Szent Bonaventura Krisztus követésére és szeretetére tanít minket – a pápa katekézise
a szerda délelőtti általános kihallgatáson
A világ minden részéből érkezett mintegy 8 ezer zarándok örömteli tapsa fogadta a
Szentatyát szerdán délelőtt a VI. Pál aulában, ahol megtartotta a hetenként ismétlődő
szokásos általános kihallgatást. A kihallgatás kiemelkedő színfontja volt a Rajkó
magyar cigányzenekar jelenléte, amely ezúttal is megörvendeztette a résztvevőket lenyűgöző
előadásával. A maga is zenész Szentatya elragadtatva hallgatta az aulában felcsendülő
zenedarabot, Rossini Tell Vilmos c. művéből, a kihallgatás közönsége pedig állva tapsolta
meg a zenekart. A Rajkó művészegyüttes igazgatójával, Gerendási Istvánnal műsorunk
második felében hallanak interjút.
A Rajkó zenekar mellett ezen a szerdai
általános kihallgatáson egy másik magyar csoport is részt vett, nevezetesen szombathelyi
hívek, akiket a Szentatya arra kért, hogy a nagyböjti időszakban keressék a személyes
megtérés és a lelki megújulás lehetőségeit.
A lengyel zarándokokhoz intézett
szavaiban a pápa a folyamatban lévő Chopin emlékévre utalt, honfitársainak németül
pedig azt mondta, hogy nosztalgiát érez ifjúkori teológiai tanulmányai iránt.
A
Szentatya katekézisét a nagy olasz ferences teológus a XIII. században élt Szent Bonaventura
alakjának szentelte.
Szent Bonaventura, eredeti nevén Giovanni Fidanza valószínűleg
1217-ben született Lazio régió egy kis városában, Bagnoregioban. A pápa néhány hónappal
ezelőtt személyesen is tisztelgett emléke előtt szülővárosában. Kisgyermekkén súlyosan
megbetegedett és orvos apja sem tudott rajta segíteni. Már halálán volt, amikor édesanyja
a nem sokkal korábban kanonizált Assisi Szent Ferenc közbenjárásáért könyörgött, mire
a gyermek visszanyerte egészségét.
Ez az imameghallgatás örökre megpecsételte
Giovanni életét. Assisi Szegénykéjének alakja még közelebb került szívéhez párizsi
tanulmányai során, melynek befejeztével úgy döntött, hogy belép a Kisebb Testvérek
közé, akik 1219-ben telepedtek meg a francia fővárosban. Sok évvel később így vallott
hivatásáról: „Isten előtt megvallom, hogy az ok ami miatt még jobban megszerettem
Boldog Ferenc életét az volt, hogy ez az élet az egyház növekedésének kezdeteihez
hasonlított. Az egyház alázatos halászokkal kezdődött és csak később gyarapodott kiváló
doktorokkal és bölcsekkel. Boldog Ferenc hitét nem az emberi bölcsesség ismerte el,
hanem maga Krisztus.”
1243-ban tehát János magára öltötte a ferencesek csuháját
és felvette a Bonaventura (Jószerencse) nevet. Párizsban folytatta tanulmányait, elmélyült
a teológia és a szentírás titkaiban, megismerkedett az Európa minden részéből ide
érkező diákokkal és mesterekkel. Kidolgozta személyes teológiai szemléletét és az
egyház történetének egyik legnagyobb teológusává vált. Életében és tanításában a legfontosabb
helyet Krisztus foglalta el. Azokban az években Párizsban azonban súlyos ellenvetések
merültek fel a ferencesek és a domonkosok ellen. El akarták őket tiltani az egyetemi
tanítástól, sőt még életformájukat is megkérdőjelezték. A prédikáló rendek által bevezetett
változtatások ugyanis túl nagy újdonságot jelentettek, amelyet sokan nem voltak képesek
megérteni és elfogadni. Mindehhez olyan emberi gyöngeségek is társultak, mint az irigység
és a féltékenység, ami sajnos olykor őszintén vallásos emberek között is megtörténhet.
A történelmi körülményeken túl azonban Szent Bonaventura életműve és példája ma is
időszerű. Az egyház ragyogóbbá és szebbé lesz a hivatásukhoz hű gyermekei által, akik
Isten kegyelméből tanúbizonyságot tesznek a szegény, tiszta és engedelmes életről
és arról, hogy az Evangélium örök és a tökéletesség forrása.
A prédikáló rendek
elleni támadást IV. Sándor pápa személyes közbelépése orvosolta, legalábbis egy időre.
1257-ben Bonaventura hivatalosan megkapta a párizsi egyetem doktora és mestere címet.
Rövidesen azonban megvált a tanítástól, mivel a rend legfőbb elöljárójává választották.
Ezt a küldetését 17 éven keresztül folytatta bölcsességgel és felelősségérzettel,
látogatta a tartományokat, leveket intézett a testvérekhez, olykor szigorúan fellépet
a túlkapások ellen. Szolgálata idején a Kisebb Testvérek rendje nagy fejlődést ért
meg. Immár 30 ezer tagja volt a rendnek és szükségessé vált, hogy a szent alapító
kegyelmi adományainak megfelelően egységes szellemben munkálkodjanak. A renden belül
jelentkező szakadás elkerülése végett Bonaventura megírja Assisi Szent Ferenc történelmi
alapokon nyugvó életrajzát, melynek címe Legenda Maior, rövidebb formájának pedig
Legenda Minor. Ez a mű nem a fantázia szülötte, hanem éppen ellenkezőleg a legenda
szó úgy értelmezendő, mint tekintéllyel rendelkező, hivatalos szöveg. Valóban az 1263-ban
tartott pisai általános káptalan elismeri, hogy Szent Bonaventura alkotása a ferencesek
alapítójának leghűségesebb életrajza. Bonaventura olvasatában Szent Ferenc az alter
Christus, a másik Krisztus, a Krisztust szenvedélyesen kereső ember, aki a szeretet
útján szegődik az Ő nyomába és teljességében Hozzá hasonul. 1273-ban Szent Bonaventura
életében újabb fordulat történt: X. Gergely pápa püspökké, majd bíborossá nevezi ki
és a gondjaira bízza a II. Lyoni Egyetemes Zsinat megszervezésének fontos feladatát.
E zsinat célja a latin és a görög egyház közötti egység visszaállítása. Bonaventura
nagy odaadással kezdte meg munkáját, ám már nem érte meg a zsinat befejezését, mert
1274-ben elhunyt. A pápa Szent Bonaventura „Krisztus megismerése” c. művének szavaival
zárta szerdai katekézisét. Ezek a szavak az emberi élet értelmére emlékeztetnek: „Itt
a földön Isten végtelenségét a gondolkodás a csodálat révén szemlélhetjük, míg a
mennyei hazában már a látáson keresztül, amikor hasonlóvá válunk Istenhez és az elragadtatáson
keresztül belépünk Isten örömébe.”