„Árulásaink súlyként nehezedtek Krisztus szívére, miközben vértanúsága keresztjével haladt a Golgota felé” – Ruini bíboros keresztúti elmélkedésének vezérfonala

Az idei nagypénteki elmélkedés szövegét, amelyet az „Osservatore Romano” c. vatikáni napilap március 31-i számában közzétett, Camillo Ruini bíboros, a pápa nyugalmazott római helynöke írta. A pápai liturgikus szertartások hivatala által kiadott könyvet a bécsi Nepomuki Szent János templomban látható Via Crucis képei díszítik. Az egyes stációk Joseph Führich, 1800 és 1876 között élt osztrák festőművész alkotásai.

A vatikáni napilap egyben interjút készített Ruini bíborossal, aki elmondta, hogy elmélkedésében nincs semmiféle utalás az egyház életében jelenleg történő eseményekre. Az egyes stációkhoz fűzött gondolatok egyszerűen követik az evangéliumi elbeszélést, rávilágítanak mindazokra az árulásokra, amelyek különleges súllyal nehezedtek Krisztus vállára és szívére, miközben hordozta keresztjét: Júdás árulása, a tanítványok elmenekülése a megpróbáltatás pillanatában, Péter háromszori tagadása – fejtette ki interjújában Camillo Ruini bíboros, a pápa nyugalmazott római helynöke.

A Via Crucis a következő elmélkedéssel kezdődik:

Urunk, Mindenható Isten, Te aki mindent tudsz, látod, milyen óriási nagy szükségünk van rád. Add meg mindnyájunknak, hogy elismerjük ezt a szükségünket. Szabadítsd meg értelmünket attól a téves és kissé nevetséges beképzeltségtől, hogy képesek vagyunk uralni a minket körül vevő misztériumot. Szabadítsd meg akaratunkat attól az ugyanolyan alaptalan önteltségtől, miszerint egyedül építhetjük boldogságunkat, megtalálhatjuk életünk értelmét. Add meg annak a bizonyosságát is, hogy egyszülött Fiad keresztjének és feltámadásának fényében, vele egyesülve és ő általa támogatva, mi is legyőzhetjük a jóval a rosszat.

I. állomás: Jézust halálra ítélik

Miért ítélték halálra Jézust, aki „ahol csak megfordult, jót tett”? (Ap. Csel 10, 38). Ez a kérdés végig kísér bennünket a keresztúton, csakúgy, mint egész életünkben. Jézus bűneinkért halt meg. Azért halt meg, mert Isten szeret bennünket olyannyira, hogy egyszülött Fiát adta értünk, hogy általa életünk legyen. Saját magunkban kell keresni tehát a bűnt, amelyet sokszor nem akarunk észrevenni. De még inkább Istenre kell tekintenünk, aki irgalomban gazdag, és aki barátainak nevezett bennünket. Ezáltal a Via Crucis és egész életünk a bűnbánat, a fájdalom és a megváltás útvonala lesz, de egyben a hála, a hit és az öröm útja is.

II. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet

Az ítélet után jön a megalázás: a katonák embertelen tettei, a gúny, a megvetés gesztusai, amelyekben vadság nyilvánul meg, nem törődve egy kereszthalálra ítélt személy szenvedésével. A katonák viselkedése azonban sajnos nagyon is emberi. Az emberiség történelmének ezer és ezer lapja, a mindennapok krónikája megerősítik, hogy az ehhez hasonló tettek egyáltalán nem idegenek az embertől. Lelkiismeretünkben ég a jó lángja. Olyan fény ez, amely szerencsére gyakran vezet bennünket választásainkban. Gyakran azonban az ellenkezője következik be: ezt a fényt elhomályosítja a megbántottság, a be nem vallható vágyak, a szív perverziója. Ilyenkor kegyetlenekké válunk, és a lehető legrosszabb, hihetetlen dolgokra is képesek leszünk.

Uram Jézus, én is azok között vagyok, akik kinevettek és ütlegeltek téged. T ugyanis azt mondtad: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Jézusom, bocsáss meg nekem.

III. állomás: Jézus először esik el a kereszt súlya alatt

Az evangéliumok nem tesznek említést arról, hogy Jézus elesett, de ez az ősi hagyomány teljesen valószínű. Előzőleg ugyanis Pilátus megostoroztatta Jézust, aki már úgyis sokat szenvedett az Olajfák hegyén. Gondoljuk előbb pusztán arra a fizikai fájdalomra, amelyet Jézusnak el kellett viselnie. A testi szenvedés ma is óriási mértékben jelen van a világban. Jézus nem utasította vissza a fizikai fájdalmat, így szolidáris lett az egész emberi családdal, különösen azzal a többséggel, amelynek életét ma is sújtja ez a fájdalom. Alázatosan kérjük Jézustól, hogy tágítsuk kis szívünket a mások iránti tényleges szolidaritás felé.

IV. állomás: Jézus találkozik szent Anyjával

Az evangéliumok csak arról számolnak be, hogy Mária jelen volt a kereszt tövében. Itt bízza Jézus Máriát Jánosra. Mária a kereszt tövében mondja ki második „igenjét” az Angyali Üdvözletet követően. Ezzel az igennel Mária minden ember anyjává lesz. Anyasága Isten irántunk való szeretetének és irgalmasságának élő jele. Ezért a szeretet és a bizalom mély szálai fűzik a keresztényeket Máriához, ezért fordulunk hozzá életünk legnehezebb pillanataiban.

V. állomás: Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet

Mindennapi életünkben a kereszt számos formában, olykor váratlanul lesújt ránk: betegség, baleset ér bennünket, elveszítünk egy szeretett személyt, munka nélkül maradunk. Mi csak szerencsétlenségünket látjuk benne. Tudjuk azonban, hogy Krisztus keresztje nem választható el feltámadásától. Csak feltámadásába vetett hitünkkel tudunk értelmesen végighaladni a kereszt útján.

VI. állomás: Veronika megtörli Jézus arcát

Az eltorzult arc mellett nem lehetett közömbösen elmenni. Gúnyt és megvetést válthatott ki, ugyanakkor együttérzést, szeretetet ébreszthetett, felkeltette a segítségnyújtás vágyát. Veronika ez utóbbi érzéseknek a jelképévé vált. Jézus arca bármennyire is eltorzult, mégis Isten Fiának arca, amelyet az emberi gonoszság hatalmas mennyisége torzított el. Tükrözi azonban Jézus szeretetét és önátadását, amely az Atya Isten végtelen irgalmát fejezi ki. Veronika tette egyfajta provokáció, sürgető felhívás: ne forduljunk el mások szenvedése láttán, hanem siessünk segítségükre.

VII. állomás: Jézus másodszor esik el a kereszt terhe alatt

Jézus nem csak fizikailag szenvedett, hanem halálos sebet kapott szíve is.

Sújtotta mindazok visszautasítása, akik kezdettől fogva makacsul ellenezték küldetését. Súlyként nehezedett rá Júdás árulása, a tanítványok elmenekülése a legnagyobb megpróbáltatás pillanatában különösen fájt neki Péter háromszori tagadása. Terhet jelentett számára megszámlálhatatlan bűneink tömege, azok a bűnök, amelyek elkísérik az évezredeken át az emberi történelmet. Kérjük az irgalmas Atyát, hogy segítsen: ne tegyük még nehezebbé Jézus keresztjét.

II. János Pál írta, aki éppen 5 évvel ezelőtt, április 2-án halt meg: „a rossznak, amelynek az ember előidézője és egyben áldozata, végső fokon az Isteni Irgalmasság szab határt”.

VIII. állomás: Jézus találkozik a jeruzsálemi asszonyokkal

Jézusnak megesik a szíve a síró asszonyokon, a kereszt hordozása közben is együtt érez a szenvedőkkel. Az emberiség a legrégebbi időktől fogva felteszi a kérdést: milyen valójában Isten magatartása irányunkban? Erre nem tudunk biztos választ adni pusztán értelmi képességeinkkel, tapasztalatunkkal vagy érzelmeinkkel. Jézus élete és szavai, keresztje és feltámadása legmesszemenőbben az egész emberiség legfontosabb valósága, az a világosság, amely beragyogja elrendeltetésünket.

IX. állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszttel

Jézus nem pusztán fizikai szenvedése vagy az emberek árulása miatt esik el, hanem azért, mert ez az Atya akarata. Az a titokzatos és emberileg érthetetlen, de végtelenül jó és nagylelkű akarat, amelyért Jézus „értünk bűnné lett”, magára vállalta az emberiség minden bűnét és véghezviszi azt a csodálatos cserét, amely minket, bűnösöket, Isten igazságosságává tesz.

Miközben hasonulunk Jézussal, aki elesik a kereszttel, a bűnbánaton és fájdalmon kívül töltse el lelkünket a hála érzése is.

X. állomás: Jézust megfosztják ruháitól

A dráma utolsó felvonásához érkeztünk. Jézust megfosztják ruháitól és ott áll minden nélkül Jeruzsálem lakói és az egész emberiség előtt. Jogos, hogy így van, hiszen Jézus teljesen kiüresítette önmagát, hogy feláldozza magát értünk. Az a gesztus, hogy megfosztják ruháitól, egyben a Szentírás beteljesedését is jelenti.

A mezítelen Jézus szemlélete arra ösztönöz bennünket, hogy magunkba nézzünk, lecsupaszítsuk lélekben magunkat Isten és testvéreink előtt. Ne próbáljunk jobbnak látszani, mint amilyenek vagyunk, inkább törekedjünk az őszinteségre. Jézus megvetését ugyanis leginkább az álszentség, a képmutatás váltotta ki.

XI. állomás: Jézust a keresztre szögezik

Rettenetes kínszenvedést kell kiállnia, miközben többek kigúnyolják és provokálják: miért nem szabadítja meg magát? Nemcsak személyét, hanem üdvözítő küldetését is kinevetik, amelyet éppen a kereszten vitt véghez. Jézus lelkében azonban egy hasonlíthatatlanul nagyobb szenvedést érez. Istenhez kiált: „Miért hagytál el engem?” Mi is gyakran úgy gondoljuk a megpróbáltatásokban, hogy Isten megfeledkezett rólunk. Isten Fia, aki utolsó cseppig kiürítette a keserű kelyhet, majd feltámadt a halottak közül, életével és halálával azt mondja nekünk, hogy bízzunk Istenben.

XII. állomás: Jézus meghal a kereszten

Semmi sem olyan homályos és titokzatos, mint Isten Fiának halála, aki az Atyával együtt az élet forrása és teljessége. Ugyanakkor semmi sem olyan fényes, mert felragyog benne a mindenható és irgalmas Szeretet, Isten dicsősége. Jézus halálára válaszunk az adoráció csöndje. Rábízzuk magunkat, és azért imádkozunk, hogy soha semmi ne válasszon el minket tőle.

XIII. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről és anyja ölébe fektetik

Jézus órája beteljesedett. Miután a végsőkig átélte a halál magányát, élettelen teste ismét megtalálja a legerősebb és leggyöngédebb emberi érzést, Anyja szeretetét. Mária a kereszt tövében mindnyájunk anyjává lett. Kérjük tehát, hogy töltse el szívünket azokkal az érzésekkel, amelyek valóban egyesítenek bennünket Jézussal.

XIV. állomás: Jézust sziklasírba temetik

Látszólag minden véget ért azzal a kővel, amelyet a sír elé helyeztek. Maradhatott-e azonban a halál foglya az, aki az élet Szerzője? Az a sír hamarosan üressé vált és soha senki nem talált rá meggyőző magyarázatot, hogy hogyan történhetett ez, kivéve Mária Magdolna, Péter és a többi Apostol tanúságtételét.

Jézus sírja előtt imádkozva kérjük Istent, hogy a hit szemével csatlakozhassunk a feltámadás tanúihoz. Így a Keresztút számunkra is az élet forrásává válik.