A kereszt és Mária - Kiss Imre atya, szeged-csanádi általános püspöki helynök nagyböjti sorozatának ötödik része

János evangéliumában olvassuk: „Jézus keresztje mellett ott állt anyja (…). Mikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, íme, ő a te fiad!’ Aztán a tanítványhoz fordult: Íme, ő a te anyád!’ Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.” (Jn 19 25).

Mária tehát ott állt a kereszt alatt, részt vett, osztozott Jézus szenvedésében. Jézussal együtt ő is igent mondott az Atya akaratára. Nem zúgolódott, nem lázongott. Azt sem olvassuk, hogy a fájdalomtól összeroskadt volna. Ő állt!

Stabat Mater dolorosa – énekeljük ősi egyházi himnuszunkban. „Áll a gyötrött Istenanya.” Ebben az ott állás-ban kifejeződik kitartása, hűsége. Ahogyan az angyali üdvözletkor, - amikor megtudta, hogy Isten kiválasztotta arra, hogy a Megváltó édesanyja legyen, igent mondott, - most is kimondja igenjét. Ez a két nagy igen között feszül élete, ez a két igen foglalja össze mindennapi igenjeit.

Máriára úgy tekintünk, mint a hit asszonyára. Amint az Ószövetségben Ábrahám a hit nagy példaképe, úgy az Újszövetségben Mária. Nagynénje Erzsébet ezt így fogalmazza meg: „Boldog vagy Mária, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked”. Mária hitt az angyal szavának ott, Názáretben, és hitt a kereszt alatt átélt magányában. A hit szilárd meggyőződést, hűséget, föltétlen bizalmat jelent. A szilárdság, kitartás, állhatatosság, hűség a mai ember számára is komoly feladat.

„Boldog vagy!” – hangzik az erzsébeti szó, de ez a boldogság homályokon, sötétségeken át valósul meg. Mária valóban boldog, boldogságos szűz, és fájdalmas anya is. Gondoljunk a fájdalmas rózsafűzér titkaira, mely Mária útjának szenvedés-oldalát tárja elénk vagy a keresztútra, ahol Jézus találkozik édesanyjával vagy a különféle Pieta ábrázolásokra, melyekben halott Fiát tartja ölében. - Ahogy II. János Pál mondta: „Mária is a hit zarándokútját járta.” Mária hite is próbákon ment keresztül, és azok által egyre teljesebb lett. Jézus nem kímélte meg őt a szenvedésektől, hanem társául vette maga mellé megváltó szenvedésében. Ebben vált Mária igazi tanítvánnyá, olyan tanítvánnyá, aki mindig kész követni Jézust. „Aki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét mindennap, és úgy kövessen!”

Mária a kereszt alatt a tanítvány hiteles példaképe. Nem kéregetőként és nem csodaváróként áll ott, hanem, hogy együtt szenvedjen Jézussal. Nekünk is így kellene a szentmisére menni, ahol a keresztáldozat jelenül meg. Gyakran tele vagyunk kéréseinkkel, talán fontos és lelki szándékokkal, de valójában önmagunkra gondolunk, és mi vagyunk középpontban, nem a keresztre feszített Jézus. Máskor úgy megyünk misére, hogy valami érdekeset, újat, fülünknek, szemünknek tetszőt várunk. Történjen valami különleges, érdekes, halljak valami szép példát, történetet, tanítást. Mennyire más lenne a szentmisénk, ha Máriának ezzel a kereszt alatti magatartásával vennénk részt rajta, hogy kész vagyunk Jézussal együtt szenvedni.

Föltehetjük a kérdést: mi értelme volt ennek a szenvedésnek? Milyen fontos esemény történt ott?

Jézus rendelkezett a kereszten. És szava Mária hivatását, új anyaságát és a mi helyzetünket is meghatározta. Ekkor lett Mária az édesanyánk és mi az ő gyermekei.

Jézus nemcsak azt mondta: „Asszony, íme a te fiad” – hanem Jánoshoz fordulva azt is: „Íme a te anyád”. Tehát ahogyan az emberiséget Máriára bízta, éppúgy megmutatta minden halandó embernek az Édesanyát.

Chiara Lubich írja: „Nekünk úgy kell viselkednünk Máriával szemben, mint a gyermekeknek. Nemcsak abban, hogy csodáljuk és utánozzuk, hanem segítünk neki, megosztjuk munkáját és közreműködünk benne; szenvedünk, engedelmeskedünk és diadalmaskodunk vele.

Együtt vívjuk vele a győzelmes csatákat, amelyeket az egész történelem során vezérelnie kell a földön. Hiszen Isten azt ígérte erről az Asszonyról a világnak, hogy eltiporja a kígyó fejét. Méltó gyermekeinek kell lennünk, méltónak – amennyire telik tőlünk – fönséges feladatunkhoz, egészen odáig, hogy magunkévá tesszük gondjait sok gyermekéért, hogy szinte az ő anyai karjai leszünk ezen a földön.”