P. Szabó Ferenc megemlékezése Mészáros Ferenc verbita atya haláláról: Ismét búcsúzunk egy magyar misszionáriustól

A most elhunyt Mészáros Ferenc verbita a Vatikáni Rádió magyar műsora volt „levelező munkatársának” tekinthető, hiszen a hetvenes-nyolcvanas években rendszeresen leveleztünk, küldte missziós beszámolóit, amelyeket missziós rovatunkban beolvastunk, majd továbbítottuk a Szolgálat c. folyóiratnak: az érdeklődők olvashatják ma is e beszámolókat a „Levelek a misszióból” rovatokban.



Mészáros Ferivel, miként a tavaly elhunyt Zsoldos Imre verbitával, a későbbi tajvani misszionáriussal, egyetemi tanárral 1959 augusztusában az Innsbruckban megtartott egyhetes kispaptalálkozón ismerkedtem meg. Tizenhatan jöttünk össze Leuvenből, Bécsből, Rómából, Grácból egyházmegyések és szerzetesek: négy verbita, négy ciszterci, négy jezsuita tanuló rendtag. Valamennyien egykorúak voltunk, az 1956-os forradalom után disszidáltunk. Előadásokat hallgattunk meg idősebb magyar és osztrák személyiségektől, megbeszéléseket tartottunk, imádkoztunk, kirándultuk. Mészáros Ferivel a Vatikáni Rádiótól tartottam a kapcsolatot.



Mészáros István (később Ferenc) 1932-ben született a Tolna megyei Cikón. A gimnáziumot a kalocsi jezsuitáknál kezdte, majd 1948-ban Kőszegen belépett az Isteni Ige Társasága missziós rendbe, a verbitákhoz. A szerzetesendek feloszlatása után a pannonhalmi bencéseknél érettségizett. 1956-ban külföldre távozott, hogy befejezze rendi tanulmányait. 1961-ben Indonéziába küldték misszióba. Három év múlva megkapta önálló plébániáját, Ranggut, ahol 1998-ig működött. A Flores szigetén fekvő missziós telepről küldte színes, sokszor regénybe illő beszámolóit



Most pedig kis ízelítőt adok az őserdei misszionárius, ahogy ő nevezte magát „vagabundus”, csavargó leveleiből. (A legromantikusabbakat nem idézem. „Már 13 éve abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy csavaroghatok egyik kis állomástól a másikig, mint régen az óhazai cigányok, gyalog, lóháton, hegyre mászva, izzadva, mint egy mindenes lány, és megpróbálom összegyűjteni és összetartani Krisztus híveit. Ez ideig nekem még minden sikerült, és a betegség csak másokat látogatott meg…” (1975) – „Hazai és európai látogatásom után novemberben értem vissza missziómba. Azonnal megkezdtem a körutat, és az iskolákban megünnepeltük az elsőáldozást. 240 gyerek volt elsőáldozó. Az időjárás borzalmas volt néha, mintha ítéletidő lett volna. Egyik éjjel altatót vettem be, hogy ne halljam a szél süvöltését és az iskolaépület nyikorgását. 1975-ben csak két iskolámat emelte el helyéről a szél, de minden nagyobb kár nélkül…” (1976) –Az idén (1977) teljesen új, a mi környezetünknek megfelelő hittankönyveket kell kiadni. Akadt négy szakember itt Rutengben, és most teljes gőzzel dolgoznak .(…) Az idén (1977) már januárra megérkezett Rómából a 78-as liturgikus naptár…”- 1979-ben 420 gyereket keresztelhettem, ami rekordot jelentett az én 17 éves működésem alatt. A pénz értéke egy év alatt 70%-al csökkent. Ennek ellenére 1980-ban tovább kell fejleszteni a középiskolát, mert egyre több a diák. Az I. osztályban 50 leány és 68 fiú tanul. Minden családnak egy 4 m hosszú deszkát kell az iskola részére adományozni. (…) Húsvétvasárnap a nagymise alatt a rutengi középiskolások énekeltek gitáros kísérettel. Nem volt zavargás vagy susogás. Szokás szerint hatan osztottuk a szentáldozást. (1980)



Mészáros Feri barátom 1998-tól tíz évig négy újabb településen volt lelkipásztor. Egyszer hazalátogatott. Rómában nálunk a rádiónál is járt egyszer. Súlyos rákos betegsége idején már itthon szenvedett, a székesfehérvári papi otthonban halt meg márc. 22-én. Rendtársai és rokonai március 29-én búcsúztak tőle a kőszegi Szent Imre missziósház kápolnájában tartott szentmisén. Isten adjon örök boldogságot hű szolgájának!