre, hogy a magyar tartományfőnök asszisztense legyen, és elkezdett tanítani filozófiát és neveléstörténetet. Az egyetemen sok tisztséget viselt. Az egyetemi tanítás mellett lelkipásztorkodott. Egész 32 éves fordhami tartózkodása alatt minden hét végén kijárt egy amerikai plébániára. 1957-ben kapcsolódott be a külföldi magyar cserkészszövetség munkájába, ezt az ifjúsági munkáját nagyon jelentősnek tartotta. „Cserkész vagyok, mióta az eszemet tudom”, - írta, és hosszan kifejtette, miért járta a világot, hogy cserkészvezetőket és fiatalokat a sajátos vallásos nevelésben részesítse. Hogy a külföldön szétszóródott magyar fiatalokat „emberebb emberré” és „magyarabb magyarrá” nevelje.

Fordhami tartózkodása 32 évében P. Ádám a magyar rendtartományt szolgálta. 1962-től P. Varga Andor asszisztense és helyettese volt, majd 1968-ban ő lett a provinciális. Megszervezte a külföldön élő magyar jezsuiták kinti (lelkipásztori) és hazafelé irányuló munkáit. (Az észak-amerikai plébániák, a Vatikáni Rádió magyar tagozata, könyvkiadás, Magyar Papi Egység és a Szolgálat folyóirat, a leuveni Közép-Európai Kutatóintézet, a bécsi Egyházszociológiai Intézet, szerte a világon tanító magyar rendtagok látogatása, a bácskai-bánáti misszió kezdeményezése). Fő gondja volt a rendi utánpótlás biztosítása: 1978 októberében megnyílt a torontói magyar noviciátus. Végül, de nem utolsó sorban, P. Ádám, elődjével, Varga Andorral, azt a nehéz feladatot teljesítette, hogy a külföldre menekült magyar jezsuitákat különböző provinciákban elhelyezze, és megteremtse az anyagi alapot a kinti és a hazai rendtagok eltartására, támogatására. P. Ádám mint tartományfőnök évente ellátogatott Rómába és bejárta a nagyvilágot a magyar rendtagokat vizitálva. 1974-75-ben pedig részt vett Rómába a rendi nagygyűlésen.

1994. nyarán indult haza a „magyar misszióba”. 1996-2002 között mint tartományfőnök Budapesten vezette az újjáéledő magyar rendtartomány munkáit. 2003-tól a miskolci jezsuita rendház és gimnázium közösségének elöljárója volt. 1998-as budapesti vallomása végén írta: „Most itt vagyok. Úgy érzem, Isten akaratából vagyok itt, és a helyemen vagyok. Nincs ’honvágyam’ Amerika után, ahol pedig nagyon jól éreztem magam, és boldog voltam. Most itt vagyok boldog, és hálát adok a Gondviselésnek, hogy 70 éves fejjel is tehetek valamit Isten országáért és a magyar népért, akkor is ha nehéz.”