A Nyolc Boldogság – P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése
Az évközi hatodik vasárnap
első olvasmánya Jeremiás próféta könyvéből vett figyelmeztetés, hogy az ember boldogságát
csak Istenben találja meg. Ez ránk is érvényes: szükségünk van Istenre ahhoz, hogy
megtaláljuk életünk teljességét.
A második olvasmányban Szent Pál erőteljes
szavait halljuk, hogy ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, akkor minden
embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. Az evangéliumi boldogság nem a földi élet jutalma,
hanem az örök élet ajándéka.
Az Evangéliumban Szent Lukács tolmácsolásában
olvassuk a Nyolc Boldogságot. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert pl. Szent Máté másképpen
fogalmaz, amikor bemutatja a Boldogságokat. Szent Máté általánosan fogalmaz: „Boldogok
a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa”. Ezzel szemben Szent Lukács bemutatja
a konkrét hallgatóságot, akikhez Jézus szavait intézte: „Ekkor tanítványaira emelte
tekintetét és megszólalt: Boldogok vagytok ti, szegények, mert tiétek a mennyek országa”.
Három
körülményre figyelhetünk itt fel. Először megtudjuk azt, hogy Jézus lejött újonnan
kiválasztott Apostolaival a hegyről, ahol imádkozott értük és magához hívta őket.
Másodszor megtudjuk azt, hogy amikor Jézus megállt egy sík terepen, rengeteg tanítvány
odasereglett hozzá, s hatalmas tömeg gyűlt köré egész Júdeából, Jeruzsálemből, valamint
a tiruszi és szidoni tengermellékről. Harmadszor megtudjuk azt, hogy Jézus úgy hirdette
meg a Boldogságokat, hogy tanítványaira emelte tekintetét.
Három embercsoporttal
találkozunk itt: az újonnan kiválasztott tizenkét Apostol, a Tanítványok, és a Tömeg.
Ez a három kategória kifejezi három módját annak, hogyan lehet Jézust követni. Vannak
az Egyházban Apostolok, akik, hogy úgy mondjuk, hivatásbélileg, professzionista módon
követik Jézust, akiket Ő maga tett meg Egyházának munkásaivá: A Pápa, a püspökök,
a papok, a szerzetesek és szerzetesnők. Vannak továbbá az Egyházban tanítványok, elkötelezett
világi hívek, akik napról napra élik a Boldogságokat, és vannak az Egyházban tömegek,
akik, ha távolról is, de kapcsolatban állnak Jézussal. A Boldogságok meghirdetésénél
Jézus mindhárom emberkategóriához szólt.
Amikor az evangéliumi Boldogságokról
beszélünk, akkor szívesen nevezzük azokat a kereszténység alapokmányának, a keresztény
életvitel általános újszövetségi útmutatójának. Csakhogy nem könnyű meghatározni a
Boldogságok igazi mibenlétét ezért igen nehéz általánosítani.
Jézus nem azt
mondja, hogy minden szegény automatikusan boldog, hanem ezt tanítványairól mondta,
akik, mint tudjuk az Evangéliumból, tényleg éheztek olyannyira, hogy szombaton kénytelenek
voltak tépni a kalászokat; a tanítványokat üldözték a farizeusok olyannyira, hogy
Jézus védte őket. Ebből arra utalhatunk, hogy a Boldogságok nem általános elvek, hanem
mindenkinek saját magának kell megtalálnia boldogságának forrását. Mert vannak jólétben
élők, akik boldogtalanok; vannak olyanok, akiket senki sem üldöz, mégsem boldogok.
Az evangéliumi boldogság válasz arra a kérdésre, hol van Isten a szenvedésünkben?
Ha képesek vagyunk meglátni Istent, akkor is, amikor hiányoznak a legalapvetőbb anyagi
szükségleteink, amikor képesek vagyunk megfogni Isten kezét akkor is, amikor az emberek
talán üldöznek bennünket hitünkért, akkor boldogok vagyunk. De ezt senki sem mondhatja
meg nekünk, hanem magunknak kell megtalálnunk.
Ki a boldog és miért? A boldogság
nem azonos az örömmel, az ujjongással, a gondtalan élettel. Boldog az az ember, akinek
élete Istenben van lehorgonyozva. A Boldogságok nem társadalmi kategóriák. A szegények,
akikről az Evangélium beszél, nem a nincstelenek, a koldusok, a csövezők, hanem azok,
akik megértették azt, hogy emberségük csak akkor halad a beteljesülés felé, ha Istenre
irányították életüket.
Próbáljuk más szavakkal behelyettesíteni a Boldogságokat.
„Boldogok a szegények…” Boldog az alázatos, aki tudja, hogy minden élet értéke Istentől
van. Boldog az, aki érzi, hogy mindenben Istentől függ. Boldog az, aki elfogadja Isten
reá vonatkozó tervét.
„Boldogok, akik sírnak.” Boldog az, aki képes sírni saját
vétkei és esetlensége miatt, amint ezt Szent Péter tette. Boldog az, aki tud másokkal
együtt sírni. Boldog az, aki képes könnyekre fakadni, amikor látja a világban uralkodó
igazságtalanságokat.
A mi boldogságunk nem a külső körülményektől függ, hanem
Isten jelenlétének tudatosításától.