„Milyen irányban halad az egyház a szexuális visszaéléseket érintő vitában?” – P. Federico Lombardi jegyzete

„A Nagyhét után továbbra is tartsuk az irányt!” – ezzel a címmel tette közzé jegyzetét a szentszéki szóvivő április 9-én, pénteken, hangsúlyozva, hogy a pápa készen áll az áldozatokkal való újabb találkozásra, bevonva az előrehaladás folyamatába az egész egyházi közösséget.

A szexuális visszaélésekről folyó vita továbbra is – különböző hangnemben – helyet kap a hírek és kommentárok között. Hogyan hajózzunk a viharos vizeken, megőrizve a biztos irányt, válaszolva a „Duc in altum” – evezz a mélybe – evangéliumi felszólításra?

Mindenekelőtt tovább kell keresni az igazságot és a békét a sértettek részére. Az egyik legmegdöbbentőbb dolog az az, hogy számos belső sérülés kerül napvilágra, olyan sebek, amelyek sok évre, olykor több évtizedre nyúlnak vissza, de nyilvánvalóan még ma is nyitottak. Sok áldozat nem kér anyagi kártérítést, hanem lelki segítséget, igazságszolgáltatást fájdalmas történetükért.

Van, amit még valóban meg kell értenünk. Valószínűleg el kell mélyítenünk azokat az eseményeket, amelyek ilyen negatív nyomot hagytak az egyének, az egyház és a társadalom életében. Ezek egyik példája kollektív szinten a népek közötti gyűlölet és erőszak, amelyet nehéz valódi kiengesztelődésben leküzdeni. A visszaélések mélyen megsértik a személyek legbensőbb énjét. Ezért helyes egyes püspöki konferenciák részéről, hogy bátran ismét lehetővé teszik az áldozatok számára, hogy szabadon elmondják tapasztalataikat. Meghallgatják őket, nem feltételezve azt, hogy a problémát megoldották a már eddig is működő lelki tanácsadók, amelyeket az áldozatok részére hoztak létre korábban. Helyesen cselekednek azok a püspöki konferenciák vagy egyes püspökök, akik atyaként spirituális, liturgikus és emberi figyelmet biztosítanak az áldozatoknak. Úgy tűnik, hogy a visszaélésekre vonatkozó újabb feljelentések száma csökkenőben van, mint például az Egyesült Államokban. A gyógyulási folyamat azonban sokak számára csak most kezdődik, másoknál még meg kell, hogy kezdődjön. Olyan útról van szó, amely csak akkor eredményezhet mélyreható változást, ha még inkább a személyek tiszteletben tartásával és a béke keresésével halad előre.

Az áldozatokra fordított figyelmen kívül szükség van arra, hogy továbbra is határozottan és az igazságnak megfelelően valósítsák meg a bűnösök kánonjogi eljárását, együttműködve a polgári hatóságokkal, ami bírói és büntetőjogi hatáskörüket illeti, figyelembe véve az egyes országok előírásainak és helyzetének sajátosságait. Csak így lehet valóban helyreállítani az igazságosság légkörét és az egyházi intézetekbe vetett teljes bizalmat. Előfordult, hogy egyes közösség vagy intézet felelősei, tapasztalatlanságból vagy megfelelő képzettség hiányában, nem ismerték azokat az irányelveket, amelyek segítik őket abban, hogy határozottan közbelépjenek, még akkor is, ha ez nagyon nehéz, vagy fájdalmas lehet számukra.

Miközben a polgári törvényhozás általános normákkal lép közbe, a kánonjognak figyelembe kell vennie, hogy rendkívül súlyos erkölcsi kérdésről van szó, amikor az egyházi közösségben felelős személyek visszaélnek a beléjük helyezett bizalommal és nyilvánvaló ellentmondás áll fenn magatartásuk és a között, amiről tanúságot kellene tenniük. Ebben az értelemben az átláthatóság és a szigor sürgető feladatként jelentkezik az egyházban, mint a bölcs és igazságos kormányzás tanúságtétele.

Ennek távlatában, a lehetséges visszaélések hatékony megelőzésének feltétele a papjelöltek és általában véve az oktatói és lelkipásztori intézetek személyzetének képzése és alkalmassági vizsgálata. A személyiség egészséges érettsége, szexuális szempontból is, mindig is nehéz kihívást jelentett. Ma ez még nehezebb, még akkor is, ha a nagyobb pszichológiai és orvosi ismeretek segítséget nyújtanak a spirituális és erkölcsi képzéshez. Valaki megjegyezte, hogy a visszaélések az elmúlt évtizedek „szexuális forradalmának” legforróbb időszakában voltak a leggyakoribbak. A képzésben számolni kell a társadlmi környezettel is és általában véve a szekularizációval. Alapjában véve arról van szó, hogy ismét fel kell fedezni és le kell szögezni a szexualitás, a tisztaság és a mai világ érzelmi kapcsolatai jelentésének értelmét és jelentőségét, konkrét, nem pusztán szóbeli vagy elvont formáiban. Milyen nagy erkölcsi rendetlenség és szenvedés forrása lehet ennek megsértése vagy alábecsülése! Mint ahogy a pápa az írekhez szóló levelében írta: egy keresztény és papi élet csak úgy válaszolhat ma hivatása igényeire, ha valóban a hit és a Krisztussal való barátság forrásaiból táplálkozik.

Aki szereti az igazságot és a problémák objektív értékelését, tudja, hol keresse és találja meg azokat az információkat, amelyek lehetővé teszik a pedofília és a kiskorúakkal való visszaélés problémájának összetettebb megértését korunkban és a különböző országokban, megértve a jelenség kiterjedését.

Így jobban megértheti, hogy az egyház milyen mértékben osztozik ebben a problémában, amely nem pusztán sajátja, milyen mértékben jelent számára rendkívül súlyos kérdést, amely sajátos választ követel, végül azt, hogy az egyház tapasztalata ezen a téren milyen mértékben lehet hasznos más intézetek vagy az egész társadalom részére. Úgy tűnik, hogy ezt a szempontot a médiumok még nem fejtették ki eléggé, főleg azokban az országokban, amelyekben az egyház nagyobb mértékben van jelen és ahol könnyebben éri bírálat.

Az olyan dokumentumok, mint az USA nemzeti jelentése a gyermekekkel való rossz bánásmódról megérdemelnék, hogy jobban megismerjék őket és ezáltal megértsék, hogy melyek azok a területek, ahol sürgető szükség van társadalmi beavatkozásra. Pusztán 2008-ban az Egyesült Államokban több mint 62 ezer olyan személyt azonosítottak, akik visszaéléseket követtek el kiskorúakkal szemben, miközben a katolikus papok csoportja olyan jelentéktelen volt, hogy nem is vették figyelembe őket.

A kiskorúak és fiatalok védelme tehát olyan elkötelezettség, amely óriási és kimeríthetetlen munkát igényel, amely jóval túlmutat a papság néhány tagját érintő problémán. Mindazok, akik nagylelkűen ezen a téren dolgoznak, hálát, tiszteletet és bátorítást érdemelnek különösen az egyházi és polgári hatóságok részéről. Alapvetően hozzájárulnak az ifjúság neveléséhez és képzéséhez az egyházban és azon kívül. A pápa helyesen nagyra értékelte munkájukat az Írországhoz intézett levelében, de természetesen sokkal szélesebb távlatokban gondolkodott.

XVI. Benedek pápa, aki következetesen vezet bennünket a szigorú igazság útján, tiszteletet és támogatást érdemel, mint ahogy erről számos tanúságtétel érkezik az egyház minden részéről. A Szentatya a helyzet magaslatán áll, képes arra, hogy őszintén és biztonsággal nézzen szembe ezzel a nehéz időszakkal, amelyben nem hiányoznak az alaptalan bírálatok és gyanúsítgatások. Előítéletek nélkül meg kell állapítanunk, hogy olyan pápa ő, aki sokszor beszélt Isten Igazságáról és az igazság tiszteletben tartásáról, annak hiteles tanújává válva.

Kísérjük el őt, és tanuljuk meg tőle a szükséges kitartást, hogy növekedjünk az igazságban, az átláthatóságban, továbbra is széles látókörben vizsgálva a világ súlyos problémáit, türelemmel válaszolva a cseppenként adagolt részleges vagy állítólagos „leleplezésekre”, amelyek a pápa vagy az egyház más intézeteinek és személyeinek hitelrontását célozzák.

Szükségünk van az igazságnak erre a türelmes és határozott szeretetére az egyházban, a társadalomban, a tömegtájékoztatásban, az írásban, ha valóban szolgálni, nem pedig összezavarni kívánjuk kortársainkat.