Joseph Ratzinger – XVI. Benedek teológiája – P. Szabó sorozatának befejező előadása

Karácsonyi sorozatomat Hermann Häring kritikus könyvének alcímével kezdtem: „Hova vezeti a pápa az egyházat?” Az előző adásokban igyekeztem válaszolni a kontesztáló Hans Küng irányát követő német teológus főbb kritikáira, megmutatva J. Ratzinger kiegyensúlyozott álláspontját a zsinati teológiával kapcsolatban. Most egy utolsó adásban Ratzinger pápa teológiájának néhány lényeges vonását vázolom, továbbra is számolva Hermann Häring (75-96.kk) ellenvetéseivel.

Mindenekelőtt hivatkozom a Messori-beszélgetés egy szakaszára (Beszélgetés 26-28), ahol a Hittani Kongregáció bíboros prefektusa eleve válaszolt Häring kritikájára (73-74), arra ti., hogy a „jobb” oldalnak (Lefebvre érsek követőinek) több engedményt tesz, mint a „bal” oldal haladó teológusainak. Ratzinger bíboros az integrista tradicionalizmusról ezt mondta Messorinak: „Semmi jövője sincs egy olyan álláspontnak, mely alapvetően elutasítja a II. Vatikáni zsinatot, mert ez önmagában véve logikátlan. Ennek az irányzatnak kiindulópontja kétségkívül a IX. és X. Piusz tanításához való szoros hűség, valamint – még erősebben – az I. Vatikáni zsinathoz és annak a pápai főségről (primátusról) való meghatározásához. De hát a pápák csak XII. Piuszig számítanak, azután már nem? A Szentszék iránti engedelmesség változhat évszámok szerint vagy annak mértékében, hogy egy bizonyos tanítás mennyire esik közel személyes meggyőződésünkhöz?”

Amikor Ratzinger pápa – elődjéhez hasonlóan – keresi a kiengesztelődést a szakadár integristákkal, határozottan követeli, hogy ismerjék el a II. vatikáni zsinat tanítását. És pápasága kezdetétől több ízben hangsúlyozta, hogy szolgálata vezérfonala a zsinat tanítása. Más kérdés az, hogy a zsinati dokumentumokat ki hogyan értelmezi. Häring három fő kérdéskörben bírálja a pápát, hivatkozva Jézus-könyvére is (A názáreti Jézus, I. 2007).

1.Szentírás-értelmezés.- Alapvető ez a kérdés, hiszen a teológia is ettől függ. Tény az, hogy a II. vatikáni zsinat (Dei Verbum), integrálta, magáévá tette a két háború közötti biblikus fejlődést, az exegézis újabb módszereit, így a történeti-kritikai módszert is. J. Ratzinger- XVI. Benedek pápa (így van a szerző kettős neve!) is alkalmazza ezt a módszert Jézus-könyvében. Világos, hogy folytonosság van Joseph Ratzinger teológus és XVI. Benedek teológiája között, még ha a zsinat utáni szélsőségek miatt kissé megmerevedett is a bíboros és a pápa álláspontja. Ratzinger korábban is (miként pl. H. de Lubac és Hans Urs von Balthasar) bírálta e módszer egyoldalú használatát, a történeti Jézus és a hit Krisztusa teljes szétválasztását, aminek következtében eltorzítják a názáreti Jézus igazi arcát. A történeti-kritikai módszer korlátain túllépve, felhasználva az egyházatyák nyomán a spirituális és teológiai értelmezést is, Ratzinger pápa megmutatja, mit jelent a Jézus Krisztusba, az élő Istenbe vetett keresztény hit. Figyelembe kell venni mindig a teljes Szentírást, nemcsak a szinoptikusokat; a Biblia egyes szövegeit az egész összefüggésében kell olvasni („kánoni exegézis”), az élő Egyház ölén született írásokat az Egyház hagyományának keretében kell értelmezni. A történeti-kritikai szövegmagyarázat a szavak eredeti értelmét igyekszik kideríteni. Ez lehet hasznos, fontos, de rekonstrukciói viszonylagos értékűek. A szöveg szavai a hit történetének folyamatában érlelődtek meg. A szerző annak a közös történelemnek alapján beszél, amely őt is hordozta, és amelyben a jövő, az új lehetőségei rejtve benne vannak. A hitvallások Krisztus-címeiről (Krisztus, Fölkent, Isten Fia, Úr) írva is a pápa leszögezi (NJ 249): „A cím minden egyes formáját teljesen az egyes evangéliumok egészében és hagyományuk sajátos alakjában kell olvasnunk.”

Miután kijelölte a történeti-kritikai módszer korlátait, Ratzinger pápa hangsúlyozza: „Ezt a könyvet nem a modern exegézis ellen írtam, hanem nagy hálával mindazért, amit nekünk ajándékozott és ajándékoz.” (N J 18)

2. Az írásértelmezéssel függ össze Ratzinger pápa Krisztus- és egyházképe. - Már, mint bíboros küzdött a zsinati egyháztan egyoldalú értelmezése ellen, ti. ama tendencia ellen, amely az „Isten népe” bibliai képet előtérbe emelve, egy bizonyos horizontalizmust és „demokratikus” struktúrát hangsúlyozva, homályban hagyja a szentségi struktúrát, a misztériumot, a Szentlélektől éltetett szeretetközösséget. Messorinak mondta a bíboros (Beszélgetés 41): „Az egyház titkának olyan látása nélkül, mely nemcsak szociológiai, hanem természetfeletti is, maga a krisztológia is elveszíti az istenihez való vonatkozását: egy tisztán emberi szervezetnek végül egy tisztán emberi terv fog megfelelni. Az Evangéliumból Jézus-terv lesz, a társadalmi felszabadítás terve vagy másféle teóriák, melyek azonban csak történetiek és evilágiak, még látszhatnak vallásosnak, de a maguk lényege szerint valójában ateisták.” Majd az „Isten népe” egyházfogalom egyoldalú használatáról ezt válaszolta: „Valóban, a hangsúly ide került és itt van, bár a zsinati szövegekben ezt más, kiegészítő fogalmak egyensúlyban tartják Ez az egyensúly azonban számos teológusnál már elveszett.”

„A valóságban nem létezik olyan katolikus és valóban újszövetségi egyházfogalom, amelynek nincs közvetlen és élő vonatkozása nemcsak a szociológiával, de mindenekelőtt a krisztológiával. Az egyház nem vezethető vissza a ’hívők közösségére’, mert a ’Krisztus teste’ sokkal többet jelent, mint tagjainak egyszerű összege.” És a bíboros idézte a LG 3. pontját: „Az Egyház, vagyis Krisztusnak misztériumban már jelen lévő országa, Isten erejéből látható módon növekszik a világban.”

A Jézus-könyvben Péter Fülöp Cezáreájában tett vallomását (Mk 8, 29 és Mt 16, 16) elemezve (Pierre Grelot francia exegétával vitatkozva) a pápa újra csak hangsúlyozza (NJ 252): „Meg kell állapítanunk, hogy minden kísérlet zsákutcába vezet, amely Péter eredeti szavait történetileg akarja rekonstruálni, és minden egyebet, ami ezen felül marad, azután a későbbi fejlődésnek, lehetőleg a húsvét utáni hitnek tulajdonítja. Honnan született volna meg tulajdonképpen a húsvéti utáni hit, ha a húsvét előtti Jézus ehhez semmi alapot nem nyújtott? Az ilyen rekonstrukciókkal a tudomány elbízza magát.”

3. Keresztény morális.- Egyesek pesszimizmussal gyanúsítják Benedek pápát, aki folyton panaszkodik a hit és az egyház válságos helyzete miatt, a hitbéli és az erkölcsi relativizmust hangoztatja és bírálja. De az illetők nem olvasták és elmélkedték át három enciklikáját, a Szeretet-Istenről, a keresztény reménységről szóló ragyogó elmélkedéseit és a globalizálódó világ társadalmi-gazdasági válságát az egyház szociális tanítása fényében elemző körlevelét. Messori még nem ismerte e pápai körleveleket, amikor Ratzinger bíborost az erkölcsi válságról, elsősorban a szexualitás és a család problémáiról kérdezte (Beszélgetés, 72-79). Itt nem bocsátkozhatunk részletkérdésekre. A zsinat után viták kezdődtek a speciálisan keresztény erkölcsi szabályok létéről. Egyesek szerint nincs többé Tanítóhivatal, sem a kinyilatkozatás Istene a maga elvárásaival és tízparancsolatával: a kereszténység szabályrendszere tőlünk idegen kultúrának, antropológiának és történelemnek függvénye. E relativizmusban újra felszínre kerül a Szentírás egységének a tagadása is, felújítva a régi eretnekséget, amely az Ószövetséget („Törvényt”) meghaladottnak tartotta, és az Újszövetség („Kegyelem” országa) által elutasítottnak jelentette ki. Ma ezt mondják: A felnőtt, szabad emberek maguknak keresik saját viselkedési normájukat. Ratzinger bíboros és XVI. Benedek ez ellen a relativizmus ellen emeli fel szavát, amikor a katolikus egyház hiteles morálját hirdeti

Befejezésül a Jézus-könyvből idézem XVI. Benedek szerény vallomását: „Ez a könyv semmiképpen sem tanítóhivatali aktus, hanem csupán „az Úr arca” (vö. Zsolt 27, 8) keresésének kifejeződése részemről. Így mindenki szabadon ellentmondhat nekem.”





Irodalom



1) A II. vatikáni Zsinatról:



- A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai. Szent István Társulat, Bp. 2002.

-G. Alberigo – J.-P. Jossua (szerk.): La réception de Vatican II. Cerf, Paris, 1985.(=R)

- P. Ladriére – R. Luneau: Le retour des certitudes. Le Centurion, Paris, 1987. (=LL)

- Jan Grootaers: De Vatican II á Jean-Paul II. Le Centurion, Paris, l981.(=Gr)

- Yves Congar O.P.:Mon Journal du Concile, I-II, Cerf, Paris, 2002. (=CJ)

- Henri de Lubac S.J. : Carnets du Concile, I-II, Cerf, Paris, 2007. (=LC)

- Cardinal H. de Lubac: Entretien autour de Vativcan II. Cerf, Paris, 1985.

- H. de Lubac az Egyházról. (szerk, ford. Szabó F.) Róma, 1972.

- Kránitz M: (szerk.): A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai

negyven év távlatából, 1962-2002. Sz. I. T. Bp. 2002. (=VZS)



2) J. Ratzinger- XVI. Benedek:



- J. Ratzinger – XVI. Benedek: A názáreti Jézus, Szent István Társulat, Bp. 2007.

- J. Ratzinger: Életutam, 1927-1977. Szent István Társulat, Bp. 2005. (=Életutam).

- J. Ratzinger: Bevezetés a keresztény hit világába. Vigília, Bp. 2007.

(Az 1968-as Einführung in das Christentum 4. kiadásának új fordítása.) (=Bevezetés)

- J. Ratzinger – XVI. Benedek: A názáreti Jézus, I. rész. Sz.I.T. Bp.2007 (NJ)

- V. Messori: Rapporto sulla fede. Ed. Paoline, Roma, 1985 (=R).

- J. R. A föld sója. A Bíborossal Peter Seewald beszélget. Sz.I.T. Bp. 2005.(=Só)



3) J. Ratzingerről és H. Küngről



- J. Rollet: Le Cardinal Ratzinger et la théologie contemporaine. Cerf, Paris, 1987.

- Tracey Rowland: Ratzinger’s faith. The Theology of Pope Benedict XVI.

Oxford University Press, 2008.

- Hermann Häring: Im Namen des Herrn. Wohin der Papst die Kirche führt.

Güntestloher Verlagshaus, München, 2009. (H. Küng előszavával.) (=HH)

- Hans Küng: Erkämpfte Freiheit. Erinnerungen I, Piper, München, 2002.(=E 1.)

- Uő. Umschrittene Wahrheit. Erinnerungen II. Piper, München, 2007. (=E 2.)

- Szabó Ferenc: Jézus Krisztus megközelítése (Viták Küng körül). Róma, 1978. (=JK)