Választások után – Magyarország jövője – P. Szabó Ferenc SJ jegyzete
„A demokratikus akaratnyilvánítás megtörtént, és ez fogja meghatározni Magyarország
következő négy évét” – jelentette ki Sólyom László államfő még vasárnap éjjel az Országos
Választási Központban. „Soha nem volt olyan egyértelmű és széles a győztes párt támogatása,
mint most”, méltatta még a FIDESZ győzelmét. De az államfő azt is hozzátette: „ez
a bizalom óriási felelősséget ruház a győztes politikai erőre”.
Most, a parlamenti
választások első fordulója után, minden demokratikus érzelmű magyar – hálát adva Istennek,
a történelem Urának – fellélegzett, és reménykedve tekint a jövő elé, legyőzve az
elmúlt évtizedben eluralkodó reménytelenséget, amelyre a Magyar Püspöki Kar március
27-i választási körlevele is utalt. E körlevél elején olvashattuk az idézetet az Egyház
társadalmi tanításából (Kompendium, 70): „a társadalmi tanítás az Egyház részéről
nem (…) illetéktelen beavatkozás. Joga van a társadalmi szféra evangelizálására, (…),
amelyben az ember élete zajlik, - hogy ott visszhangozza az Evangélium felszabadító
üzenetét.” Ugyancsak a magyar főpásztorok hivatkoztak XVI. Benedek „Caritas in veritate”
kezdetű körlevelére (78. pont): „az a humanizmus, amely kirekeszti az Istent, embertelen
humanizmus.”.
Most szeretném megvilágítani az idézett egy mondat szövegösszefüggését.
Körlevele befejezésében a pápa az ateista és a valódi humanizmus közötti különbségről
szól, burkoltan visszautalva arra, amit a két háború között a katolikus filozófus,
Jacques Maritain a Teljes humanizmusról írt, majd a háború után Henri de Lubac jezsuita
teológus Az ateista humanizmus tragédiája című híres művében kifejtett. XVI. Benedek
ezeket írja: „Az Isten előtti kitárulkozás megnyit minket, hogy ugyancsak nyitottak
legyünk testvéreinkkel és a világgal szemben, és ezt szolidáris és örömteli feladatként
éljük meg. Ellentétben áll ezzel: az Istennel szembeni ideológiai elzárkózás és közömbösség
ateizmusa, amely megfeledkezik a Teremtőről, és ezzel azt kockáztatja, hogy az emberi
értékeket is elfelejti: ez a szemlélet ma Istent a fejlődés legfőbb akadályának mutatja
be. Az a humanizmus, amely kirekeszti Istent, embertelen humanizmus. Csak az Abszolútum
felé nyitott humanizmus vezethet minket a társadalmi és polgári életformák támogatásában
és megvalósításában a struktúrák, az intézmények, a kultúra és az ethosz területén,
olyan humanizmus, amelyben oltalmat lelhetünk azzal a veszéllyel szemben, hogy divatok
és a pillanat foglyaivá váljunk. (…) Isten szeretete arra hív minket, hogy mindennel
szakítsunk, ami korlátozott és nem végleges; bátorít bennünket, hogy dolgozzunk tovább
mindenki javának kereséséért, akkor is, ha ez nem tűnik azonnal megvalósíthatónak
sem számunkra, és akkor is, ha állandóan kevesebb, mint amire törekszünk. Isten adja
nekünk az erőt a küzdelemhez, és a közjó szeretetéből viselt szenvedéshez, mert számunkra
Ő a Minden, a mi legnagyobb reménységünk.”
Ma Magyarországon rendkívül időszerűek
Szentatyánk szavai.