2010-01-21 16:42:00

A Caritas folytatja segélynyújtását az újabb földrengésektől sújtott Haitiben


Pierre André Dumas prelátus, a Haiti Caritas elnöke, aki legközelebbi hozzátartozóit veszítette el a tragikus földrengésben, a következőket nyilatkozta:

„Az első dolgom volt, hogy összegyűjtsem munkatársaimat. Arra buzdítottam őket, hogy ne féljenek. Legyen ez a katasztrófa alkalom arra, hogy megmutassuk szolidaritásunkat és segítsük testvéreinket. Senki sem érdemelte meg ezt a halált, akik pedig életben maradtak, nagy fájdalmat éreznek. Szeretetünkkel és karitatív szolgálatunkkal segíthetünk egymásnak, hogy kölcsönösen növekedjünk emberségben. Úgy kell újjáépítenünk Haitit, hogy az emberek legyenek minden tevékenység középpontjában” – nyilatkozta a Haiti Caritas elnöke.

Az olasz Caritas január 24-re, vasárnapra rendkívüli gyűjtést hirdetett meg minden plébánián a földrengés által sújtott Haiti lakosságának megsegítésére.

Jelenleg több mint 500 Caritas munkatárs tevékenykedik a karibi szigetországban. 11 központban idáig háromezer család részére osztottak ki főzéshez szükséges eszközöket, egészségügyi és fertőtlenítő szereket, takarókat. 30 ezer liter ivóvizet bocsátottak a lakosság rendelkezésére, valamint sátrakat szállítottak a térségbe, amelyek 50 ezer személy számára biztosítanak ideiglenes hajlékot.

A Caritas újból működteti a főváros központjában lévő, 60%-ban megrongálódott Szalézi Szent Ferenc kórházat, ahol két műtőt rendezett be. Az elkövetkező hetekben 20 ezer családnak osztanak szét élelmiszercsomagokat, amelyek konzervdobozokat, ivóvizet, kreol nyelvű feliratokkal ellátott gyógyszereket, főzéshez szükséges kellékeket tartalmaznak.








All the contents on this site are copyrighted ©.