2010-02-05 17:35:34

Francia főpásztorok a vallások közötti kölcsönös tiszteletre buzdítanak a burka viselet kérdését illetően


Michel Santier püspök, a francia püspöki konferencia vallásközi kapcsolatok tanácsának elnöke február elsején nyilatkozott a burka, azaz a teljes fátyol viseletét illetően. Sajnálatát fejezte ki, hogy a betiltást mérlegelő illetékes parlamenti bizottság nem kérdezte meg előzőleg a keresztény és zsidó vallási vezetők véleményét, miközben más nézeteket meghallgatott. A franciaországi muzulmán vallás nemzeti tanácsának elnöke, Moussaoui, világosan kifejtette, hogy a „teljes fátyol” nem vallási jelkép és a Korán nem írja elő a nőknek ezt az öltözetet.

A burkát viselő nők száma Franciaországban nagyon korlátozott, tehát az erre vonatkozó jogszabály nem bélyegezheti meg az összes muzulmán hívőt. Ha elfogadnának egy olyan törvényszöveget, amely tiltja a burka viselését, ez azzal a veszéllyel járna, hogy a teljesen lefátyolozott muzulmán nők soha nem lépnének ki az utcára. Ezáltal még kirekesztettebbek lennének – írja nyilatkozatában Santier püspök. A francia állampolgárok, és közöttük a katolikusok, ne engedjenek a civilizációs összeütközést hirdető elmélet kísértésének és a félelemnek.

Különbséget kell tenni a vallásuk szabad gyakorlását kérő muzulmán állampolgárok nagytöbbsége és a között a kisebbség között, amely az iszlám nevében a demokráciák destabilizálására törekszik. Ha azt kívánjuk, hogy a muzulmán országokban élő keresztény kisebbségek rendelkezhessenek összes jogukkal, akkor nekünk is tiszteletben kell tartanunk minden hívő istentiszteleti és vallásgyakorlásra vonatkozó jogát. A hívők közötti, igazságban folytatott párbeszéd lehetővé teszi, hogy leküzdjük a kölcsönös bizalmatlanságot. Hosszú és igényes útról van szó, de a kölcsönös tisztelet hozzájárul ahhoz, hogy Franciaországban javuljanak a különböző vallású hívek közötti kapcsolatok – hangsúlyozza nyilatkozatában a francia püspökök vallásközi párbeszédre létrehozott tanácsának elnöke, Michel Santier püspök.








All the contents on this site are copyrighted ©.