2010-02-08 13:21:55

„Az emberek ne szigeteljék el magukat Istentől” – mondta Cordes bíboros a pápa nagyböjti üzenetének bemutatásakor


A „Iustitia” et Pax Pápai Tanács elnöke, Paul Josef Cordes bíboros a sajtótájékoztatón mondott beszédében hangsúlyozta, hogy a pápa nagyböjti üzenetének középpontja az igazságosság. A világ minden részén felhangzik az igazságosságra szóló felhívás, mégis sok helyen megtagadják, mint például Darfurban, ahol tovább tart a súlyos válság. A bíboros utalt az Afrikával foglalkozó tavaly megrendezett püspöki szinóduson elhangzott beszámolókra.

A múltban a keresztények az elsők között voltak a nagyobb igazságosság előmozdításában. Ma is így van ez, de XVI. Benedek szavai szerint ahhoz, hogy „belépjünk az igazságosságba”, ki kell lépnünk önteltségünkből, abból az illúzióból, hogy az ember elegendő önmagának. Ez ugyanis az igazságtalanság forrása.

A pápa üzenete mindenekelőtt kihívást jelent akaratunk számára, hogy bízzunk Istenben és higgyünk benne. A Szentatya tehát olyan témát érint, amelyet gyakran könnyen elfelejtenek vagy elhallgatnak, amikor az igazságosságról és a békéről vitatkoznak. Istentől való tudatos elszigetelődésünket lehetne az emberek egyfajta „autizmusának” nevezni, amelyet a szekularizáció okoz. XVI. Benedek ezzel állítja szembe határozottan Istent és az általa felkínált szeretetet.

A sajtóbemutató végén újságírók kérdéseire válaszolva Cordes bíboros magáévá tette P. Federico Lombardi SJ, a vatikáni Sajtóterem igazgatójának megjegyzését, miszerint a pápa nagyböjti üzenete visszavezethető a Caritas in veritate k. Enciklikájára. XVI. Benedek már körlevelében kíséretet tett arra, hogy összekapcsolja a politika és az egyház világát.

A két valóságnak együtt kell működnie egymást helyreigazítva – mondta a „Iustitia et Pax” Pápai Tanács elnöke, majd hozzátette: a pápa tanítása szerint az értelemnek el kell jutnia a hitre és a hitnek el kell jutnia az értelemhez.








All the contents on this site are copyrighted ©.