2010-04-18 18:53:01

Isten mindannyiunkat kihívások elé állít, hogy változzunk meg és váljunk tökéletesebbé - XVI. Benedek beszéde a fiatalokhoz


A Szentatya egy katamarán hajón érkezett meg 5 órakor a vallettai kikötőbe, ahol közel 12 ezer fiatal várta. Először Mario Grech, Gozo püspöke köszöntötte a pápát, majd közös éneklésre, olvasmányokra és a fiatalok képviselőinek tanúságtételére került sor.

XVI. Benedek beszéde elején megköszönte a fiataloknak, hogy megosztották vele azokat a problémákat, amelyek leginkább foglalkoztatják őket. Nagyra értékelte, hogy keresik az igazságot, és hogy meg akarják ismerni, mit kell tenniük az élet teljességének eléréséhez. Ezt követően felidézte Szent Pál alakját, aki először ki akarta végeztetni a keresztényeket, majd a damaszkuszi úton az Úrral való találkozása után nagy apostollá és misszionáriussá vált. Máltán különleges oka is van annak, hogy hálát adjunk Pál missziós erőfeszítéseiért, aki a Mediterráneumban hirdette az Evangéliumot.

A pápa felhívta a fiatalok figyelmét, hogy a Jézussal való személyes találkozás a szeretet magával sodró élménye. Isten mindannyiunkat olyan mélyen és nagy intenzitással szeret, hogy el sem tudjuk képzelni. Bensőségesen ismer bennünket, képességeinket és hibáinkat. Mivel ennyire szeret minket, meg szeretne tisztítani bennünket hibáinktól és meg akarja erősíteni erényeinket, hogy életünk bőségben legyen. Amikor megró bennünket, mert van életünkben valami, ami nem tetszik neki, nem jelenti azt, hogy elutasít minket. Azt kéri, hogy változzunk meg és legyünk tökéletesebbek. Ezt kérte Szent Páltól a damaszkuszi úton. Isten nem utasít el senkit! És az egyház sem! Mindennek ellenére, nagy szeretetében Isten mindannyiunkat kihívások elé állít, hogy változzunk meg és váljunk tökéletesebbé.

A Szentatya arra kérte a házaspárokat, a szülőket, a papokat, a szerzeteseket és a világi híveket, hogy ne féljenek és hirdessék az Evangélium üzenetét a világban. Persze ellenállásba ütköznek, hiszen a mai kultúra, mint minden kultúra olyan gondolatokat és értékeket hirdet, amelyek időnként ellentétben állnak azokkal, amelyeket Urunk, Jézus Krisztus megélt és hirdetett. Gyakran a keresztény hittel ellenséges csoportok hatalmas meggyőző erővel mutatják be ezeket az eszméket, amelyeket a média és a társadalmi nyomás is megerősít. Fiatalként könnyen befolyásolhatók vagyunk kortársaink által, hogy elfogadjunk olyan gondolatokat és értékeket, amelyekről tudjuk, hogy az Úr nem igazán ezt szeretné tőlünk. Ezért mondom nektek, hogy ne féljetek. Örvendjetek szeretetének, bízzátok magatokat Istenre, válaszoljatok hívására és váljatok tanítványaivá. Találjatok lelki táplálékot és segítséget az egyház szentségeiben – figyelmezette a fiatalokat a Szentatya.

Ezután a pápa örömmel szólt arról, hogy a máltai társadalmat a hit és a keresztény értékek jellemzik. A fiatalok büszkék lehetnek hazájukra, ahol védelmezik a még meg nem született gyermekeket és előmozdítják a családi élet stabilitását elutasítva az abortuszt és a válást. Arra buzdította a fiatalokat, hogy tartsák meg ezt a bátor tanúságtételt az életről, a házasság központi szerepéről és a családi élet fontosságáról az egészséges társadalom érdekében. Kiemelte, hogy más országok tanulhatnak a máltaiak keresztény példájából, hiszen a családok gondoskodnak az idősekről, a betegekről és a gyermekeket Isten ajándékaként fogadják be. Az európai társadalmakban az evangéliumi értékek azonban ellenkultúrává kezdenek válni, ahogy Szent Pál idejében is volt.

A Papság évében XVI. Benedek arra kérte a fiatalokat, hogy legyenek nyitottak az Úr hívására, amellyel népe szolgálatára hívja őket a papság és a megszentelt élet formájában. Málta számos kiváló papot és szerzetest adott az egyháznak. Merítsenek ösztönzést példáikból és ismerjék fel azt az örömet, amely abból származik, hogy életüket Isten szeretet-üzenete hirdetésének szentelik.

A pápa beszéde végén hangsúlyozta: minden keresztény arra kapott meghívást, hogy mutassa meg Isten szeretetét, amely mindenkire kiterjed. Ezért segítenünk kell a szegényeket, az elesetteket, a peremre szorultakat. Különleges gondoskodást kell biztosítani a nehézségben levőknek, a fogyatékkal élőknek. Mindent meg kell tennünk, hogy előmozdítsuk méltóságukat és életminőségüket. Figyelmet kell szentelni a bevándorlók szükségleteinek és azoknak, akik menedéket keresnek. Baráti kezet kell nyújtanunk hívő és nem hívő testvéreinknek. Ez a szeretet és a szolgálat nemes hivatása, amelyet mindannyian megkaptunk. Hagyjuk, hogy ez serkentse életünket Krisztus követésére – kérte a pápa. Végül lelki közelségéről biztosította a fiatalokat és arról, hogy imáiban megemlékezik róluk, családtagjaikról és barátaikról.








All the contents on this site are copyrighted ©.