2010-02-15 12:21:54

„ Pázmány százada”: a XVII. századi katolikus megújhodás - P. Szabó Ferenc sorozatának első része


Hermann Egyed A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig című kiváló munkájában joggal adta a katolikus megújulással foglalkozó fejezetének ezt a címet: „Pázmány százada.” Nem lehet itt szó Pázmány hatalmas életműve teljes felméréséről. Most csupán a jezsuitának és esztergomi érseknek a XVII. századi megújhodásban és a magyar művelődésben játszott jelentős szerepéről szólok.
Kornis Gyula írta 1935-ben Pázmány személyiségéről szóló kitűnő dolgozatában (60–60. o.):

„Pázmány történeti jelentősége akkor szökik főképp szemünkbe, ha a magyar kultúrának a mohácsi vész utáni lassú kibontakozását vesszük fontolóra. A törökkel és némettel vívott örökös önvédelmi harc, s ennek következtében ránk sújtó nyomorúság közepett természetes, hogy bármilyen kulturális fogékonyság lakozott is a magyarságban, a középkorhoz és a renaissance-hoz képest, amikor műveltsége Nyugattal egészen pari passu haladt, most századokkal elmaradt mögötte. Amikor nálunk az irodalom még csak hitvitázásban és bibliafordításban merül ki a XVI. század utolsó éveiben, akkor már Londonban Shakespeare-t játsszák, az olasz opera megindult, Tasso már meg is halt. Amikor Pázmány az ország romlásának okairól 1603-ban egy protestáns prédikátorral hevesen vitatkozik, Galilei már megkezdi a páduai egyetemen a modern fizika alapvetését. (…) A magyar művelődés e lassú, de mégis haladó fejlődésének igen jelentékeny kovásza Pázmány egyeteme s egyéb sok iskolája. Abban, hogy mégis emelkedtünk, nem csekély része van az ő alkotásainak.”(A kiemelés tőlem. Sz.F.)

A katolikus reform – helytelenül: „ellenreformáció” – döntő ihletője a trentói (trienti) zsinat, amely 1545–1563 között zajlott. Ez az egyetemes zsinat főleg az egyházi élet és az erkölcsök megújítását célozta, ugyanakkor leszögezte a katolikus hit legfontosabb tételeit a hitújítókkal szemben. Sajnos, -az egyre erősödő hitviták, majd a vallásháború következtében megmerevedtek az álláspontok: katolikusok és protestánsok nem azt hangoztatták, ami összeköti őket (bár Pázmány Kalauzában már felfedezhetjük egy bizonyos „ökumenizmus” jeleit), hanem azt, ami szétválasztja.
Reformáció és „ellenreformáció”?
Magyarországon futótűzként elterjedő reformációval szemben a katolicizmus szinte tehetetlenül állt. Oláh Miklós a XVI. század második felében igyekezett megvalósítani a trienti zsinat határozatait; de az ő tevékenységét leszámítva, alig történt valami egyházi téren. Az „ellenreformációt” lényegében az államhatalom kezdeményezi. (Mi inkább katolikus megújhodásrólbeszélünk.) I. Ferdinánd 1560-tól ismételten kéri a Szentszéket, hogy a trienti zsinat befejezéséig nézze el, vagy engedje meg a papok nősülését, a híveknek pedig a két szín alatti áldozást, de ő is, utóda, Miksa is eredménytelenül fáradoznak.

Az 1553-i országgyűlés az akkor érsekké lett Oláh Miklós szorgalmazására kimondta, hogy minden főúr igazolni tartozik kegyúri jogait. A katolikus egyház kezdetben tehát az egyházi birtokok visszaszerzésével próbálja helyreállítani pozícióit. A századfordulóra annyira elterjedt a protestantizmus Magyarországon, hogy Telegdi Miklós 1580 körül már azt írta a pápának: Magyarországon még a katolikus hit neve sem fog fennmaradni. Verancsis Faustus Csanádi püspök úgy becsülte, hogy a katolikusok egész Magyarországon – Erdélyt is ideszámítva – a lakosságnak már csak egy ezrelékét teszik ki (vö. Hermann Egyed, A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig, 219. o.).

Az országgyűlésen a protestáns rendek kerekedtek felül; Miksa (1564–1576) protestáns érzelmű volt; Rudolf alatt (1576–1608) az 1578-as országgyűlés már csak az anabaptisták, ill. unitáriusok ellen foglalt állást. A lutheránusokat és kálvinistákat a XVII. század elején közjogilag elismerik. Világossá válik, hogy a pusztán államhatalomra támaszkodó „ellenreformációs” akciókkal nem lehet visszaszorítani a protestantizmust; a katolikus egyház belső megújulására van szükség.

Oláh Miklós kezdte ezt a pozitív munkát, aki korábban Németalföldön Erasmus egyik leglelkesebb híve volt. Igaz, a trienti zsinat határozatait – protestáns érzelmei miatt – Miksa nem engedte kihirdetni (kivéve Draskovich György zágrábi, majd győri püspök intézkedéseit), Oláh azonban így is a zsinati reformokat szorgalmazta. 1561-ben Nagyszombaton megtelepítette a jezsuitákat, öt év múlva pedig a jezsuiták vezetésével megnyitotta az egyházmegyei szemináriumot. 1560-ban a nagyszombati zsinaton már elrendelte, hogy a papok nagy gondot fordítsanak a hitelemzésre. Felismerte Telegdi Miklós tehetségét; maga mellé vette, és 1562-ben lefordíttatta vele Kaniziusz Szent Péter kiskatekizmusát.

Vásárhelyi Gergely jezsuita Kolozsvárott szintén lefordította ezt a katekizmust (1599). Draskovich György kalocsai bíboros érsek érdeme, hogy a jezsuiták megkapták a turóci (volt premontrei) prépostságot: előbb Znióváralján, majd Vágsellyén házat-kollégiumot nyitottak. Telegdi Miklós és Monoszlai András (mindketten bihari származásúak, mint Pázmány) kezdték meg az irodalmi tevékenységet, a katolikus hit védelmét, amelyet aztán Pázmány Péter tüzes hitvitázó írásai követtek sorra a XVII. század elejétől, miután grazi tanárkodása után végleg hazatért (nem Erdélybe, hanem) Magyarországra.
Pázmány Péter pályája
Pázmány Péter 1570. október 4-én született Váradon, Bihar vármegyében kálvinista szülőktől. Mostohaanyja, a katolikus Toldy Borbála, valamint a kolozsvári jezsuita kollégium atyáinak befolyására 14 éves korában áttér a katolikus hitre, majd 1588-ban kéri felvételét a jezsuita rendbe. A krakkói és a jaroszlávi lengyel noviciátusban végzi az újoncidőt, majd jó két éven át Bécsben filozófiát tanul. 1593-tól négy éven át Rómában, a Collegium Romanumban elvégzi a jezsuitáknál előírt teológiát. 1596-ban pappá szentelik. A következő évben Grazba érkezik, itt filozófiai doktorrá avatják, majd az egyetemen megkezdi a három éves filozófia tanítását. 1600 októberében P. Carillo Vágsellyére helyezi, Dobokay rektor mellé. Vasárnaponként kiszáll Nyitrára. 1601 februárjában Kassára küldik Ferrante Gonzaga főkapitány gyóntatójának és a magyarok lelkészének. Decemberben rövid ideig Vágsellyén pihen. 1602 nyarán Turócon tartózkodik (Sellyén pestis van). Forgách Ferenc nyitrai püspök radosnyai villájában megírja a Feleletet Magyari István könyvére. Ősszel a pozsonyi országgyűlésen van, majd Forgách püspök teológiai tanácsadója lesz.

1603 elején Vágsellyén magyar hitszónok és iskolaigazgató. Erdélybe szeretne menni, de a politikai helyzet ezt nem teszi lehetővé. Ezért 1603 szeptemberében Grazba érkezik és négy évig teológiát tanít: Szent Tamás Summájának bizonyos kérdéseit magyarázza; a hitről szóló traktátusa egyes tételeivel „belekeveredik” a kegyelemvitába, mert a dékán és tanártársa, a grazi flamand Deckers feljelenti Rómában. Később tisztázza nézeteit. (Minderről bőven írtam A teológus Pázmány című monográfiámban.)

1607-ben végleg visszatér Magyarországra; augusztus 11-én Dobokay-val részt vesz a pozsonyi országgyűlésen, 1608. január 15-től Forgách Ferenc esztergomi érsekkel újra az országgyűlésen találjuk. Sorban írja és adja ki vitairatait, megkezdi térítéseit. 1613-ban megjelenik főműve, Az isteni igazságra vezérlő Kalauz, amelybe összegyűjtötte vitairatait, és rendszerezte a katolikus tanítást. 1615-ben (október 16.) meghal Forgách Ferenc esztergomi érsek. Pázmány formálisan (de nem valóságosan) átlép a szomaszka rendbe, és onnan kinevezik turóci prépostnak, majd 1616. szeptember 28-án esztergomi érsekké. 1617. március 12-én Khlesl bécsi bíboros Prágában püspökké szenteli. 1629. november 18-án bíboros lesz. 1637. március 19-én meghal Pozsonyban.








All the contents on this site are copyrighted ©.