2010-03-08 18:05:43

„Ne várjatok más üzenetekre, ti magatok váljatok Krisztus misszionáriusaivá” -XVI. Benedek látogatása a római Keresztes Szent János plébánián


Nagy várakozással és szeretettel fogadta a Szentatyát vasárnap délelőtt a több, mint 3000 családot összefogó római Keresztes Szent János plébánia híveinek sokasága. XVI. Benedek érkezését követően üdvözölte az összegyűlt híveket, majd fél 10-kor szentmisét mutatott be, melyen jelen volt Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke is. A délelőtt hátralevő részét a plébániai tanács tagjaival töltötte, majd visszatért a Vatikánba.

A Szentatya homíliájában e szavakkal fordult a római Keresztes Szent János plébánia híveihez: „Engedjétek közel magatokhoz és hirdessétek Krisztus evangéliumát! Ne várjátok meg, hogy mások terjesszenek olyan üzeneteket, melyek nem az élethez vezetnek titeket! Váljatok ti magatok Krisztus misszionáriusaivá embertársaitokért, azért, hogy az életet Isten adományaként éljétek meg.”

XVI. Benedek a plébánia fiataljaihoz szólva megköszönte nekik azt a nyitottságot, melyet az egyházi kezdeményezések iránt mutatnak, valamint háláját fejezte ki azért a szeretetteljes munkáért, melyet a helyi Karitász és a Sant’Egidio közösség folytat a városnegyed szegény lakosságáért.

A Szentatya a szentmisét követően találkozott a Keresztes Szent János plébánia tanácsának tagjaival. „Arra kérlek benneteket – mondta köszöntőjében XVI. Benedek pápa –, hogy folytassátok a megkezdett munkát és építsétek tovább, mint élő kövek az Egyházat, mely ezáltal Isten Szavának hirdetője lehet a szükséget szenvedő világban.”








All the contents on this site are copyrighted ©.