2010-04-17 17:28:10

„Öt év” – P. Federico Lombardi SJ heti jegyzete az „Octava Dies” műsorban


Az idő gyorsan telt és az események is meghatározóak voltak az elmúlt öt évben, XVI. Benedek pápasága idején. Ha megfelelő módon szeretnénk megérteni azt, akkor vissza kell tekintenünk a pápaválasztás utáni délelőttre a Sixtus-kápolnába, amikor az újonnan megválasztott pápa elődje lelki örökségére emlékezett, majd meg kívánta határozni azokat a főbb irányelveket, melyek szolgálatát jellemezhetik az „Úr szőlőjében”, az Egyházban.

Ezek a következők: az ember Istennel való kapcsolata Jézus Krisztus kinyilatkoztatása által, akivel az Eukarisztiában, az egyházi Istentiszteletben találkozunk. Elkötelezettség bármiféle energia-megtakarítás nélkül az iránt, hogy újra megteremtsük „Krisztus követőinek látható és teljes egységét”. Vágy arra, hogy választ és megoldást tudjunk adni azokra a kérésekre, melyek a félelemmel és bizonytalansággal teli, segítségre szoruló, a jövőért aggódó embertársaink szükségleteit érintik. A nyitott és őszinte párbeszéd keresése a más vallásúakkal, azokkal, akik az élet értelmét és lényegét kutatják az ember és a társadalom javának érdekében.

Kétséget kizáróan ezek az irányelvek határozzák meg XVI. Benedek pápaságát, amelyeket az akadályokkal és feszültséggel teli időkben is bátorsággal és következetesen képvisel a Szentatya. Mindig Krisztus világosságát kívánja láthatóvá tenni: Auschwitz, Isztanbul, New York, Sydney, Párizs, Afrika, Jeruzsálem, a zsinagógák, a mecsetek, továbbá a szeretetről, a reményről, az etika szerepéről a fejlődésben, a gazdaságban, és a környezetvédelemben írt enciklikák is ezt bizonyítják.

Ha mérleget vonunk az emberiség és az Isten szolgálatában tett cselekedeteiről, az gazdag és teljes eredményt mutat. Ez az út folytatódik, melynek biztos iránya van – fogalmazta meg P. Federico Lombardi heti „Octava Dies” jegyzetében.








All the contents on this site are copyrighted ©.