2010-03-22 10:53:46

Irgalmasrendi tartományi káptalan Bécsben március 22-től 26-ig


2010. a tartományi káptalanok éve a Betegápoló Irgalmasrendben. A Szent Mihály főangyalról nevezett Osztrák Provincia intézőtestületi gyűlésének, amely a rendtartomány 1659-es alapítása óta sorrendben a hetvenhatodik, mottóul ezt a mondatot választották: „Hűség a küldetéshez, hűség a hospitalitás karizmájához”.

A káptalan elnöke a generális megbízottja és első tanácsosa, a bajor Rudolf Knopp testvér. Az üléssorozaton a rend római vezetőségéből az indiai Vincent Kochamkunnel testvér is részt vesz. A káptalanon az osztrák anyatartomány szerzetesein kívül a delegatúrák tagjai is jelen lesznek Csehországból és Szlovákiából; a Magyar Rendtartományt – amely 1992 óta átmenetileg szintén ide tartozik - a budai és pécsi házfőnökök, Kozma Imre és Morvay Pio atya képviselik. A káptalan feladata az elkövetkezendő négy év programjának meghatározása valamint a tartományfőnök és tanácsosainak megválasztása.

„A káptalanok nem csak az érintett provinciák, de az egész rend számára a különleges kegyelem pillanatai” – írja a rend alapítója, Istenes Szent Jánosnak március 8-i ünnepe alkalmából kibocsátott körlevelében Donatus Forkan testvér, általános elöljáró. „Kötelező feladatnak kell tekinteni a szerzetestestvérek életének megújulását és a munkatársak képzését. Ők azok, akik vállvetve dolgoznak a küldetés megvalósításán.”

A Szent Mihály Provincia négy országban 23 egészségügyi és szociális intézményt tart fenn, ebből Magyarországon Budapesten, Érden és Pécsett két kórházat, két gyógyszertárat, egy hospice-t és egy idősotthont. A Budai Irgalmasrendi Kórház 2009-ben 477 ágyon 11.567 fekvőbeteget látott el, a járóbeteg-találkozások száma 305.826 volt.

Koncz Asztrik irgalmasrendi szerzetes tájékoztatója








All the contents on this site are copyrighted ©.